Sötét félelmeinket jeleníti meg a képregényrajzoló

Mindannyiunknak vannak irracionális félelmei, de vannak olyanok is, akik ezekből a félelmekből élnek, mint Frank Krause. A Los Angelesben élő képregényrajzoló igencsak népszerű lett Sötét titkos félelmeink sorozatával (Deep Dark Fears).  Most ezekből hoztunk nektek egy párat!

– Félek a sötétben, de nem tudok aludni felkapcsolt lámpánál. Ezért égve hagyom a folyosó világítását. Aztán figyelem az ajtó alatti részt. Így tudni fogom, hogyha egy gyilkos van a folyosón, esetleg egy vérmacska, esetleg több száz pók, vagy valami hatalmas, vagy egy fekete szemű kislány, aki a föld felett lebeg.
Amikor késő éjjel érek haza, akkor berúgom az ajtót, hogy azonnal kiüssem azt, aki meg akart támadni.
Néha éjjel sétára indulok. Minden utca üres. Úgy teszek, mintha én lennék az utolsó ember a földön. És elönt a békesség.
A villany kiégett a vendégszobában. A falon volt egy kép valakinek a portréjával. Nem aludtam jól. Ráadásul másnap reggel rájöttem, hogy a kép egy ablak volt.
Attól tartok, hogyha idősen meghalok. Azonnal, ahogy eltávoztam, feltalálnak valami szuper dolgot, amiből kimaradok.
A tükrök átjárók egy másik dimenzióba. De valaki mindig az utamban áll.
Késő éjjel, amikor egyedül vagyok. Hangokat hallok, amelyek engem szólítanak. Ilyenkor attól félek, hogy igazából kómában vagyok, és a családom próbál valójában felébreszteni.
Aggódom, hogy a tükör felveszi az arckifejezésemet. És egy nap, amikor mindent felvette, akkor elrabol, és helyettem visszatér a világba.
Néha lemérem magam, mielőtt lefekszem. Aztán, amikor felkelek, a mérleg többet mutat. Ez sok pókot jelenthet.
Amikor elalszom, és a kezem lelóg az ágyról, lehet valaki fogja végig, amíg alszom.
Amikor használom a nyilvános vécét, azon szoktam gondolkozni, hogy egyedül vagyok-e. Aggódom, hogyha átkukucskálnék a másik fülkébe, akkor valakivel szembe találnám magam.
Azon aggódom, hogy műtét közben ébren vagyunk. Látunk és érzünk mindent. És az altató csak lebénít, aztán kitörli az összes emlékünket a műtétről.
Szeretem késő éjjel nyomkodni a telefonom. De annyira erős a fénye, hogy minden más rejtve marad a sötétben.
Minden esetben, ha gonosz gondolataim vannak valakinek a külsejével kapcsolatban, attól félek, hogy egy nap mindent visszakapok.
Amikor valami hülyeséget csinálok és majdnem meghalok, akkor azon aggódom, hogy megöltem egy másik énemet egy alternatív univerzumban.
Amikor éjjel félek, akkor azzal nyugtatom magam, hogyha megöl egy szellem, akkor legalább létezik a túlvilág.
A nagymamám mondta, hogy egyszer vége lesz a világnak, és minden jó ember a mennybe kerül. Minden alkalommal, hogyha ruhákat látok a földön, akkor azt hiszem, hogy a családom eltűnt, és én itt maradtam a rossz emberekkel.
A nővérem minden éjjel elmondott egy történetet. Az egész életem csak egy hallucináció volt. Igazából csak egy agy vagyok egy befőttesüvegben. De mivel ő tudós volt, megsajnált engem és üzeneteket küldött nekem.
Két gyerekem van és titkon aggódom, hogy minden baba elképesztően magas IQ-val születik, de minden alkalommal, amikor egy kicsit beütik a fejüket, akkor veszítenek a zsenialitásukból.
Minden alkalommal, amikor elmegyek a moziba, akkor megtámasztom az állam, így senki sem tud hátulról megfojtani.
Régebben sátoroztam a családommal, és láttam pár szentjánosbogarat az erdőben. De anyám azt mondta, hogy maradjak távol, mert a szellemek szeme világít.
Mindig, amikor kilépek egy üres liftből, akkor próbálok valami jót mondani. Csak arra az esetre, hogyha az ott élő szellemek rossz passzban lennének.
Az édesapám halálos beteg. Az anyám, a nővérem és én minden nap dolgozunk. Minden nap, amikor hazafelé sétálok a vasúttól, félek, hogy már nem lesz velünk.
A nagymamám mindig mondta, hogy egy nap felébredsz és öreg leszel.
Igyekszem nem piszkálni az orrom vezetés közben, mert félek, hogyha összeütközöm valakivel, akkor az ujjam egyenesen bemegy az agyamba, és mindenki tudni fogja, hogy haltam meg.
Amikor kicsi voltam attól féltem, hogy a babáim néznek, amíg alszom, ezért letakartam őket, aztán ráraktam egy csomó könyvet is, hogy ki ne másszanak.
Néha annyira fájnak a migrének, hogy legszívesebben leszedném a fejem, és ringatnám, mint egy babát, amíg a fájdalom el nem megy.
Amióta apukám meghalt azon aggódom, hogy azt a házat kísérti, ahol felnőttem. És mióta elköltöztünk, idegenekkel kell laknia.

forrás: BoredPanda

OctoberAir

Szaszkó Gabriella vagyok, online újságírással és kreatív írással foglalkozom. Gyerekkorom óta rajongok a történetek és az írás minden formájáért. A hátborzongató sztorik, paranormális és megmagyarázhatatlan jelenségek mindig is érdekeltek, ezért is alakult meg 2013-ban a Bizzarium. Ezen kívül regényeket és novellákat alkotok, további írásaimat a http://szaszkogabriella.com/ oldalon olvashatjátok.

Leave a Reply

Your email address will not be published.