Ördögi bohóc kísérti az autópályát

Most Joshua történetét fogjuk veletek megosztani, aki nagyon szerette az izgalmas dolgokat egészen addig, amíg meg nem történt vele a most következő történet.

“Forró volt a hétvége, és unatkoztam. Odakint tombolt a napsütés, ezért elhatároztam, hogy valamit odakint fogok csinálni, de semmi sem jutott eszembe. Lesétálhattam volna egyedül a partra és belelógathattam volna a lábamat a vízbe, esetleg összefuthattam volna pár haverommal. Vagy felkaphattam volna a régi bicajomat, hogy felfedezzem Kalifornia szépségeit. De én szerettem volna olyan dolgot csinálni, amit kicsit eltér az átlagostól. Úgy döntöttem, hogy felmegyek Facebookra és kitalálok valamit a barátaimmal. Az egyik ismerősöm az Ortega autópályára akart felmenni, amit 74-es útnak is neveznek. Sokan úgy gondolták, hogy ez a legjobb hely arra, hogy felpörgessük egy kicsit a dolgokat. Kanyargós útról beszélünk, ahol néha igazán nehéz a járművet irányítani, így könnyen a kórházba lehet kerülni. Rengeteg autóbaleset történik errefelé.

clown18

Az autóval lehúzódtunk egy elhagyatott útra, ahol a dolgok furcsa irányt vettek. Muszáj volt kinyújtóztatnunk a lábunkat, de a helyen nem leltünk nyugalomra. Elkezdtünk körbesétálni a helyszínt, ahol megpillantottunk egy bohócszerű figurát, amely leginkább a kerti törpékre hasonlított.

clown16

A barátom úgy gondolta, hogy nagyon vicces lenne lefotózkodni vele, és felnyomni a Facebookra. De ahogy a bohócszobor felé sétáltunk olyan volt, mintha sohase lenne közelebb. Lehetséges, hogy valahogy képes lenne a mozgásra? Majd egyik pillanatról a másikra teljesen eltűnt. A nap ekkor már lemenőben volt, de ennek ellenére is biztosak voltunk benne, hogy láttuk a bohócot.
Megborzongva indultunk vissza a kocsihoz, de visszafelé sétálva láttuk, hogy az utcai lámpák félelmetesen villognak. Futni kezdtünk az autó felé, amikor meghallottuk a bohóc nevetését, amely valahogy követett bennünket. Sajnos, sohasem készítettünk képeket, így senki sem igazán akart hinni nekünk. De annyit elárulok, hogy mostantól inkább nézek otthon TV-t, minthogy visszamenjek arra a helyre.”

Creepiest-vintage-clown-photos

forrás: GhostDiaries

Szaszkó Gabriella vagyok, online újságírással és kreatív írással foglalkozom. Gyerekkorom óta rajongok a történetek és az írás minden formájáért. A hátborzongató sztorik, paranormális és megmagyarázhatatlan jelenségek mindig is érdekeltek, ezért is alakult meg 2013-ban a Bizzarium. Ezen kívül regényeket és novellákat alkotok, további írásaimat a http://szaszkogabriella.com/ oldalon olvashatjátok.

Leave a Reply

Your email address will not be published.