Egy négyéves kislány üzenetet kapott dédmamájától

A négyéves kislány hangosan nevetett és játszott a számítógép webkamerája előtt. De a hátborzongató csak az, hogy elkezdett a dédijéről és nagymamájáról beszélni, és mondott egy igen meglepő dolgot is, amely teljesen ledöbbentette édesanyját. 

A kislány azt mondta anyukájának, hogy hozott egy üzenetet a déditől, aki már a mennyországban van, hiszen 93 évesen elhunyt. Később a különös eset felkerült az internetre is, az édesanya ezt az üzenetet írta az eset mellé: “Teljesen kiakadtam, nem találok szavakat. Nem tudom, hogy mit gondoljak, mondjak vagy csináljak. Egyáltalán nincs esély arra, hogy Charlie tudjon ezekről a dolgokról. A nagymamám így hívott, amikor kicsi voltam, és ezt biztos, hogy sohasem említettük neki.”

ghost-particle-243123
Tudjátok, hogy is szoktak folytatódni ezek a történetek. Mármint kiderül az egész esetről, hogy csupán átverés, esetleg a kislány hallotta, hogy a dédijéről beszélgetnek. Természetesen az is lehetséges, hogy a történet valójában igaz és képes volt a lány kapcsolatot teremteni dédnagymamájával. Valószínűleg sohasem tudjuk meg az igazságot.

OctoberAir

Szaszkó Gabriella vagyok, online újságírással és kreatív írással foglalkozom. Gyerekkorom óta rajongok a történetek és az írás minden formájáért. A hátborzongató sztorik, paranormális és megmagyarázhatatlan jelenségek mindig is érdekeltek, ezért is alakult meg 2013-ban a Bizzarium. Ezen kívül regényeket és novellákat alkotok, további írásaimat a http://szaszkogabriella.com/ oldalon olvashatjátok.

2 thoughts on “Egy négyéves kislány üzenetet kapott dédmamájától

  • 2015-09-30 at 6:30 PM
    Permalink

    Sziasztok!
    Nagyon szeretem ezt az oldalt de mostanában úgy veszem észre, hogy nincsenek olyan érdekes cikkek mint eddig.
    Persze így is olvaslak titeket de örülnék egy kicsit hátborzongatóbb, bővebb sztoriknak, esetleg történelmi jellegű dolgoknak.
    Egyébként nagyon jó az oldal, további sok sikert 🙂

    Reply
    • 2015-09-30 at 6:38 PM
      Permalink

      Kedves Eszti!
      Sajnálom, hogyha mostanság nem tetszettek annyira a cikkek. Kissé uborkaszezon volt más oldalakon is, így nehezebben találtam érdekes tartalmakat. De itt az október és remélem, hogy mostmár tudok hátborzongatóbb dolgokkal is szolgálni nektek!
      Köszönöm az építő hozzászólást! 🙂

      Reply

Leave a Reply

Your email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d bloggers like this: