10 rémületes mendemonda I.

Te is hallottál a nagymamádtól, esetleg a dédmamádtól érdekes, félelmetes történeteket? Mítoszok, furcsa hiedelmek következnek. 

pinkypinky1. Pinky Pinky
A Pinky Pinky történet városi legendaként indult. A történet valószínűleg 1994-ben indult Dél-Afrikában. A borzongás lényege az volt, hogy az általános iskolákban egy szörny várja a lányokat az iskolai WC-ben. A lányok figyelmeztették barátaikat, hogy ne viseljenek rózsaszínt az iskolában, mert el feldühíti a teremtményt, amely megtámadja és megerőszakolja őket. A történet hisztériát okozott, rengeteg helyen látni is vélték a szörnyeteget. Mostanság már senki sem hiszi el a mendemondát.

coin eyes2. Holttestek nyitott szemmel
Híres mendemonda, hogyha egy ember meghal és nyitva marad a szeme, akkor keres valakit, akit magával vihet a végső állomására. Általában úgy gondolták, hogy családon belül keresi a társát. A britek ennek megelőzésére két pennyt helyeztek a halott szemére. A görög mitológiában a halott szájába raktak pénzt, hogy kifizessék a hajóst, aki elvitte a holtat a túlvilágra. A nyitott szem más mondakörben azt jelezte, hogy a személy nem nyugodott meg halálában.

dead hands3. Halott kezek
Máskor, hogyha temetésre mész, akkor figyelj az egészségedre! A néphit azt állítja, hogy a halott emberek keze gyógyító erővel bír. Kezével állítólag azt a betegséget képes gyógyítani, amelyben ő maga meghalt. A beteg embernek le kell feküdnie, miután megérintette a halott ember. Állítólag az ágynemű, amelyben eltávozott a személy, az is tartalmaz gyógyító erőket.

chewing gum4. Rágózás éjfél után
Rengeteg kultúrában gondolják azt, hogyha egy kisbaba folyamatosan sír, az valakinek a halálát jelzi előre. Azonban az egyik legfurcsább mendemonda Törökországból származik. Állítólag, hogyha rágózol éjfél után, akkor az átváltozik rothadt hússá a szádban.

movinh house
5. Az ördögi veled költöznek
Ez a furcsa mendemonda Koreából származik. Hogyha beköltözöl egy új otthonba, akkor az ördögi lelkek és szellemek a régi házadból vándorolnak veled. A szellemek állítólag a költöztető kocsiba slisszannak be és elrejtőznek a bútorok között. De persze vannak biztonságos napok minden hónapban, amikor az ördögi lelkek nem figyelnek. A koreai költöztető cégek néha meg is jelölik a naptárban ezeket a napokat.

forrás: ListVerse

OctoberAir

Szaszkó Gabriella vagyok, online újságírással és kreatív írással foglalkozom. Gyerekkorom óta rajongok a történetek és az írás minden formájáért. A hátborzongató sztorik, paranormális és megmagyarázhatatlan jelenségek mindig is érdekeltek, ezért is alakult meg 2013-ban a Bizzarium. Ezen kívül regényeket és novellákat alkotok, további írásaimat a http://szaszkogabriella.com/ oldalon olvashatjátok.

Leave a Reply

Your email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d bloggers like this: