Emberek a húsdarálóban – creepypasta – 1. rész

1976 telén egy pennsylvaniai húsfeldolgozó négy munkása és egy tizenéves lány rejtélyes körülmények között eltűnt. Minden munkás eltűnése azután pár héttel lett jelentve hogy nem jelentek meg a munkahelyükön. A tinédzser eltűnését apja jelentette, aki 1976-ban az üzem vezetője volt, majd röviddel az eset után benyújtotta felmondását. Miután az eseteket 1980-ig felderítették, a Bell’s Sausages bezárt, és a Von Durham Szövetkezet kikérdezte a csekély számú szemtanút az történésekről. Következzenek ezek az interjúk.

 

George Dwayne

Betanított munkás a Bell’s Sausage üzemben

Kérdező: Jó reggelt, Mr. Dwayne! Köszönjük, hogy időt szakított arra, hogy a VD szövetkezetnek beszámoljon a tapasztalatairól.  Volna szíves röviden felvázolni az előző munkáját?

Dwayne: Uh, jó reggelt. Ööö, betanított munkás voltam a Bell’s-nél, egyike a veterán dolgozóknak. A munkám a gépek üzemeltetése és az új dolgozók eligazítása volt. 1976-ban reménykedtem, hogy előléptetne vezetővé, de inkább kiléptem a sorozatos eltűnések után. Mást nem nagyon tudok mondani róla.

Kérdező: Miért lépett ki?

Dwayne: Mert babonás vagyok, gondolná? Négy ugyanazon a helyen dolgozó ember nem tűnik el csak úgy minden ok nélkül. Aztán a menedzser lánya is eltűnt, vagy nem? Beleborzongtam, hogy rám is ugyanilyen sors vár, úgy értem, nagyon különösnek volt és gyanúsnak tűnt ez az egész akkoriban. Mintha a hely el lenne átkozva. Érti?

Kérdező: Ismert az áldozatok közül valamelyiket?

Dwayne: Igen, ismertem. Fredet, Billyt, Watsont és azt a negyediket is, ki is volt… Ben, ugye, ő volt?  Mind cimborák voltunk, mindünk két-három éve volt a Bell’s-nél. Egész nap kolbászokat csináltunk – családjuk volt, gyerekeik, feleségük. Iszonyú, iszonyú, ami történt. Még most sem hiszem el, úgy értem, egyik nap még hülye vicceket sütsz el velük a malacokról a húsdarálóban, utána pedig szól valaki, hogy sohasem látod őket többé… Mindnyájukat nagyon jól ismertem, kivéve a menedszer lányát, bár vele is szóba elegyedtem egyszer-kétszer. Igen, most már emlékszem: vele is beszéltem.

Kérdező: Miről beszélgetett a menedzser lányával?

Dwayne: Már emlékszem. Kedves lány volt, úgy 16 év körüli. Nem tűnt olyan füvezős-fajtának mint a többség, akik sátánista zenét hallgatnak és fiúkkal enyelegnek.  Ha jól tudom jó jegyei voltak és gyakran meglátogatta az apját az üzemben, aki a menedzser volt ugye, de ahogy hallottam abban az évben felmondott. A lánnyal egyszer beszéltem az előcsarnokban. Baromi furcsának tűnt akkor. Az az eset.

Teljesen tompán érzelmek nélküli kifejezéssel megkérdezte merre van a húsdaráló.  A hangja is különös volt, olyan nyugodt, de egy kicsit mélyebbre váltott egyszer mondat közben, mintha megbicsaklott volna. Megkérdeztem, miért érdekli, amire azt válaszolta, hogy az apja ott van, úgyhogy megmutattam neki a lépcsőt, ami a gép kezelőszobájába vezet. Azután otthagytam. Tudta, ez volt az utolsó alkalom, hogy valaki látta őt.  Borzasztó. Pedig olyan aranyos kislány volt…

Kérdező: Nincs valami ötlete, miért viselkedett olyan különösen?

Dwayne: Elképzelésem sincs. Ez egyetlen dolog, amit tudok, hogy miután otthagytam a folyosó végén, találkoztam Mr. Straussszal a recepciónál.  De csak megvontam a vállam, úgy értem, biztos valaki azt mondta neki, hogy ott van, de utána eljött a géptől.

Kérdező: Mr. Dwayne, tudta ön, hogy mióta leszámolt a cégtől a rendőrség felderítette az eseteket?

Dwayne: Igen? Tényleg?

Kérdező: Igen. Szeretné, ha tájékoztatnánk erről?

Dwayne: Igen! Jó lenne megtudni.

 

folytatás következik

ScapeGoat

-

Leave a Reply

Your email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d bloggers like this: