Természetfölötti jelenségek 6. rész

Ha pedig a kísérteteknél tart sorozatom, megragadnám az alkalmat, és elmesélném nektek egy személyes élményemet. Azon a napon bizonyosságot szerezhettem ismét arról, hogy természetfeletti pedig létezik. Fogadjátok tőlem igaz történetemet.

 
 
 
Néhány évvel ezelőtt történt, éjfél után, amikor békésen szunyókáltunk a feleségem és én, úgy, mint ahogyan az minden normális családban szokás. Lányunk a másik szobában aludt, nyitott ajtóval természetesen. Kihalt utca, csendes lépcsőház volt a pillanat rendje. Igaz a szél fújt odakint, és a kandeláberek lámpái még szórták nem túl erős fényüket; ezt csak azért jegyeztem meg, mert erős szél esetén néhány napig mellőznünk kell a kinti világítást. Ez rendszerré vált, és meg is szokta már mindenki. Tehát, az éjszaka kellős közepén óriási csörömpölésre ébredtünk. Úgy ugrottunk ki az ágyból, mintha egy becsapódó bomba ellen menekülnénk. Sikerült megtalálnunk a villanykapcsolót, ami a fejünktől nem messze fityegett. A felkelő fényárban körbetekintve először nem találtunk semmi szokatlant, majd kimászva az ágyból megpillantottuk az összetört üvegpoharat a földön. Néztünk egymásra kérdőn, hogy mégis miként kerülhetett  a talpaspohár három méterre a polctól, amin egyébként előtte pihent. De aztán mit sem törődve vele, feleségem a felmosó szettért, én pedig a lapát seprű párosért siettem. Mondanom sem kell, hogy üvegszilánk ropogott a talpunk alatt mindenütt. Én elkezdtem összeszedegetni a darabokat, amikor is az üvegajtóban megláttam a mögöttem felcsapó láng tükörképét. Azonnal megpördültem, de addigra az elosztó már majdnem a falig lángolt. Egy pillanat alatt történt minden, szinte azonnal kellett reagálnom. Kirohantam az előszobába, és lenyomtam a biztosítékot. Utána vissza a szobába, hogy elhessegessem a lángokat. Miután kissé lecsendesültek az események, ránéztem az én drágámra, aki legalább annyira volt falfehér, mint amennyire én lehettem, és néhány másodpercig hallgattunk.
Kis idő múlva viszont dühösen mordultam rá: – Biztosan belecsöpögött a felmosóvíz a konnektorba!
– Nem mostam ott fel! – jött a válasz, mire nyomozni kezdtünk. A sólámpa által összegyűlt pára vízként lecsapódva jutott a konnektorba.
A pohár mellett a polcon semmi jel nem mutatott arra, hogy valaminek a hatására röpült volna el onnan kb. három métert. A hideg borsózott a hátunkon. Feltettük a kérdést: – Szellem?
Értesíteni akart minket valaki, vagy valami, hogy tűz fog kiütni a lakásban?
A tudat pedig egyre erősebb lett. A könyv, amely a pohár mellett támaszkodott, mozdulatlanul lapult akkor is, mint az előző napon. Semmilyen változást nem találtunk. Sőt a pohár talpának lenyomata, ami a körülötte lerakódott porszemcsékből képződött, sértetlenül mutatta az érintetlen, szabályos kört, mintha a pohár még mindig ott állna. Csúszás, vagy egyéb nyom nélkül. Hihetetlen érzés volt, hátborzongató és megnyugtató egyszerre. El tudjátok képzelni, hogy egy poharat földhöz vágva felkeltett minket egy kísértet azért, hogy életünket mentse? Levette a polcról, és egyszerűen odébb, ahol már csak a csupasz parketta volt, földhöz csapta.
Mondhatom, ezek után alig jött álom a szemünkre.
 
 
 
Másnap, amikor már fényes nappal vizsgálgattuk feleségemmel a helyszínt, de még mindig mámoros állapotban, az én drágám felhívta figyelmemet a polc oldalán ékeskedő tenyérlenyomatra. – Úristen! – nem vagyok hívő, de ezt mondtam. Rögtön láttam, hogy a kéznyom nem tőlünk származik. Ráhelyeztem a kezem, azt amelyik oda illett, és igazam lett. Kb. három centivel voltak hosszabbak az ujjak, mint az enyémek.
…Hát, ennyi lenne az én igaz történetem. És mivel nem ez volt az első, és remélem nem is az utolsó találkozásom “velük”, én azt mondom, márpedig a szellemvilág él.


Leave a Reply

Your email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d bloggers like this: