Félelmetes történetek a hullaházból

A temetkezési vállalkozók és boncnokok munkája a legtöbb emberben kivált valamilyen érzelmet. Néhány ilyen helyen dolgozó semmilyen furcsát nem talál a munkájában, de annak olyanok is, akiknek félelmetes tapasztalatai vannak.

1. A kislány
A bátyám temetkezési vállalkozóként dogozik New Yorkban. Egyik este megkérdezte, hogy nincs-e kedvem vele menni, hogy ne legyek egyedül a házában. Igent mondtam, nem aggódtam, de igencsak tévedtem. Először is a helyszín borzalmasan félelmetes volt, sötét és furcsa szagú. Ő azt mondta nekem, hogy ez teljesen normálisan, a formaldehidet érzem, szóval próbáltam hozzászokni. Hamarosan munkához látott, én pedig elmentem TV-t nézni. A hullaház bejáratának lengőajtaja volt, így mindig hallottuk, hogyha valaki bejött.
Egy pár órára teljesen egyedül maradtam, kicsit el is pilledtem, amikor az ajtó hangja felébresztett. Azt hittem, hogy a nagybátyám sétált be, de senki sem volt ott. Újra visszaaludtam, amikor még egyszer meghallottam az ajtót. Nem lehetett megmondani, hogy valaki befelé vagy kifelé jött, de nem hallgatott el. Azt hittem, hogy csak ő szórakozik velem, ezért felkeltem, hogy megmondjam neki, hogy hagyja abba. De egy kislány állt az ajtóban. Köszöntem neki, de az nem válaszolt. Kék ruhácskát viselt és rózsaszín szalag volt a hajában. Lefelé nézett, majd elrohant a másik irányba. Úgy gondoltam, hogy a kislány egy másik ott dolgozóval jöhetett. Órákkal később a testvérem műszakja véget ért. Éppen hazafelé mentünk, amikor elmeséltem a kislányt a kék ruhában. Rátaposott a fékre, és elmesélte nekem, hogy éppen egy kék ruhás kislányt vizsgált meg, akinek rózsaszín szalag volt a hajában, és megfulladt a tóban.

2. Segítség
Az éjszaka igencsak félelmetes lehet, hogyha a hullaházba kell menned. Egyik éjjel én és a munkatársam éppen ott voltunk. Nálunk a hullaház egy kis fagyasztó az alagsorban és borzalmas szaga van. Ráadásul igencsak nehéz bejutni. Egy testet kellett betolnunk a rámpán, és azon vitatkoztunk, hogyan is fogjuk megcsinálni. Szerencsésen megoldottuk, majd elkezdtük kitölteni a papírokat, amikor furcsákat hallottunk. Mind a ketten az ajtó felé fordultunk, minden egyes szőrszálunk az égnek meredt, amikor valaki segítségért kiáltott a fagyasztóból. Egymásra néztünk, majd kirohantunk. Pár nappal később elmeséltük az egyik munkatársunknak a történetet. Elmondta, hogy vele is történt már hasonló. Manapság, hogyha egyedül kell lemennem, akkor megpróbálok olyan gyors lenni, amilyen csak lehetek.

Grungy and high contrast photo of morgue traysGrungy and high contrast photo of morgue trays

3. Kézfogás
Régebben a hullaházban dolgoztam, legjobban azt utáltam, amikor fel kellett készítenem a testet valamire, amibe a borotválás is beletartozott. Egyszer egy nemrégiben elhunytat borotváltam, akinek az ujjai rákulcsolódtak a kezemre, amikor beállt a hullamerevség.

4. A síró kislány
Az első élményem a hullaházban meglehetősen félelmetes volt. Éppen csak elkezdtem a műszakomat, elmentem a mellékhelyiségre, majd vissza. Amikor kijöttem, akkor egy kislány sírását hallottam, és léptek zaját. A hang egy kisebb szobából jött, ahol a testeket tartottuk. Ahogy közelebb mentem, akkor is hallottam a sírást. De ahogy benéztem a szobába, teljesen üresen találtam. Azonban egy fiatal lány teste is a szobában volt, aki fejbe lőtte magát.

5. Anyai szeretet
Általában nem vittem érzelmeket a munkámba. De azon a napon valami mégis megérintett. Egy kisfiún végeztem boncolást, aki még egy éves sem lehetett. Nekem is hasonló korú gyerekem volt, éppen ezért volt olyan nehéz. Megfordultam, és egy síró nővel találtam szembe magam. Biztos voltam benne, hogy az anyuka, ezért megmondtam neki, hogy nem lehet itt. Megkérdeztem, hogy egyáltalán hogy jutott be. A nő kiment a szobából, és pár perc múlva betoltak még egy testet. Éppen az a nő feküdt rajta, akit láttam.

Grungy and high contrast photo of morgue traysGrungy and high contrast photo of morgue trays

6. Jacob
A munkám legnehezebb része az volt, amikor a családtagoknak kellett azonosítaniuk a testet. Egyik nap a szülőknek kellett azonosítaniuk fiuk testét, aki autóbalesetben hunyt el. Az édesanya nem bírta a nyomást, ezért megkérte a lányát, hogy kísérje el a mosdóba. Ahogy visszaértek elmondták, hogy egy fiatal férfi hangját hallották. Pár nappal az incidens után az irodában maradtam éjfél után, amikor a fények villogni kezdtek. Valaki segítséget kért és egyenesen az egyik fagyasztóból szólt a hangja. Azt is elmondta, hogy Jacobnak hívják. Természetesen a fiatal fiút is Jacobnak hívták. A fáradtságnak tudtam be, ezért elmentem a másik szobába lefeküdni, ahol újra hallottam a segélykérést. A mai napig nem tudom megmagyarázni a történeteket.

7. Szép zöld szemek
Éppen hazafelé tartottam munka után, ki voltam merülve. Nem tudom, hogyan is jutottam haza, de sikerült. Éppen egy fiatal nőn dolgoztam aznap éjjel, aki azonnal felkeltette az érdeklődésemet szép zöld szemével. Éjjel róla álmodtam. Folyamatosan futott valami elől, de nem tudtam mi elől. Végül megkérdeztem tőle, hogy mi elől menekül, mire elmondtam, hogy a barátja akarja megölni. Másnap reggel ugyanezt a nőt láttam a TV képernyőjén, akinek éppen a barátját keresték, akit a gyilkossággal vádolnak. Senkinek se meséltem el, hogy mi történt aznap velem.

forrás: GhostDiaries

OctoberAir

Szaszkó Gabriella vagyok, online újságírással és kreatív írással foglalkozom. Gyerekkorom óta rajongok a történetek és az írás minden formájáért. A hátborzongató sztorik, paranormális és megmagyarázhatatlan jelenségek mindig is érdekeltek, ezért is alakult meg 2013-ban a Bizzarium. Ezen kívül regényeket és novellákat alkotok, további írásaimat a http://szaszkogabriella.com/ oldalon olvashatjátok.

One thought on “Félelmetes történetek a hullaházból

  • 2016-08-21 at 8:21 AM
    Permalink

    Paranormalis esemeny? Epp olvasom a cikket, a siro kislanynal tartottam, ahogy a vegere ertem, valaki elkezdett sirni. Testverem is megkerdezte, hogy mi ez. Egyedul vagyunk, senki sem sirhatott…

    Reply

Leave a Reply

Your email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d bloggers like this: