TOP 10 legbrutálisabb kísérlet, amit embereken végeztek II.

5. Észak-Korea kísérlet
Észak-Koreában is hasonló borzalmas kísérleteket végeztek a rabokkal, mint a második világháború idején a nácik. Egy régi rab beszámolt arról, hogy mérgezett salátaleveleket adtak nekik, amelyek belső vérzést és vérhányást okozott. A börtön laboratóriumai fel voltak szerelve mérgező gázzal és családokon is végeztek kísérleteket.

200403020016 01

4. Szovjet börtönlaboratórium
A szovjet börtönlaboratóriumokban mérgező anyagokat teszteltek a politikai foglyokon. A cél az volt, hogy egy íztelen és szagtalan kémiai anyagot találjanak, amelyeket később nem lehet kimutatni a szervezetben. Később kifejlesztették a C-2 nevű anyagot. Szemtanúk szerint az áldozatok gyorsan átalakultak külsőleg, hirtelen legyengültek, csendesek és nyugodtak lettek, majd 15 perc múlva meghaltak.
Sovietlab

3. A Tuskegee tanulmány
A Tuskegee tanulmány során néger férfiakat vizsgáltak meg, akiknek nem kezelték szifiliszes betegségüket 1932 és 1972 között Alabama államban. 399 férfitól vonták meg a kezelést. A tanulmány azért lett nagyon fontos, mert teljesen megváltoztatta a páciensek védelmére vonatkozó szabályokat. A kísérlet végére 74 alany maradt életben, 29-en a szifiliszbe haltak bele, 100-an az ezzel kapcsolatos komplikációkba. 40 férfinak a felesége is megfertőződött, 19-nek pedig a gyermeke már a betegséggel született.

Event Tuskegee

2. 731-es egység
Japánban végezték el ezeket a kutatásokat, hogy többet tudjanak meg a kémiai és biológiai hadviselésről. A legtöbb kísérletet Shiro Ishii és csapat követte el. Csináltak élveboncolást (ebbe állapotos nők is beletartoztak), raboknak műtötték le végtagjait, amelyet később más testrészükhöz csatoltak. Néhány alanynak lefagyasztották, majd kiolvasztották testrészeiket, hogy megnézzék az üszkösödést. Embereknek adtak be különféle betegségeket, hogy megnézzék a  hatásokat. Megerőszakolás útján terjesztették a szifiliszt és a kankót, majd megfigyelték a betegség lefolyását. A lista sajnos nem teljes. Ishii később börtönben élte le az életét.

Unit731S

1. Náci kísérletek
A leghírhedtebb és legborzalmasabb kísérletek a náci koncentrációs táborokból erednek a második világháború idejéről. Végeztek kísérleteket ikreken, amelyen a genetikai különbségeket és hasonlóságokat akarták kimutatni.  Az ismert Josef Mengele legalább 1500 ikerpáron kísérletezett, amelyből csak 200 élte túl a kísérleteket. Az ikreket kor és nem szerint elkülönítették, majd különböző kémiai anyagokat fecskendeztek beléjük. Kíváncsiak voltak, hogy megváltozik-e a szemük színe bizonyos anyagok hatására és össze is varrtak ikreket, amivel sziámi ikreket akartak létrehozni. A borzalmak sora korántsem teljes.

Dachautests

forrás: ListVerse

Szaszkó Gabriella vagyok, online újságírással és kreatív írással foglalkozom. Gyerekkorom óta rajongok a történetek és az írás minden formájáért. A hátborzongató sztorik, paranormális és megmagyarázhatatlan jelenségek mindig is érdekeltek, ezért is alakult meg 2013-ban a Bizzarium. Ezen kívül regényeket és novellákat alkotok, további írásaimat a http://szaszkogabriella.com/ oldalon olvashatjátok.

Leave a Reply

Your email address will not be published.