Véres alapkőletétel II. rész

Amikor először elkezdtem a véres, építési áldozatokról írni, csupán néhány ballada és történet volt a fejemben, amit jó kiindulópontnak tartottam, azonban kiderült, hogy információk szempontjából ez a téma kincsesbánya, így az eredetileg két részesre tervezett „Véres alapkőletétel” sorozatunk biztos, hogy nem ért a végére.

Az építkezések körüli emberáldozatokat tárgyaló előző cikkünkben jórészt a tőlünk távol eső, és egzotikusnak tűnő csendes-óceáni régióval foglalkoztunk. A következőkben közelebbi területek szokásait vizsgáljuk, hiszen, ahogy előző cikkemben is említettem, az épületek emberáldozatokkal történő felavatása korántsem áll olyan távol az európai kultúrától, mint hinnénk.

A történelem előtti korok, az ókor, illetve még a középkor is szolgáltat arra bizonyítékokat, hogy különösen a mérnöki csúcsteljesítményekhez jár az emberáldozat. Itt nem templomok, szentélyek vagy lakóházak építéséhez tartozott, hanem hidak és várak építői bízhattak benne, ha a fal vagy a pillér ismételten leomlik, akkor az épület emberi életet követel.

Érdekes megfigyelnünk, hogy a nyugat-európai területeken általában gyermekek az áldozatok, addig Európa keleti felén inkább az építő a felesége, lánytestvére vagy lánya életével fizet azért, hogy az adott építmény szilárdan álljon az elkövetkezendőkben. Lényegében ez a fajta megközelítés azért nem átjárhatatlan, és akadnak olyan leletek, főleg szövegemlékek, amelyek a kivételek jelenlétét erősítik meg.

Valószínűleg az emberáldozat hasonló logikával működhetett, mint a maori vagy más csendes-óceáni térségben élő népek világképében. A halott szelleme védelmezi vihartól, ellenségtől, illetve stabillá teszi az építményt. Az európai régióban is hasonlóképpen működött, illetve jellemzően akkor ajánlanak fel egy emberi életet (általában gyermeket vagy nőt), ha folyamatos akadályokba ütközik a munka, például a falak állandóan leomlanak. A legtöbb ilyen történet sokszor zavaros, szájhagyomány útján maradt ránk. A következőkben ezekből válogattunk párat:

Németországban a vestenbergi vár kapcsán maradt fent olyan történet, amiben egy házasságon kívül született gyermeket megvettek az egy nagyobb összegért a megszégyenült, koldus anyjától, majd a kisfiút egy erre a célra kialakított fali üregbe ültették, és egy szép, piros almával vonták el a figyelmét, hogy ne sírjon.

Spyker ősi váráról is fennmaradt egy olyan monda, hogy a vártorony megépítése nehézségekbe ütközött, a falak folyton leomlottak, ekkor egy embert falaztak be, aki azóta nem lel nyugalmat, és lelke azóta bolyong a várban.

A kísértetjárta Spyker nem az egyetlen olyan hely, amit egy egykori emberáldozat szelleme kísért, egy legenda úgy tartja, hogy Höxter falába egy kisgyermeket falaztak, hogy a város falai elpusztíthatatlanok legyenek. A kis áldozat sírását állítólag máig lehet hallani minden hetedik évben.

Plesse várát, ugyan nem kísérti az emberáldozat szelleme, azonban itt is egy gyermek fizetett az életével azért, hogy a vár bevehetetlen legyen az építői hite szerint. A munkások itt egy kis vagyont ajánlottak fel egy gyermekéért, de senki sem adta oda se a fiát, se a lányát. Végül egy anya eladta nekik süketnéma kisfiát, aki abban a pillanatban, hogy beültették az üregbe, megszólalt: „Anyám melle puhább egy párnánál, de szíve keményebb a kőnél”, de hiába, a munkások eltökéltségét a csoda sem változtatta meg.

Egy másik esetben, egy titokzatos férfi figyelmezteti a Reichenbach közelében, a Göltsch-völgyben vasúti hidat építőket, hogy nem tudják majd befejezni munkájukat, mert amit nappal építenek, éjszaka összeomlik. A híd csak akkor épülhet meg, ha feláldoznak hét embert a gonosznak. Egy gyermek már eltűnt, és a helyiek azt gyanították, hogy befalazták a híd egyik pillérjébe.

Nemcsak hidak és várak építése ütközött néha nehézségekbe, hanem olykor a sikeres templomépítéshez is emberáldozattal kellett kiengesztelni egy-egy természetfeletti lényt, általában magát a Gonoszt. Vilmnitzből egy ilyen történetet ismerhetünk meg, ami abba az időbe tekint vissza, amikor a kereszténység friss vallás volt azon területen. A templom felépítése akadályba ütközött, és hasonlóan a korábbi történetekhez a falak nem maradtak meg, hanem összeomlottak reggelre, mert a Sátán lerombolta azokat. A kétségbeesett építők ekkor megvásároltak egy gyermeket, kenyeret adtak a kezébe és gyorsan az alapzat egyik lyukába falazták. Utána már felépülhetett a templom. A bergeni templomról is fennmaradt egy ehhez hasonló történet.

Akad azonban olyan történet is, ami egy árvíz és jég által megrongált gátról és túlfolyóról szól. A molnár kétségbeesetten állt a töltésen, mert nem tudta megjavítani. Egy arra járó részeges vándor tanácsot adott neki, hogy temessen el a gát aljába egy kisfiút, és akkor a gát ki fog bírni minden csapást. A molnár jó ember volt, és lelkiismerete erősen tiltakozott, de azért mégis kerített egy fiút, akit az alapkő alá temettek elevenen. A történet folytatásában a részeges vándor és a molnár is meghal, a molnárral bűntudata végzett, de nyugalmat halálában sem lel, kísérti a partot, és részegeket vezet be a vízbe, mert egy közülük okozta minden gondját.

A félbemaradt várak kapcsán is sok olyan történet maradt fent, amiben a néphagyomány szintén emberáldozatok jelenlétével magyarázta, hogy abbamaradt a munka. Ezekben az esetekben a kőművesek inkább nem folytatták a munkát, mert képtelenek voltak elvenni egy gyermek életét, nem úgy, mint a korábban említett mondában, amiben Plesse várába falaznak be egy kisfiút, aki bár megszólal, mégsem könyörülnek rajta. Az egyik történetben a munkások szíve megesik a feláldozni kívánt gyermeken. Egy erőd sikeres felépítése érdekében egy kisgyermeket vásárolnak az anyjától, az áldozat végrehajtása előtt a szájhagyomány szerint az egyik kőműves felteszi a kérdést: „Mi lehet édesebb egy anya mellénél?”, mire a halálra szánt gyermek válaszol: „Isten szeretete”. Ettől a kijelentéstől elszégyellik magukat a munkások, és inkább nem folytatják tovább az építkezést.

Az építési áldozatokról szóló következő cikkünkben továbbra is Európában maradunk. Az eddigiekhez hasonlóan, a továbbiakban is a folklórban őrzött történetekkel fogunk megismerkedni.

Forrás:
Human Sacrifice in Legends and Myths

Gitta Sereg

Mindig érdekelt, hogy mit tudunk megosztani egymással, talán ezért is írok. Hobbijaim: a kreatív írás és a mitológia, meg a főzés-sütés. Itt az előbbi kettővel ismerkedhettek meg.

Leave a Reply

Your email address will not be published.

%d bloggers like this: