Toronylakó – Ferrum

A mai napon újra Toronylakó novelláját olvashatjátok az oldalunkon, ne feledjétek, hogy folyamatos beküldési lehetőséget biztosítunk nektek (ide kattintva olvashattok erről). Jó olvasást a novellához!

Toronylakó – Ferrum

Ajánlom: Cseh Péter Mihály atyának, és a Bizzariumnak

„Julius! Nem gondolod-, hogy korai? Korai visszatérésed erre a földre, hisz még csak utódod uralja a birodalom legtávolabbi provinciáit is, így Júdeát. Úgy követik híveik, s ellenségeik ezt az embert, mint katonáid hajdan téged, még hű alattvalóm lenn a porban, koldusnak maszkírozva magát. Tudod-e, hogy hívják?

Longinus. Akár gyilkosaid közül Cassiust, immár nekem dolgozik. Nem látja hályogos szemével a valót, ahogy örökösöd sem láthatta.

Most mondd meg! Mit csináljak ezzel az emberrel? Küldessem Augustus elé? Pilátust olyan ésszel áldották meg az égiek, hogy átlátna Longinuson. Meglátná az arcom az övén és papot hívatna.

De ne aggódj, hamar kiderül, mit teszek majd! Ahogy nálad, nála is ott van a határ. A Rubiconnal ítélted el magad, bár nem lettél Rex, hiába próbálták híveid elérni.

Ostoba voltál, Julius! Nézzük, az ács fia vajon mit fog tenni! Hagyhatom-e, hogy a történelmet az emberek alakítsák, vagy ismét közbe kell avatkoznom?

Ezért lettem én, Janus a múlt és jövő kémlelője. A kezdet és a vég. Hiába állítja ez az ember, én vagyok. Nem ő. Isten fiának mondja magát, de Én egy isten vagyok!”

A Terra krónikái: Az első irányítók

Judea provincia, Betávia

A Gyászoló tömegben egy koldus botorkált. Nem volt nehéz elvegyülnie a sokaságban, hisz nem ő volt az egyetlen idegen köztük.

– Pilátus elégedett lesz – gondolta magában. – Megviszem neki a híreket a názáretiről, és láthatja, hogy nincs félnivalója. Nem fogja elveszejteni ez a népség. Nem Gallia ez, hogy folyton lázongjanak a császár ellen. Láttam egy szolgát, aki az utat kémleli, semmiről nem fogok lemaradni. Addig is, alszom egyet, míg ideér. Lesz ám sírás, rívás, még a gyermek is ríni fog, hisz ki kell fejezzék gyászukat előtte.

letöltés

A férfi lefeküdt a porba, és eligazította rongyokba tekert lábát, nehogy a lábszárára szíjazott purgio feltűnjön valakinek. Alig lehunyta a szemét, felemelkedett a porból, és talpon volt anélkül, hogy feltápászkodott volna. Köpenye oly szorosan lapult a hátára, mintha még a porban feküdne.

Kinyitotta a szemét. Bár, a hályog miatt sokan vaknak nézhették, ügyesen kerülgette az embereket.

Egyenesen az utat kémlelő szolga felé tartott:

– Hé, te! A domb alján vannak, két perc múlva érnek a tetőre.

– Honnan tudod? Átlátsz tán a hályogos szemeddel a dombon? Kotródj innen – üvöltött a szolga, és ütésre emelte a kezét, de észrevett egy nőt, aki felé tartott, és félbehagyta a mozdulatot.

– Ne bántsd! Inkább adj neki enni! Nem látod, hogy valahogy még ő is osztozik gyászunkban? – mondta a nő.

– Bocsáss meg, Márta! Csak… tényleg közelednek!

– Eléje sietek. Mária a házban van, szólj neki, addig te – szólt a koldushoz – menj Máriához, majd ő ad enned.

– Köszönöm, de inkább őt szeretném látni. Örül a szívem, hogy végre megpillanthatom, még ha halványan is.

A sok gyászoló útközben feltartotta őket, de Janus Longinus fülén át így is értékes mondatokat szűrt ki a tömegből:

„Négy napja halt meg… Tényleg közeledik… gyógyította meg a vakot, nem ő az Márta mellett? – Nem, ő szinte még gyerek volt, ez már hajlott hátú…”

A názáretit legalább harminc férfi kísérte. Az álruhás centurio és az elméjét fogva tartó erő azonnal megérezte, kivel van dolga, de ezt a hatalmat fizikai megjelenése is igazolta. Különb volt a legrátermettebb legionistánál, királyok bújhattak volna el az árnyékában: termete, arca, járása hatalmas tekintélyt sugárzott. A polgárok tán így képzelhették a császárt. Csupán ruhája volt egyszerű, ugyanolyan öltözéket viselt, mint bármely ember az utcán.

images (3)

A nő eléje sietett, és megszólította:

– Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem. De most is tudom, hogy bármit kérsz az Istentől, megadja neked.

– Feltámad testvéred – mondta a názáreti.

Janus majd hanyatt vágta Longinust a szavak hallatán. Szerencsére mindenki Mártára figyelt, így nem vesztette el a kontrollt.

– Tudom, hogy feltámad, majd a feltámadáskor, az utolsó napon – mondta az asszony. Erre a názáreti elmosolyodott:

– Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog.

Tehát filozofikusan értette. Erre még ő sem lehet képes – gondolta magában a kétarcú isten. – Majd meglátjuk, mit fog tenni. Ez a keményfejű népség nem oly rég még kövezni akarta. „Quālis mugitus, fugit cum saucius āram taurus et incertam excussit ceruice secūrim…” Longinus! Még egy kicsit igazán kitarthatnál! Ne kezdj nekem szavalni, az istenekre! Kezdem elveszteni az irányítást…

Mire Janus visszavette a centurio elméjét, egy asszony szaladt a názáreti elé, nyomában azokkal az emberekkel, akik eddig a házban voltak. Amíg Longinus agya Vergilius soraira koncentrált, a kétarcú lemaradt arról, amiről amazok beszéltek. A kép sem volt megfelelően tiszta, kénytelen volt néhány gyászoló látását is kölcsönvenni, nehogy lemaradjon.

A názáreti könnyezett!

„Nézzétek, mennyire szerette!…ha a vaknak vissza tudta adni a szeme világát, azt nem tudta volna megakadályozni, hogy ne haljon meg?…MÁSSZ KI AZ ELMÉMBŐL!”

Longinus utolsó kétségbeesett próbálkozása nem késztette meghátrálásra, ehelyett a tömeggel tartott. Egy sírhoz mentek, ami egy kővel volt eltorlaszolva. A gyászolók leszegett fejjel nézték a sziklasírt, ami arról árulkodott, hogy gazdag embert temettek oda. Janus érezte, hogy odabenn nincs élő ember, Lázár tehát csakugyan halott volt. A názáretit azonban ez nem hatotta meg:

– Hengerítsétek el a követ! – szólt az emberekhez.

– Uram, már szaga van, hiszen negyednapos!

Janus már nem igazán figyelt. Képtelen volt rá. Az árnyékvilág két arcának egyikét teljesen magával rántotta, egyszerre volt jelen mindkét síkban. Seregeket tizedelt meg ugyanaz az erő, ami a földön csak szavakat formált. Az árnyékvilág kietlen pusztasággá vált. Elnéptelenedett. A názáreti egy világot rengetett meg a tettével, pedig a földön csak három szót szólt!

images (4)

– Lázár, jöjj ki!

Janus bezárva maradt Longinus testében, amíg az ő világa pusztulásba kezdett. Angyalok hódoltak be neki, démonok süllyedtek a föld alá, és az istenek… elsorvadtak.

Az árnyékvilág erői fokozatosan áramlottak a Föld felé. Olyan dolgok váltak lehetségessé ezen a világon, amiket elképzelni sem tudtak.

A gyolcsokba tekert test elhagyta a sírboltot. A tömeg menekülőre fogta, a hozzátartozókat kivéve. A kétarcú tudta, hogy az az ember él. És nincs tévedés: négy napja még halott volt! A názáreti összegyűjtött minden apró információmorzsát az összes létező világból, ami abból az emberből származott, és visszaáramoltatta a halott testbe. Nem az időt forgatta vissza, sokkal többet tett annál:

Teremtett. Tökéletesen ugyanazt az embert teremtette újjá, aki a halál előtt volt.

Janus addig bolyongott az árnyékvilág romjai között, míg rálelt egy átjáróra, és elhelyezkedett még egy ember testében: ezúttal egy tanítványéban. Egyszerre volt jelen két halandóban volt jelen: Longinus és a karióti tanítvány már őt szolgálták!

Egészen a Golgotáig.

Longinus szemét elérték a vércseppek. A názáreti vére messzire űzte az elméjéből az idegen befolyást. Kezében tartotta a végzet lándzsáját, ami elérte a keresztre feszített szívét. Látása kitisztult, és felnézett a felette függő testre. A napot eltakarták a gyülekező fellegek és megrengett a föld…

A mögötte lévő napok attól kezdve, hogy Betáviában lefeküdt a porba, csak álomnak tűntek, de most egyedül ő volt képes megszólalni:

„Ez valóban Isten fia volt!”

Szaszkó Gabriella vagyok, online újságírással és kreatív írással foglalkozom. Gyerekkorom óta rajongok a történetek és az írás minden formájáért. A hátborzongató sztorik, paranormális és megmagyarázhatatlan jelenségek mindig is érdekeltek, ezért is alakult meg 2013-ban a Bizzarium. Ezen kívül regényeket és novellákat alkotok, további írásaimat a http://szaszkogabriella.com/ oldalon olvashatjátok.

This article has 1 Comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.