Temetési rítusok

 A legtöbb kultúrában a halál egy jelentős esemény az adott személy és közösség életében, hasonlóan a születéshez vagy a felnőtté váláshoz. Sok helyen és időben rengetegféleképpen álltak a halottakhoz és a halálhoz, egyes helyeken végnek, máshol új kezdetének nevezték a halált.
Általánosan kapcsolódott a halálhoz az átkelés rítusa, hogy az elhunyt lelkének át kell kelnie az élők földjéről a halottak világába. Az átjutás legismertebb példája a Styx folyó az ókori görög mitológiából. Adott a révész, akinek meg kell fizetni az utazás árát is. Másik köznapibb példája az ókori egyiptomi hiedelemvilág, ahol a gyászolók és a halott lelkének viselkedését és feladatait szigorúan megírták.
 
Ha az adott lélek akadályokba ütközik, és nem tud átjutni, sokszor visszatér, hogy kísértsen másokat. Mongólia egyes területein még máig él a szokás, hogy kék színű köveket tesznek a holttestre, mert így a lélek nem térhet belé vissza. Máig állandó téma a kísértetek létezése: sokan úgy vélik, hogy erőszakos halálesetek után az áldozat lelke gyakrabban tér vissza, akár azért is, hogy bosszút álljon gyilkosain vagy jórészt bárkin.
A legtöbb kultúra támpontokat ad arra vonatkozóan, hogy akadályozhatjuk meg a halott lelkének visszatérését. A hazajáró lelkek távoltartásában amulettek, bábok, különböző kövek, jelképek és tabuk segítenek. Gyakori, hogy temetés előtt nem lehet állat a szobában, ahol a holttest fekszik, mivel az elhunyt szelleme beköltözhet egy másik élőlény testébe.  A halotti szertartásokhoz hozzátartozik a takarítás is, amitől a halállal fertőzött lakás újra megtisztulhat.
 
Az elhantolás mellett a másik leggyakoribb temetkezési rítus a hamvasztás. Bár a kereszténység terjeszkedésével leginkább a földbe temetés lett általános, a holttest égetésének rítusa egyre gyakoribb, és a régmúltba vezethető vissza. Indiában, Indonéziában máig ez a hagyományosan elfogadott módszer, de indián területeken is égtek halotti máglyák.
 
Az egyik legjellegzetesebb múltba vesző, hamvasztásos temetkezési rítus a viking hajóstemetés volt, amiről kizáróla  történetírók elbeszélései állnak rendelkezésünkre.  Nagy harcosokat, törzsfőket temettek el így, bár abban az időszakban és földrajzi helyen sokféle temetkezési mód létezett. Igazi viking szokás szerint a temetéshez áldozat járt: állat- és emberáldozat is. A viking törzsfőkkel együtt ment kedvenc lovuk is a halálba, ahogy egy erre a megtisztelő szerepre kiválasztott rabszolga is.
 
Tibetben az égi temetés gyakorlata terjedt el, bár a kínaiak az ötvenes években betiltották. A holttestet üres héjnak tartják, ami haszontalan és tisztátalan is. Így nem kerülhet a földbe, ahogy tűzbe sem vethető. Az egyetlen megoldás egy olyan építmény megépítése, ahol nem érik el dögevő állatok, és nem bomlik szét a földben. Tibetben a temetést a madarak végzik el, amik elfogyasztják az elhunyt testét.
A cikk alapjául a paranormalhaze.com temetési rítusokkal kapcsolatos cikke szolgált. 

Gitta Sereg

Mindig érdekelt, hogy mit tudunk megosztani egymással, talán ezért is írok. Hobbijaim: a kreatív írás és a mitológia, meg a főzés-sütés. Itt az előbbi kettővel ismerkedhettek meg.

Leave a Reply

Your email address will not be published.

%d bloggers like this: