Angyali rendek

Rengeteg film és könyv foglalkozik az angyalokkal, amelyek mind az iszlám, mind a zsidó és mind a keresztény vallás részét képzik. Mostani cikkükben az angyali hierarchiával fogunk foglalkozni.

Az angyal egy természetfeletti erőt, lelket jelenet, amely általában emberi alakot ölt. Az angyalok tanulmányozásával tudomány is foglalkozik. Sok esetben ezek a lények közvetítenek a mennyország és a föld között, sokszor az embereket védelmezik és Isten feladatait végzik el. Általában szárnyakkal ábrázolják őket. Mostani cikkemben a keresztény angyali rendekkel foglalkozom, hiszen a másik két vallás másmilyen besorolásokat alkalmaz.

Az angyalokat három hierarchiába sorolhatjuk. Az első hierarchiába tartoznak a szeráfok, kerubok és trónusok. Ők állnak legközelebb Istenhez. A szeráfok Isten dicsőítésével töltik idejüket és összesen hat szárnyuk van. Kettővel arcukat, kettővel testüket takarják, amíg az utolsó kettő repülésre alkalmas. A kerubok szintjén Isten trónja mellett ülnek. Isten őket küldte el a Paradicsom védelmezésére, miután kiűzte onnan Ádámot és Évát.

A második hierarchiába az uralmak, az erősségek és a hatalmasságok tartoznak. Ők közvetítő szerepet töltenek be az első és a harmadik hierarchia között. Az uralmakba tartozó angyaloknak négy szárnya és négy arca van. Egyik arcuk emberi, a másik három állatokhoz hasonlatos (oroszlán, ökör és sas). Kerekeken közlekednek, szárnyuk susogása a tengerek morajlásához hasonlít. Az erősségek hosszú köpenyt viselnek, derekukon aranyból készült öv látható, kezükben arany pálcát tartanak. A hatalmasságok sokszor felelőségek az angyali csodákért és áldásokért, sok esetben olyan embereket látogatnak meg, akik elveszítették a hitüket. Általában csoportosan közlekednek.

A harmadik hierarchiába tartozók állnak az emberekhez a legközelebb, Isten parancsait közvetítik, emellett segítik az embereket. Hozzájuk tartoznak a fejedelemségek, az arkangyalok és az őrzőangyalok. A fejedelemségek a nemzetek békéjére és a vezetőkre figyelnek a világon. Nekik van a legnagyobb szabadságuk abban, hogy mit is szeretnének cselekedni. Dávidnak történetében is egy ilyen angyal játszott szerepet. A fejedelemségek általában katonai egyenruhában vannak ábrázolva.
Az arkangyalok talán a legismertebbek az összes rend közül. A római katolikusok Gabrielt, Michaelt, Raphaelt sorolják az arkangyalok közé, ők sokszor meg is jelennek bibliai történetekben. A többi arkangyal nevét illetően nagy a kavarodás.

Hogyha valakit szórakoztató jelleggel is érdekelnek az angyalok, akkor ajánlom Daniel Trussoni Angelology című könyvét, amelynek folytatása most szeptemberben jelent meg. Emellett a Supernatural (Odaát) című sorozatban is “kedves” angyali teremtményekkel találkozhatunk.

forrás: Dlshackleford.com, Wikipedia

Szaszkó Gabriella vagyok, online újságírással és kreatív írással foglalkozom. Gyerekkorom óta rajongok a történetek és az írás minden formájáért. A hátborzongató sztorik, paranormális és megmagyarázhatatlan jelenségek mindig is érdekeltek, ezért is alakult meg 2013-ban a Bizzarium. Ezen kívül regényeket és novellákat alkotok, további írásaimat a http://szaszkogabriella.com/ oldalon olvashatjátok.

Leave a Reply

Your email address will not be published.