Igazi Ouija sztorik I.

Már mi is rengetegszer írtunk a szellemidéző tábláról, a Ouijáról, amely rengeteg horrorfilmnek volt már alapja. A Fuld-testvérek találták fel újra, mint egyfajta társasjátékot 1898-ban. Meg akartak gazdagodni az emberek spiritualizmus mániáján, és a tábla hamar elképesztően népszerűvé vált. Előtte az egyiptomiak is használtak ehhez hasonlót. Érdemes elolvasni a valós Ouija-történeteket!

 1. Körülbelül 19-20 éves voltam (most 45 vagyok), amikor a barátaimmal úgy döntöttünk, hogy Ouija-táblával fogunk játszani egy unalmas este. Elkezdtünk általános kérdéseket feltenni: mi a neved? hogyan haltál meg? stb. A tábla először nem csinált semmit. Aztán az egyik türelmetlen haverom elkezdett ordítani és a falnak vágta a táblát. Végül ő kiszállt a játékból, és mi tovább játszottunk. Hirtelen a barátunk őrültként nevetni kezdett, saját haját tépkedte. Le kellett fognunk. Soha többé nem nyúltunk a táblához.

creepy-ouija-board

2. Beköltöztem az új lakásomba, ahol az előző lakó természetes körülmények között halt meg. Meghívtam pár barátomat vacsorára, és úgy döntöttünk, hogy játszunk a táblával. Senki sem tudta a nő nevét, csak én. Felvettük vele a kapcsolatot, először kedvesnek tűnt, minden kérdésre válaszolt, de amikor az egyik haverunk a szexről kérdezett, akkor minden rosszra fordult. A fények villogni kezdtek, néhány tárgy leesett a földre. Soha többé nem játszottunk. 

3. Sokat játszottam már a táblával, amikor beszéltem egy érdekes lélekkel, Aaronnal. Ő volt az, aki a legtöbbet beszélt velem, azt mondta, hogy a védelmezőm lesz, és ne féljek tőle. Egyik nap az utcán sétáltam, amikor egy erős lökést éreztem. Hideg kezek érintették meg a hátamat, amelyek elrántottak egy autó elől. A mai napig úgy érzem, hogy Aaron segített rajtam. 

4. Egy partira gyűltünk össze, amikor egyikünk előrántotta a táblát, hogy játszunk. A legtöbben tudtuk, hogyan kell vele bánni, mobiltelefonok nélkül, köszönjünk el és legyünk tiszteletreméltóak. Azonban pont az az ember, aki hozta a táblát elfelejtett elköszönni. Amikor a ház már majdnem kiürült akkor furcsa kopogást és gyereksírást hallottunk. Senki sem volt ott, de ezután soha, egyikünk se felejtett el elköszönni.

zaza-zazo

5. Egyszer játszottam a táblával, teljesen egyedül voltam. Mindenki mondta, hogy egyedül ne próbáljam ki, de nem hallgattam rájuk. Először minden rendben volt, semmi gond nem volt, amíg nem beszéltem egy kislánnyal, akit Monicának hívtak. Aranyosnak tűnt, egyáltalán nem féltem egy 14 évestől. Egyik dolog a másikhoz vezetett, amikor elmondta nekem, hogy a szomszédja ölte meg. Elmondta, hogy legyek óvatos, mert a szomszéd engem is meg akar ölni, fájni fog és szenvedni fogok. Nem beszéltem többé Monicával és szerencsére minden rendben van. 

6. A barátaimmal tartottunk összejövetelt, és elkezdtünk beszélgetni a táblákról. Néhány szkeptikus barátunk egyáltalán nem hitt benne, ezért elkezdtünk játszani. Egyikük megkérdezte, hogy képes-e megszállni minket a lélek. Az egyik barátunk elkezdett furcsán viselkedni a szeánsz után, azt mondta, öngyilkos akar lenni. Meggyőztük, hogy maradjon éjszakára. Sokukkal nem beszéltünk azután az este után, de pár év múlva kiderült, hogy az a barátunk tényleg öngyilkos lett 2-3 évvel később.

creepy ouija board

7. Amikor fiatalabb voltam, akkor a barátaimmal elmentünk a temetőbe, és ott játszottunk a táblával. Azonnal kapcsolatot teremtettünk egy testvérpárral, Jasonnel és Kathyvel. Elmesélték, hogy fiatalon haltak meg és magányosak, megkértek minket, hogy kísérjék őket haza. Megijedtünk tőlük, és minden köszönés nélkül otthagytuk őket. Évek teltek el, el is feledkeztem róluk addig, amíg meg nem születtek a gyerekeim. Elmondták, hogy képzeletbeli barátaik vannak, akiket Jasonnek és Kathynek hívnak, akik ismernek engem is. Rettenetesen megrémültem. 

8. Azóta is bánom, hogy belementem abba, hogy közösen játszunk a táblával. Úgy érzem, valami átjött aznap éjszaka és azóta is velem van.  Nem tudom megmagyarázni, de sokszor látom az álmaimban, a zuhanyzóban vagy a tömegben az arcát.

ouija

9. Három évvel ezelőtt azt álmodtam, hogy az egyik barátom meghalt, akivel pár évvel ezelőtt elveszítettük a kapcsolatot. Megkerestem őt, és kiderült, hogy tényleg meghalt, ezért megpróbáltam kapcsolatot teremteni vele. Búcsút akartam mondani. Beszélgettünk, éppen el akartam búcsúzni, amikor azt mondta, hogy ne menjek hozzá a vőlegényemhez. Kicsit jobban utánanéztem a barátomnak, kiderült, hogy Kanadában több ügy miatt is körözik. Azóta boldog házasságban élek egy másik férfival.

forrás: GhostDiaries

Szaszkó Gabriella vagyok, online újságírással és kreatív írással foglalkozom. Gyerekkorom óta rajongok a történetek és az írás minden formájáért. A hátborzongató sztorik, paranormális és megmagyarázhatatlan jelenségek mindig is érdekeltek, ezért is alakult meg 2013-ban a Bizzarium. Ezen kívül regényeket és novellákat alkotok, további írásaimat a http://szaszkogabriella.com/ oldalon olvashatjátok.

Leave a Reply

Your email address will not be published.