Ki kér egy harapást? – Interjú Issei Sagawával, a celeb kannibállal

A múltkori cikkünkben átrágtuk (-bocs) magunkat a kannibál celeb tettein. Most következik egy interjú, amit a Vice tokiói újságírója készített vele 2011-ben. Felidézi a tettének részleteit, és megpróbálja megmagyarázni, hogy a kannibalizmus, hogyan kapcsolódik számára szexhez. Az interjú végén az addig kimért és filozofikus válaszok után a férfi kissé kivetkőzik magából. Hogy ez egy időskorára megbomlott elme műve-e, ami fiatalon sem működött éppen tökéletesen, nehéz lenne megmondani.  Minden esetre ne felejtsük el, hogy ez az ember évtizedekig abból élt, hogy körbehaknizta a világot azzal, hogy megölt, és megevett egy embert.


Ki éhes?

/ Who’ hungry?  – Tomo, Vice Japan, 2009/

1981. június 12-én egy Issei Sagawa nevű egy japán férfi a franciaországi Bois de Boulogne erdeiben cipelt két bőröndöt.  A Sorbonneon diplomázott férfi egy nappal korábban agyonlőtte a cserediákként ott tanuló csoporttársát. Miután a test bizonyos részeit megette a többit megpróbálta elsüllyeszteni a közeli tóban. De az embere felfigyeltek rá, és nemsokára le is tartóztatták. Issei vallott a francia rendőrségnek, akik átkutatták a lakását: „Megöltem, hogy ehessek belőle”

A francia pszichológusok beszámíthatatlannak találták a bűncselekmény elkövetésekor, így nem kellett bíróság elé állnia.  Ezt követően mentesült a bűnvádi eljárás alól. Visszatért szülőföldjére, ahol a hatóságok bíróság elé akarták állítani gyilkosság vádjával. A francia hatóságok megtagadták a szükséges iratok kiadását, így ismét szabadon engedték.

Valószínűleg képesek lennénk az emberevésre,  ha beköszöntene valami apokaliptikus éhínség, mint amilyen mondjuk Sztálingrád ostrománál volt, vagy ha ajánlanának évi 100 csillió dollárt egy életen át és mellé teljes büntetlenséget és azt, hogy nem esik semmi bajunk. De ha leszámítjuk, ezeket a dolgokat mégis mi a franc vinne rá, hogy embert egyél? Mi vagy te, valami ork?  Mi vitte rá pontosan Sagawát arra, hogy ezt megtegye? A Vice japán szerkesztője, Tomo, akiből nagyon fincsi ebéd lehetne, bátran felkereste a kannibált otthonában, hogy megismerje az egész történetet.

Vice: Meséljen arról mikor először érzett késztetést az emberevésre!

Issei Sagawa: Gyenge fizikumú voltam azóta, hogy megszülettem. A lábaim olyan vékonyak voltak, mint a ceruzák. Általános iskola első osztályában volt, hogy mikor ránéztem egy fiú osztálytáram combjára, és láttam, hogy dagadozik rajta a hús, arra gondoltam: „Hú de finomnak néz ki”. De nem vagyok homoszexuális, akkoriban, mikor a középiskola első évfolyamába léptem, teljesen belebolondultam Grace Kellybe – és a megszállottságom végig megmaradt egész középiskolában. Így kezdődött a nyugati emberekért érzett rajongásom. Anélkül, hogy észrevettem volna, a magas, egészségesnek látszó nyugati nők lettek a kannibál fantáziáim mozgatórugói.  Azt hiszem, a rajongásom abban gyökerezik, hogy alacsony vagyok, csúf és tele vagyok kisebbrendűségi érzésekkel, ezért keresem azon emberek társaságát, akik a tökéletes ellentéteim. Alkalmanként erős késztetést érzek hogy beléjük harapjak, nem megölni, vagy megenni akarom őket, csak megrágni a húsukat. Ez tiszta szexuális vágyakozás. Nem olyasmi, hogy mindig, mikor megéhezem meg akarok enni valakit. De tudja, hogy mennyivel erősebb a szexuális vágy, mikor előtte egészségesen teleette magát? NA, ez az, amikor elkezdem érezni a késztetést, hogy megegyek egy nőt. Hát nem abszurd? Lényegét tekintve nagyban különbözik attól a fajta éhségtől, amit az emberek az étellel kapcsolatban tapasztalnak.  Ez a kannibál-késztetés, hogy „Emberi húst akarok enni” afféle szexuális vágy, olyan minthogy, ha nem ejakulálok elég gyakran, úgy válik a késztetés egyre erősebbé és erősebbé.

És ez az ön késztetése felgyülemlett annyira, hogy egyszer csak kirobbanjon a… hogy is mondjam… párizsi esetnél?

Miután Párizsba mentem tanulni, a kannibál késztetéseim semmi jelét nem mutatták, hogy alább akarnának hagyni. Majd’ minden éjjel prostituáltakat akartam felvinni, és megpróbáltam agyonlőni őket hátulról, miközben a nemi szervüket mosták a bidén. Ezerszer próbáltam, de valami oknál fogva az ujjam nem mozdult, és nem tudtam meghúzni a ravaszt. Akkoriban kevésbé érdekelt, hogy megegyem őket, sokkal inkább arra vágytam, hogy egyszerűen véghezvigyem a rituálét, és megöljek egy lányt. Mégis valami miatt annyiszor nem húztam meg a ravaszt. Morális okok miatt vagy sem, de egy ösztön mégis meggátolta a kezem a mozgásban. Valahol tudtam, hogy én és a világ, amelyben élek abban a pillanatban darabokra hullik, amint meghúzom a ravaszt.

Ezek után nem sokkal a csoporttársaim között észrevettem egy lányt, aki később az áldozatom lett. A francia lányok, akikkel csak találkoztam, gyönyörűek volt, de egyúttal beképzelte is, úgyhogy éreztették, hogy nem vagyunk egy súlycsoportban. Ez a lány viszont kedves volt és barátságos – teljes ellentéte a többieknek. A gyilkosság után derült ki hogy zsidó volt, ez nagyjából megmagyarázza, hogy a hozzám hasonló japán férfiak, miért vonzódtak hozzá. Aztán barátok lettünk. Egy napon úgy döntöttünk, hogy sukiyaki[valami kaja] partit tartunk kettesben nálam. Abban a pillanatban, ahogy megpillantottam ahogyan a kezét mossa a fürdőszobámban, felsejlett az emlék, ahogy a prostituáltak mossák magukat a bidén, és ő egy újabb jelöltté vált az én rituálémra. Attól a ponttól ahányszor magamhoz invitáltam mindig azon kaptam magam, hogy fegyvert szegezek rá hátulról. Csak nem húztam meg a ravaszt. Egy napon apám vállalatának alkalmazottai Párizsba jöttek. és elvittek egy japán étterembe. Volt egy kis lázam aznap, amitől kótyagos lettem, mert végig az járt a fejemben, hogy ha ételmérgezést kapok az itt felszolgált nyers haltól, akkor másnap képtelen leszek végre beteljesíteni azt a fantáziát, amiről harminckét éve ábrándozom.

És ettől csak erősebben érezte a késztetést, hogy megtegye…

Igen. Úgyhogy a következő napon meg is húztam a ravaszt – a fegyver pedig besült. Ez csak hisztérikusabbá tett, mert egyszerűen tudtam, hogy meg kell ölnöm. Úgyhogy ismét meghívtam két nappal később, és ahogyan szoktam lassan megközelítettem hátulról, vettem egy mély levegőt, és amikor a tüdőm félig megtelt, meghúztam a ravaszt. Ekkor a fegyver el is sült. A lány azonnal meghalt anélkül, hogy bármi fájdalmat érezhetett volna. A boncolás kimutatta, hogy a lövés ereje nem volt elég ahhoz, hogy átüsse a koponyacsontot, így a golyó körbe-körbe mozgott a koponyán belül. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy hívjam a mentőket, de azután arra gondoltam „Felejtsd el, ne légy hülye. Erről álmodoztál harminckét évig, és most tényleg megtörténik.”

Először a fenekébe vágtam bele. De nem számított, milyen mélyre hatol a kés, csak a zsírréteget láttam a bőre alatt. Úgy nézett ki mint a csemegekukorica, sokáig tartott, mire elértem a vörös húsig. Abban a pillanatban, hogy megláttam a húst, az ujjaimmal téptem belőle egy darabot, és a számba gyömöszöltem. Igazi történelmi pillanat volt számomra. Igazán nem akarok azon a tényen élvezkedni, ahogyan felvágtam a holttestét, még most is nehéz tiszta fejjel végiggondolni, és beszélni róla.

Hm…

Mulatságosnak fog hangzani ez tőlem, de abban a pillanatban, hogy a lány már csak egy tetem volt, észrevettem, hogy elveszítettem  egy fontos barátot, és egy pillanatra megbántam, hogy megöltem őt. Amire igazán vágytam volna, hogy az élő húsát ehessem. Senki sem hisz nekem, de az igazi szándékom az volt, hogy megegyem, anélkül hogy megölném. A mai napig azon gondolkodom „Bárcsak engedte volna, hogy megkóstoljam, csak egy kicsit…” Ha mégegy estét együtt töltöttünk volna vacsora közben a családunkról beszélgetvén talán sosem lettem volna képes megölni. Másképpen fogalmazva sosem lettem volna képes a fantáziáimat olyasvalakire vetíteni, akire már csak élő-lélegző személyként vagyok képes gondolni. Ezért voltak az előző jelöltjeim kizárólag prostituáltak. Rengeteg női barátom volt de sosem álmodoztam arról hogy megeszem őket, mert emberi lényként gondoltam rájuk a individuális személyiségével. Az emberek azt mondják, azért öltem meg, mert szerettem, de miért akarnék megölni. és megenni valakit, akit igazán szeretek?

Nyersen ette meg?

Jobbára igen. Először fenekébe haraptam azzal a szándékkal, hogy kiharapok belőle egy darabot, de ez lehetetlennek bizonyult, mert az emberi bőr olyan rugalmas. Úgyhogy kificamodott állkapoccsal végeztem rajta pedig csak pár fognyom látszódott. Azzal végződött, hogy rágás nélkül lenyeltem a csiklóját, és néhány szőrszálat, mivel éppen menstruált és valami iszonyú szaga volt. De az első percekben egyfajta szexuális jellegű kéjt éreztem azzal, hogy megeszem, tűzben égett az egész bensőm. Egyébként tudja, hogy a marha és a bálnahúsnak milyen vad szaga van? Az emberi hús szagtalan. Hiszem, hogy az emberi hús a legfinomabb minden hús közül. Egyáltalán nincs az állatokéra jellemző aromás szaga. Utána még napokig fogyasztottam, egészen a letartóztatásomig, de a hús egyre csak édesebb lett, és valami nagyszerű íze volt. A talpán lévő hús azért rossz illatú volt, és nem is volt valami jó íze. A nyaka volt a legjobb.  A hús egyre finomabb volt, ahogyan felfelé haladtam a testén, különösen a törzs fölötti rész. A nyelve is különösen ízletes volt. Kiszedtem a szájából, és nyersen rágcsáltam el. Sem a nyelven, sem a nyakon nincs túl sok hús, úgyhogy ha igazán lakomát akarnak csapni, akkor a combokat egyék.

Haladni akarok a kérdésekkel, hogy elhúzhassak végre innen a francba. Szóval, azt mondja, hogy az emberhús evéssel a személyes bizonytalanságaitól próbált megszabadulni?

Nem, ez nem ennyire elvont dolog. Ez egy egyszerű fétis. Én csak belé akartam harapni, hogy egy kicsit megízlelhessem, nem pedig elfogyasztani a húsát. Természetesen továbbra is megvan a szexuális késztetésem, hogy meg akarjam enni egy gyönyörű fiatal lány testét. Például: ha egy normális férfinek tetszik egy lány, akkor egy természetes vágyat érez,  hogy minél többet lássa, a közelében legyen, érezhesse az illatát, és megcsókolhassa, igaz? Számomra a megevés ennek a kiterjesztése. Nyilvánvalóan az átlagemberek ezt nem fogják megérteni. Ami viszont bizonyos, hogy én meg akarom enni a lányt, de nem feltétlenül akarom megölni a folyamat során. Amint meghalt ő már csak egy tetem – úgyszólván egy tárgy. Ha lehetséges, élve szeretném megenni. Őszintén szólva én azt nem tudom megérteni, hogy miért nem érez mindenki késztetést, hogy megegyen másokat. Ön nem érzett valaha ehhez hasonlót?

Azt kell mondjam, pár gyengéd harapás is elég volt számomra.

Mindenki ezt mondja. Egyébként mi baj van az evéssel? Georges Bataille úgy hitte, a csók egyenesen a kannibalizmushoz vezet, és én ezzel egyetértek. Az az érzés, hogy megegyek másokat, ugyanebben gyökerezik. Azt persze elismerem, hogy ez csak az én személyes véleményem.

Továbbra is érez kannibál késztetéseket?

Ó igen, határozottan. A vágyam, hogy embert egyek június környékén fel szokott erősödni, mikor a nők egyre lengébben öltözködnek, és egyre többet mutatnak magukból. Ma is láttam egy igen formás popsijú lányt, amikor a vasútállomásra igyekeztem. Amikor ilyen dolgokat látok, arra gondolok, hogy meg akarok még enni valakit még a halálom előtt. Úgyhogy igen, még mindig megszállnak ezek a késztetések, most leginkább egy japán nőt akarok megenni. Úgy gondolom, Sukiyaki vagy sahbu shabu [vékonyra vágott főtt hússzeletek] lenne a legjobb elkészítési mód, hogy a hús megőrizze természetes ízét.  Szabadna megkérnem, hogy jelentessem meg egy felhívást a magazinjában hogy olyan embereket keresek, akik beleegyeznének hogy megegyem őket? Csak annyi feltételt szabnék, hogy fiatal, gyönyörű nők jelentkezzenek.

 OK, ennyit talán megtehetünk. Itt is van: Hé, hölgyeim – különösen ti, fiatal gyönyörű japánok lányok – akik ezt most olvassák: Issei Sagawa meg akar titeket enni. Ha szeretnétek, hogy megöljön, és megegyen, kérlek, vegyétek fel a kapcsolatot a Vice tokiói irodájával, és mi összehozunk benneteket!

Nézze, azt akarom mondani, hogy a gondolatát sem bírom elviselni, hogy úgy hagyjam magam mögött a földi létet, hogy nem kóstoltam bele abba a popóba, amit reggel láttam vagy azokba a combokba. Újra enni akarok, amíg még élek, így legalább boldogan halhatnék meg. Tudom, önzően hangzik, de ha még egyszer átélhetném, akkor nem bánnám, ha utána guillotine alá küldenének vagy felakasztanának, vagy bármi egyéb. Ne kételkedjen benne senki, én még mindig emberi húst akarok enni.  Mert az egy rendkívül finom dolog. Elterjedt a nézet, hogy az emberi húsnak nincs jó íze, de ezt csak azért gondolják, mivel ez tabu, amit nem szabad megszegni. Ha az emberek rájönnének az igazságra, biztos vagyok benne, hogy a férfiak mind elkezdenék megenni a nőket. Szóval, nem beszélnek róla, mert az egész egy hatalmas pandemóniumba torkollna, de elárulom, az emberhúsnak ínycsiklandó íze van.

Más is izgatja az emberhúson kívül, mondjuk az ürülék például?

A széklet megevése már túl sok nekem, de volt egy kapcsolatom egy nővel, aki mindig engedte, hogy megigyam a vizeletét és a köpetét. Többé már nem engedi, mivel házas, de ezelőtt mindig a fejem fölé állt, és egyenesen a számba pisilt. Finom volt és nem is volt furcsa illata. A furcsa az, hogy miután életet adott egy gyereknek, üvegeket hagyott a házamnál, hogy megigyam őket, de képtelen voltam rá, mert már bűzlött az anyaságtól, attól hogy egy anyáé aki egy baba gondját viseli. Borzalmas kimondani, de azt hiszem, elkezdtem az anyát látni benne a női szexualitás helyett.

Üzen valamit a nőknek a világ körül, akik ezt olvassák?

Igen, szeretnék megkérni minden nőt, aki meg akar ölni, hogy tegyen efelé lépéseket. Csak a gyönyörű nők. Ez lenne számomra az ideális halál. Akár morfiumot is injekciózhatnának belém, hogy ne érezzek fájdalmat – bár nézeteim szerint a fájdalom a gyönyör velejárója. Azonnal meghalni olyan unalmas, én a tanúja akarok lenni a folyamatnak, ahogy megölnek. A másik lehetőség az lenne, hogy nők nyálába merülnék el. Hát nem lenne csodálatos, ha mindenemet női köpések borítanák? Ha úgy halhatnék meg, hogy ebbe fulladok bele, akkor ezzel egy álom válna valóra. Gyáva ember vagyok, aki megölt egy másik embert, és még csak az öngyilkosságra sem vagyok képes. Úgyhogy úgy gondolom, egy nő keze által meghalni, lenne számomra a feloldozás.

Mit gondol, hol lenne most, ha akkor Párizsban mégsem húzza meg a ravaszt?

Az én koromban nem lenne meglepő, ha gyerekeim lennének. Amit a leginkább megbántam az az, hogy nem ajándékoztam meg a szüleimet egy unokával. Mi az ördögért húztam meg aznap a ravaszt? Az az apró mozdulat mindent megváltoztatott. Hatalmas hatással volt az életemre. Abban a pillanatban, ahogy megöltem ösztönösen arra gondoltam, „Már nem vagyok többé emberi lény”. Hiszek benne, hogy könnyebb lett volna, ha kimondják rám a halálos ítéletet. Nagyon nehéz ezzel együtt élni a nagyvilágban. Ez az egy indok elég ahhoz, hogy ne akarjak még egyszer elkövetni hasonló bűnt. El sem tudná képzelni, milyen nehéz a társadalom folyamatos megfigyelése alatt élni. Ebben a tekintetben úgy gondolom, hogy a halálbüntetés valójában véget vet az ember szenvedésének, és teljes mértékben ellentétes a büntetés céljával. Az áldozatok családjai folyton olyasmiket mondanak, hogy sosem fogják neki megbocsátani, akkor sem ha meghalnak. Igazság szerint ez az igazán kegyetlen büntetés. Úgyhogy értelmetlen.  Még életfogytiglannal is adnak ruhát, ételt és fedelet a fejünk fölé, és hagynak dolgozni. De a társadalomban elő kell magadnak teremteni, amiből megélsz, és találni egy helyet, ahol meghúzhatod magad. Mi lehetne ennél kegyetlenebb büntetés? Ez valami brutális.

Milyen az élete mostanság?

1989 nyarán a Tsutomu Miyazaki nevű sorozatgyilkos megölt néhány kislányt a média pedig megrohamozta a házamat, hogy megkérdezzék a véleményemet az ügyről. A média adott akkora hírnevet, hogy megjelentethessem pár esszémet különféle magazinokban. Akkoriban évente kiadtam egy-két könyvet. Már a huszadik könyvem is megjelent a címe Gokushiteki Bijyogenso [Szélsőségesen személyes fantáziák gyönyörű lányokról]. Leírja a nők iránt érzett érzéseimet anélkül, hogy indokolatlanul a kannibalizmust venné célba, szavakkal és képekkel. Remélem, hogy akik olvassák utána már nem egy szörnyetegként gondolnak majd rám.

vice.com

ScapeGoat

-

Leave a Reply

Your email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d bloggers like this: