Szörnyű kivégzési módszerek I.

Az emberiség történetét egész végig borzalmas kínzások és kivégzési eljárások tarkították. Most ezekből szeretnénk bemutatni tíz típust.

10085759~The-Brazen-Bull-Torture-Instrument-Posters10. A pimasz bika
Gunpowderhdq2Ezt a kivégzési eljárást az i.e. 6. században találták fel Athénban. Egy hatalmas réz bikafejet ajándékoztak egymásnak a fontos tisztségviselők, amelyről kiderült, hogy remek eszköz lehet a kivégzéshez is, hiszen éppen elfért benne egy ember. Hogyha odabent tűzet gyújtottak, akkor az áldozat teljesen hamuvá égett.

9. Akasztás és negyedelés
Ez a módszer igencsak elterjedt volt Angliában. Borzalmas, de egészen 1814-ig alkalmazták a gyakorlatban. Az első szakaszban egy ló mögé kötötték az embereket, amely a kivégzés helyszínére hurcolta őket. Ezután felakasztották, de csak addig, amíg majdnem meghalt. Ekkor levették az akasztófáról és egy asztalra helyezték. A hóhér ekkor kiherélte és kibelezte az áldozatot, majd elégette szerveit annak szeme láttára. Ezután jött csak a fejezés, majd a négybe vágás.

Burn At The Stake8. Máglyán égetés
A máglyán égetés megszokott kivégzési forma volt. Ekkor az alanyt hozzákötötték egy karóhoz, majd fát hordtak alá, amelyet meggyújthattak. Hogyha igazán tehetséges hóhér végezte a műveletet, akkor először a vádli, a combok, a karok, a törzs, a mellek, az arc égett el, csak ezután következett be a halál. Hogyha egyszerre több embert is égettek, akkor lehetséges, hogy előbb füstmérgezéstől haltak meg az emberek, mielőtt elért hozzájuk is a tűz.

Kitchen7. Ling Chi
A Ling Chi olyan kivégzése forma, amelyben a halál lassú darabolás útján éri el az áldozatot. Ezt Kínában alkalmazták, egészen 1905-ig, amikor törvényen kívülre helyezték. Elsőként a karokat, a lábakat és a mellkast vagdosták, majd végül szíven szúrták a bűnöst. A kivégzés akár napokig is tarthatott.

800Px-Breaking Wheel6. Kerékbe törés
A kerékbe törés a középkor egyik legnépszerűbb kivégzési formája volt. A bűnöst ilyenkor egy szekér kerekére kötötték, karját és a lábát a küllőkre feszítették. Eközben egy nehéz kalapács törte össze lassan az ember csontjait a küllők között. Hogyha kegyelmes kivégzés volt elrendelve, akkor több csonttörés után végzetes ütést mértek a bűnösre, azonban voltak olyanok is, akik a keréken maradtak a halálukig, ez akár napokig is tarthatott.

forrás: ListVerse

OctoberAir

Szaszkó Gabriella vagyok, online újságírással és kreatív írással foglalkozom. Gyerekkorom óta rajongok a történetek és az írás minden formájáért. A hátborzongató sztorik, paranormális és megmagyarázhatatlan jelenségek mindig is érdekeltek, ezért is alakult meg 2013-ban a Bizzarium. Ezen kívül regényeket és novellákat alkotok, további írásaimat a http://szaszkogabriella.com/ oldalon olvashatjátok.

One thought on “Szörnyű kivégzési módszerek I.

  • 2016-06-24 at 4:11 PM
    Permalink

    Betegek vagytok. – mondjuk én is, hogy ilyeneket olvasok.
    Mi az, hogy szörnyű kivégzési módszerek?
    Van olyan, ami nem szörnyű?

    Reply

Leave a Reply

Your email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d bloggers like this: