Véres alapkőletétel

 Még ma is szerepel a hírekben, ha egy-egy fontos épületet felavatnak, vagy leteszik az alapkövét. Ilyenkor általában megjelennek mindenféle, híres, vagy kevésbé ismert emberek, elhangzik egy beszéd, esetleg valamilyen szimbolikus cselekvés hátterében, és persze felvételek is készülnek a nagy eseményről. Ez egy jóval jelképesebb, bár talán kissé unalmasabb módja az épületek körüli szertartásoknak. Korábban sem hiányoztak a fontos emberek meg gondolom a beszédek sem, de az új építményt sok esetben vérrel szentelték meg. 
Az épületek felavatásával kapcsolatos mítosz volt, hogy bármiből épüljön is, csak akkor lehet erős és stabil, és töltheti be igazán a funkcióját, ha legalább egy ember adja érte az életét. Ez a gondolat felmerült Új-Zélandtól Afrikáig, de a többi földrészen is találtak régészeti és szöveges formában fennmaradt bizonyítékokat arra, hogy ez a gyakorlat a világ minden táján létezett.
Természetesen ezek a legritkább esetben vonatkoznak a lakóházak építésére, bár Új-Zélandon, a maorik, vagy az óceániai szigetvilágban élő más törzsek is végeztek emberáldozatot a törzsfőnök házának építésekor. Fidzsin és Új-Zélandon sokszor élve temették el az áldozatokat a ház pillérei vagy alapköve alá. Borneón egy rabszolgalányt engedtek a tartóoszlop helyéül szolgáló gödörbe, majd behelyezték az oszlopot is. A festői Tahiti szigetén templomok építésekor ajánlottak fel emberi életet.
Az áldozatok stabillá tették a házat, őrizték és óvták a rossz szellemektől, a fekete mágiától és úgy mindenféle bajtól az ott lakókat. A feláldozott emberekről általában tisztelettel szóltak, hiszen halálukban fontosabb feladatuk akad, mint életükben bármikor. Esetenként rabszolgákat, alattvalókat szemeltek ki erre a célra, de akadt olyan példa is, aki gyermekével szentelte meg házát. Bár a gyermekek feláldozásáról keveset tudunk, főleg a csendes-óceáni viszonylatban, így nem tudhatjuk, hogy már halott gyermekek testét temették oda, vagy nem. A leginkább ismert történetekben azonban az emberáldozat felnőttekkel, legtöbb esetben férfiakkal történt, inkább kivétel a Borneó kapcsán emlegetett eset, ahol fiatal nőket volt szokás rituálisan megölni. Az áldozatokról tudjuk, hogy néhány esetben (ha nem általában) önkéntesen jelentkeztek, ha kijelölték őket, akkor például, egyes maori törzseknél visszautasíthatták a felkérést az áldozatok, ám ekkor nemcsak saját, hanem a későbbi generációk fejére is szégyent hoztak. Kiközösítették, halottnak tekintették azokat, akik nem akartak emberáldozattá válni. Az épületek kapcsán feláldozottakat általában élve temették el, de találtak olyan holttesteket is, ahol a fejükön lévő ütésnyomok arról árulkodtak, hogy a rituálé részeként korábban ölték meg őket. Ritkábban, de néha befalazták az áldozatokat.
A gyarmatosítók ugyan elundorodtak ettől a szigetlakók között dívó gyakorlatról, bár arról könnyen elfeledkeztek, hogy az ő kultúrájukban ugyan már nem élt az emberáldozat szokása, de világképükben és irodalmukban felfedezhető az emléke.
Az avatás, az építkezés misztériumát a világ minden táján áldozattal tisztelték meg, ezzel kérve az istenek, vagy az ősök jóindulatát és beleegyezését. A véres alapkő, a holttest a padló alatt, vagy a befalazott áldozat erre volt hivatott.
Az építkezések emberáldozatai jelenleg leginkább az óceániai régióra fókuszálnak, következő alkalommal más, kevésbé távoli népek emberáldozati hagyományába tekintünk bele.
Forrás:
Elsdon Best (1976) Maori Religion and Mythology Part 1,
D. L Ashliman (1999-2001) Human Sacrifice in Legend and Myths.

Gitta Sereg

Mindig érdekelt, hogy mit tudunk megosztani egymással, talán ezért is írok. Hobbijaim: a kreatív írás és a mitológia, meg a főzés-sütés. Itt az előbbi kettővel ismerkedhettek meg.

Leave a Reply

Your email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d bloggers like this: