Demeter Norbert: A Lanky ház halott

Demeter Norbert első regénye az Underground Kiadónál jelent meg. Sok rossz élménnyel gazdagodtam már hasonló, szerzői kiadásokkal, de ez biztosan nem tartozik közéjük. Bevallom előzetesen tartottam tőle, hogy nem lesz jó, és gondban leszek a cikk kapcsán, de az első pár sor után tudtam, ez jó könyv.

“Mi történik, ha az ember egy olyan világra talál, amelyet képtelen megérteni? Amely túlmutat mindenen, amit addig tudott vagy hitt? Vajon akkor sem veszíti el az ép elméjét, ha szembetalálkozik a kimondhatatlan gonosszal?

Richardnak fogalma sincs mibe keveredik, amikor Pennyville-be utazik, hogy új regényéhez anyagot gyűjtsön. Miközben a városka legendáit kutatja, egy rémítő történet rajzolódik ki előtte.

Kis idő múlva teljesen kicsúszik a lába alól a talaj; már nem tudja, mi a valóság és mi a képzelet.

Vajon tényleg beszél hozzá a Lanky ház szélkakasa vagy csupán halucináció az egész?

És milyen titkot rejtenek a romok a sövénykerítés takarásában?

S vajon a suttogó hangok, melyek egyre vészjóslóbbak, segíteni akarják vagy ők is Richard életére törnek?

Demeter Norbert első regényével a sötétségbe invitálja Kedves Olvasóját, de egy percre sem hagyja magára. Minden egyes oldalon vele van, s arra kéri, bármilyen borzalmat is lát, bármilyen rémség rettenti is, ne féljen. Csak fogja szorosan a kezét.”

A szerző írásán érződik, hogy ez az első könyve, de ezt nem tartom hátránynak, ez egy egyszerű tény. Olyan témákról ír, amit már korábban feldolgoztak. A főszereplő egy író, aki úgy gyötrődik a regényén, amit akár a szerző maga is átélt. Ezért bátrabban tud róla írni. Nekem nincsen problémám az olyan történetekkel, aminek a főszereplője az író alteregója. Nagyon érdekesen ragadja meg a főszereplő mindennapjait.

A történet több idősíkban mozog, az író tökéletesen váltogatja a részeket. Mindig fenntartja az érdeklődésemet. Nem kellett sokat várnom, hogy megmagyarázza a számomra zavaros indítást. Egyszer-kétszer vissza kellett olvasnom az elején, hogy mindent megértsek, de ez az én hibám volt, vagy inkább a hangos szomszédomnak a buszon.

A történet röviden: Van egy író, Richard, aki feladja az életét egy ősi titokért, amit csak neki mondanak el. Azt akarják, hogy legyen a krónikásuk, és írja le a történetüket.

Egy magyar horror szerző, sőt a világon mindenhol, nem kerülheti ki Kinget, Lovecraftot és a többi klasszikus szerzőt. Tökéletesen megtalálta az összhangot a 20. századi rémtörtének és a mai irodalom között.

Összességében, aki szeretne egy jó horror regényt olvasni, azoknak mindenképpen ajánlom. Az utóbbi idők egyik legjobbját olvastam.

A könyvet ezen a linken lehet elérni: http://undergroundbolt.hu/a-lanky-haz-halott

Az író FB oldala: https://www.facebook.com/demeternorbert.writer/?fref=ts

 

Egy kis ízelítő regényből:

 

  1. fejezet

Pennyville – most

 

1.

Richard teste kezd teljesen elernyedni. Mintha valaki héliummal töltött lufikat kötözött volna a tagjaihoz, úgy érzi lebeg a karja, a lába, a feje, mindene. A szoba hullámzik körülötte, a körvonalak elmosódnak, s a hangok, mintha a messzeségből törnének felé és út közben elhalkulnának. A feje bódult a szertől, előtte az asztalon lustán csorog a vajszínű krém a fekete tortalapok közül. Szinte hallja émelyítő buggyanását, ahogy a fehér, porcelántányér szélére toccsan.

Az öregember, Donald, – aki egy másik életben akár a barátja is lehetett volna – most ott ül vele szemben, a kis diófa dohányzóasztal másik oldalán, bűnbánó arccal nézi őt, szemeiben rettegés és megbánás, melyek azt súgják, máshogy döntene, ha ezt a néhány napot újrakezdhetné. Ráncos kezeit összekulcsolja az ölében, s a tartása még inkább megrogy. Sokkal öregebbnek látszik, mint első találkozásukkor, mintha lassan aszalódna, mint ablakpárkányon felejtett, szaftos füge a nyári nap fényében.

Az öreg jobbján, Mrs. Piercon – mindenki Stellája –, arcán végtelen elégedettséggel nézi Richardot a hintaszékből, melyben lassan ringatózik. Papucscipőbe bújtatott lábai ütemesen koppannak a padlón.

– Látod, Donald! Az az egyetlen falat is elég volt neki belőle – mondja mosolyogva. – Bár lehet, hogy elvétettem az adagot. Rég volt, hogy utoljára készítettem.

Felkuncog, mint egy kislány, aki tudja, hogy rossz fát tett a tűzre, de izgalmát még a verés gondolata sem tudja lehűteni.

– Hát, megvan már vagy harminckét éve – mondja Donald.

Nem néz az asszonyra, csak bámulja összekulcsolt kezeit.

– Sok éve, hogy nem járt erre senki, aki megkóstolhatta volna Stella világbajnok csokitortáját.

Hangjában gúny csendül, keserűség, de az asszony nem mutatja jelét, hogy észrevenné. Vagy, hogy érdekelné.

– Igen – mondja nosztalgikus hangon. – Egészen mostanáig.

Richard megnyalja a száját. A nyelve nedves érintése idegennek hat a cserepes ajkakon. Mintha nem is az ő szája lenne. Tagjai megállíthatatlanul folytatják a zsibbadást. Az altestét már nem is érezi.

– Mi… mit a… adott…?

A mondat halk bugyborékolásba fullad. Érezi, hogy köhögnie kellene, de a tüdejét nem tudja a sípoló lélegzésen kívül másfajta mozgásra bírni.

– Ne erőltesse magát, kedvesem. A titkos hozzávalót tűzfűnek hívják. Igazán különleges. Csak nálunk terem meg.

Egy pillanatra elhallgat, de csak azért, hogy még drámaibb legyen a hatás, majd titokzatosan folytatja:

– A Sárkánykirály hozta el nekünk.

Szavait csend követi, Richard szemei fennakadnak, szemhéja görcsösen pislant. Az információ feldolgozatlanul hullik tudatalattijába, mint mélységes, sötét kútba. Szájából vékony nyálcsík csorog végig az állán ezüstös kis patakként.

– Van itt valami a földben, amit nagyon szeret – cseveg tovább Stella. – Mármint a tűzfű. Én teliholdkor szoktam szedni belőle, persze, nem hiszem, hogy attól erősebb vagy gyengébb lenne a hatása, csak úgy olyan stílusos. Olyankor igazi boszorkánynak érzem magam.

Az öregre néz, talán megerősítést vár, de az továbbra is csak a kezeit bámulja. A nő finom fintort vág, orránál és vaskos szemöldökei között elmélyülnek a ráncok. Most ő is olyan vénségesnek látszik, mint az öregember. Mintha az elmúlt néhány nap évtizedek súlyát hagyta volna az arcán.

– Szóval, leszedi az ember – mondja és ismét Richardra emeli hűvös tekintetét. – Olyan két-három csokorral kell, de nagyon óvatosan járjon el, ha egyszer el akarja készíteni! Viseljen kesztyűt! Mert ha hozzáér a levélhez, hát megnézheti magát. Ez a két-három csokor olyan tíz marok lehet. Na, ha már leszedte, kicsavarja a levét és két-két csepp megy a piskótába és a krémbe.

Össszecsapja párnás tenyereit.

– A hatást pedig érezheti. Jó magasba repít, nem igaz?

Richard felmordul, Stella szemeit összeszorítva, vizslatva hunyorog rá. Mosolya most még inkább elmélyül.

– De nem valószínű, hogy érdekelné a csokitortám receptje. Legalábbis most nem. Az már biztosan jobban izgatja, hogy mi történik itt. Hogy tényleg igaz e az egész, amit ez a félkegyelmű vénember összehordott magának. Ó, nem kell semmit mondania! – szól sietve, mikor látja, hogy Richard meg akar szólalni. – Tudom, amit tudnom kell. És higyje el nekem, nem akarná, hogy elmeséljem mindazt, ami az elmúlt néhány évtizedben megtörtént itt.

Arcára büszke mosoly ül. Megállítja a széket.

– Igazából nem is az én tisztem, hogy beavassam a részletekbe.

Donaldra néz. Szemei résnyire szűkülnek.

– Az igaziakba, nem csak azokba a felületes dolgokba, amiket ez a vén bolond elsztorizgatott itt magának. Az igazi részletekbe. Nos, hamarosan megismerheti a történetet. Hiszen ezt akarta, nem?

Felnevet.

– Utána pedig megírhatja az egészet. Éppen itt az ideje egy igazi krónikásnak!

Feláll a székből, megigazítja virágos szoknyáját és Richard mellé lép. Belebámul az arcába, felhúzza szemhéját és a pupillákat vizsgálja.

– Jó – mondja jókedvűen. – Nagyon jó.

A bejárati ajtóhoz megy, kinyitja és kifüttyent az éjszakába. A jelre két megtermett, középkorú férfi jelenik meg a tornácon. Testvérek. Látni a vonásaikon.

– Vihetitek! – mondja nekik. – Felkészült a megvilágosodásra.

A két férfi szó nélkül lép be a házba, Donaldra csupán egyetlen, morcos pillantást vetnek, majd Richard karjai alá nyúlnak és kiviszik a házból. Stella elindul a nyomukban. Az ajtóban megtorpan és visszafordul.

– Ha ezt elrendeztem, elszámolunk. Mi ketten. Ugye, nem gondoltad, hogy olcsón megúszod ezt? – mondja és hangjából süt a vidámság.

Arról árulkodik, hogy régóta vár arra, hogy ezt kimondhassa.

Elszántan lép ki az éjszakába, az ajtó zárja halkan kattan mögötte. Az öregember felemeli a fejét, egy ideig bámul utánuk, majd arcát a tenyerébe temeti és sírni kezd.

 

Richard úgy érzi, tudna járni, de nem akarja megkönnyíteni a két férfi dolgát. Na, nem mintha azok segítségre szorulnának, olyan könnyedén viszik a fiút, mintha csak egy vékony ágat tartanának. Stella hamarosan beéri őket, átveszi a ritmusukat és csendben lépked mellettük. Kezében egy díszesre kovácsolt, ódivatú kulcsot szorongat. Idegesen babrál vele, miközben szemét egyenesen az éjszakába fúrja.

– Hát erről is hazudott! – gondolja Richard. – Mégiscsak megvan az a kulcs.

A fiú érzi a nő aggodalmmal vegyes örömét, de tudja, hogy nem a háztól fél. Nem, Stella őmiatta aggódik. Richard miatt. Krónikást ígért urának, s hamarosan kiderül, hogy jól választott-e. Mert ha tévedett vele  kapcsolatban… Nos, akkor nem ez lesz a legnagyszerűbb éjszakájuk.

A fiú attól a perctől kezdve tudta, hogy vége a játéknak, amikor kopogtattak az öregember ajtaján. Nem volt egy szemernyi kétsége sem affelől, hogy ki áll odakint. Ó, igen, nagyon jól tudta, hogy ki a váratlan látogató, igaz, a történtek nem úgy zajlottak, ahogy elképzelte. Mert gondolataiban hamarosan rituális áldozatként függött egy kötélen, a medence melletti fa vastag ágáról, miközben alatta tábortűz éledt, hogy elégesse őt. S mikor már a talpát nyaldosta a láng, kilépett a házból az iszonyat, pofáján éhes vigyorral, elé jött, hogy fogadja, hogy elvegye lelke halhatatlanságát. Azt hitte, majd meghurcolják, kisemmizik a testét és a lelkét egyaránt, miközben Lanky egykori hívei újra életre kelnek, s a fáklyák fényében kegyetlen kántálás zümmög, mint undok, testtelen óriásméh. A szavak bebújnak a bőre alá, felfalják, még mielőtt a tűz elemészthetné.

Ehelyett egy szelet tortát kapott. S most, hogy kellő távolságból tekinthetett az eseményekre, akár az eltelt időt, akár a méreg hatását nézzük, úgy érezte, talán jobban járt volna ha feláldozzák. Mert az csupán egyetlen, hosszúra nyújtott pillanat lett volna, szinte csak egy villanás a sötétség előtt, s ha még nagy is a fájdalom, megnyugtató a tudat, hogy a halállal az is elszenderül.

De a ház még ismeretlen és nem tudni, hogy csak az egykori, hatalmas úr jár-e portól és Istentől átkozott, elhagyott folyosóin, vagy más árnyak is kísértenek még korhadt deszkái között?

S aki odabent él, vajon mit akar tőle, mit tesz majd vele? Vajon hagyja-e tovább élni, vagy elsorvasztja mindenestől, magába olvasztva erejét, hogy még tovább élhessen a ház szikkadt magányában?

„Épp itt az ideje egy igazi krónikásnak!”

Ezt mondta Stella, ami azt jelenti, hogy szükségük van rá, kell nekik. Élve.

Talán a lény társául fogadja, s együtt suhannak majd a holdfényben fürdő, rothadó tapéták között ennek a világnak a végéig.

Gyermeki képzelete, melyet tudatának egy apró részében tárolva mentett át felnőttkorába, s mely időnként az írói sikerek reménységéről suttogott, a kedves szolga, mely segített másnak látni a világot, miközben írt, most ellene fordul. Kegyetlen és félelmetes képek tucatjait vetíti elé, most, hogy a tudatos gondolkodást kiiktatta a méreg. Pánikba esett kisfiúként szalad végig agyának tekervényes folyosóin és nyomában csak borzongás marad.

Az éjszaka kezd besűrüsödni, akár az alvadó vér, köd száll alá, lassan pereg, s ők elhagyják a Winsdor utcát, amin eddig haladtak. A városka aprócska parkja felé veszik az irányt, elkerülve a sövényfalat, melynek csúcsai balról ostromolják az eget és fúródnak sötétségébe.

A nártiumlámpák narancsos ragyogása, melyek eddig reményt adtak, és kedvesen ölelték őket, most egyetlen pillanat alatt szűnnek meg, miközben belépnek a szilfák hűvös sötétjébe. És miközben a fény eltűnik a világból, a levegő is megváltozik. Nehezebb lesz, fémes szag itatja át, sós, sűrű és meleg. Mintha forró gőzt lélegeznének be.

A park végén már látszik a Lanky ház. Úgy magasodik a táj felé, mint egy sötét őrszem, ablakai fenyegetően merednek rájuk és Richard úgy érezi, őt nézi halhatatlan szemeivel, melyeket attól a férfitől kapott, aki nem félt szembenézni egy elfeledett kor, elfeledett isteneivel. Aki hosszú évek óta él ebben a hatalmas bálványban.

Richard Stellára néz és először nem is hiszi el, amit lát. Azt gondolja, talán a tűzfű hatása, vagy talán csak a képzelete játszik vele.

A nő a lába közé nyúl és lassan masszírozza magát. Arcára élvezet ül ki, szájából apró nyálbuborék bújik elő és pukkan el. Mélyeket sóhajt, szemeiben kéj lüktet. S a kulcs, mintha az ölébe vágyna. Úgy vonzza, mint bomló tetem a keselyűt, mintha a nő szikkadt hasadékát nyitná. Az asszony teste remeg, szabad kezével kisimítja haját az arcából, miközben le sem veszi szemét a házról.

A férfiak szinte egyszerre sóhajtanak fel. Rövid reszketés fut végig rajtuk, légzésük gyorsul, aprókat kortyolnak a mérgezett levegőből. Minden slukk egy újabb rándulás, s minden kilégzést átitat a vágy. Richardnak őrült gondolata támad. Ha józan lenne, azonnal döbbenten vetné el, dehát nem az. Keze reszketőn nyúl ki, mielőtt elbódított agya megállíthatná. A  jobb oldali férfi ágyékába markol. Az meglepetten rezzen össze.

– Ne markolássz! – morogja és oldalba vágja.

A fájdalom éles és kissé tompítja a kábaságot. Felkacag.

– Hiszen felállt a farkad! – akarja mondani, de csak fulladt bugyborékolásra futja tőle.

– Kevin! Ne bántsd! – mondja Stella és hangja remeg a vágytól. – Még nem érti!

A ház már nagyon közel van és Richard végre megérezi a szellemet, amelyik megszállta azt.

Hirtelen jött jókedve egy pillanat alatt foszlik szét, mint ősöreg kelme, melyet felmorzsol a napfény és a levegő. A gonoszság ott lebeg körülöttük és olyan sűrű, hogy azt hiszi, mindjárt testet ölt előttük a holdfény áztatta gyepen. Izzadság üt ki a homlokán, pulzusa az egekbe szökik. Félelme felkúszik az agyába, lüktet, mint egy kelés, mely már pattanásig telt sárga, undorító gennyel. A gyermeki tudat még egyet sikolt, majd kialszik, egyedül hagyva a fiút remegő magányában.

Már csak néhány lépésre járnak a bejárattól, mikor Stella felsikolt, összeesik a pázsiton és rángatózni kezd. Torkából a kielégült vágy hangjai törnek elő nyers élvezettel. A két férfi is megremeg, görcsösen rángatóznak, elengedik Richardot és a földre zuhanva hörögnek tovább, miközben farmerjük ágyékára sötét foltot fest a kispriccelő sperma.

Richard arccal előre esik a földre, teste forró a láztól, menekülne, de képtelen mozdulni vagy kiáltani, csak bénán bámulja a házat. Bőrén kitágulnak a pórusok, szőrszálai az égnek merednek, s apró villámok futnak végig rajtuk, – mintha a házban élő tudat elolvasná a sejtjeit, átvilágítaná, hogy valóban megfelelő-e neki –, majd a szőrökön keresztül a semmibe tűnnek. A föld lángol alatta, mintha vemhes lenne.

Hirtelen ragyogás tölti be az éjszakát, olyan erős, hogy elhomályosítja a Holdat is. Richard Stellára néz. Szemgolyói szinte recsegnek üregeikben, ahogy lassan elfordulnak. A kulcs felragyog a nő kezében, akár egy apró, tündöklő csillag. Úgy emeli a magasba, mintha vissza akarná tenni az égre, ahonnan lehullhatott, ám ekkor a kulcs fellángol és eltűnik.

Stella halkan sóhajt, mosolyogva nézi üres tenyerét és az ujjaival játszani kezd a levegőben. Zár nyikordul halkan, melyet egy apró kattanás követ. Richard a hang irányába pillant, s ekkor kicsapódik a Lanky ház üveges faajtaja, mint hatalmas, fogatlan száj, s a zárban ott a kulcs. Az erő, mely korábban végigfutott a testén, most belekapaszkodik a ruhájába és vonszolni kezdi a ház felé. Richard felnyög, ujjait próbálja a földbe fúrni, megragadni velük egy fűcsomót, de az átkozott keze még mindig nem működik. Szájába rögök tolulnak, ízük, akár egy dohos pincéjé, orrába kesernyés, zöld szag ül.

A nő már orgazmusa végén jár, haja csapzott, az öle és a keze lucskos izzadsága és élvezete folyamától. Feltápászkodik, egyik kezét a ház felé nyújtja. Richard még ilyen messziről is érzi avitt halszagát.

– Vidd! – kiáltja Stella arcán végtelen, boldog mosollyal. – Vidd őt! És adj jutalmat, ahogy ígérted!

Kacaja vérfagyasztóan cseng a ködös éjszakában, s ekkor valami elhagyva a házat, a nő felé száguld. Láthatatlan, Richard mégis érzi. Egy darabka sötét halhatatlanság. Gonosz, forró és félelmetes. És a fiú halálra rémül tőle.

A nő feje hátracsapódik és eléri ma esti második orgazmusa. A nevetés nyögésbe fullad.

– Köszönöm! – lihegi és ekkor Josef Lanky úgy rántja be Richardot fekete bendőjébe, mint egy rongybabát.

 

Dohoczki Máté vagyok, 26 éves, és menthetetlenül horrorfüggő. Kipróbáltam már életem során szinte mindent, de egyszerűen nem tudok leszokni. Remélem egy olyan közösségbe kerültem, ahol megértenek, és elfogadnak. 🙂

Leave a Reply

Your email address will not be published.