Furcsa dolgokat találtak, miközben az MH370-es gépet keresték

A négy évvel ezelőtti malajziai gép eltűnése napjaink egyik legnagyobb rejtélyeihez tartozik, főként, hogy a fedélzeten 239 utas utazott. A műszerek még eddig nem találták meg az MH370-es gép romjait, amely 2014. március nyolcadikán tűnt el Kuala Lumpur és Peking között. De a helyszínen sikeresen felfedezték két óceánjáró hajó roncsait.

Az egyik valószínűleg a West Ridge hajó lehetett, amely még 1883-ban tűnt el, és brit szenet szállított Indiába. Összesen huszonnyolcan utaztak a fedélzetén. 2015. december 19-én találtak rá a romjaira Ausztráliai partjaitól ezerötszáz mérföldnyi távolságra. A tudósok szenet is találtak a mélységben, ezért feltételezték, hogy a hajó angol lehet. Ennek ellenére Ross Anderson nem zárta ki, hogy a hajó más is lehet. Az egyik gyanúja a Kooringa, a másik pedig a Lake Ontario, amelyek 1894-ben és 1897-ben süllyedtek el. Emellett még egy másik hajó roncsait is megtalálták 2015 májusában nem messze a vashajótól. Az egyik feltételezés, hogy ez a W. Gordon nevű hajó lehet, amely Skóciából utazott Ausztráliában 1877-ben tíz utassal a fedélzetén, a másik pedig a Magdala, amely Walesből Indonéziába indult.


A tudósok szerint még több vizsgálódás szükséges, hogy biztosan meg tudják mondani a roncsok eredetét. Most a közelben tárgyakat, kerámiákat, üvegeket keresnek, amelyek megkönnyítenék az azonosítást.
Végül az elveszett repülőgép roncsainak keresését 1046 nap után adták fel. Továbbra sincs semmi jele az MH370-es gépnek.

forrás: New York Post

OctoberAir

Szaszkó Gabriella vagyok, online újságírással és kreatív írással foglalkozom. Gyerekkorom óta rajongok a történetek és az írás minden formájáért. A hátborzongató sztorik, paranormális és megmagyarázhatatlan jelenségek mindig is érdekeltek, ezért is alakult meg 2013-ban a Bizzarium. Ezen kívül regényeket és novellákat alkotok, további írásaimat a http://szaszkogabriella.com/ oldalon olvashatjátok.

Leave a Reply

Your email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d bloggers like this: