Részeges mítoszok 2.

 

Legutóbb már volt szó olyan mítoszokról, amelyekben az alkohol fontos szerepet kapott. Ezt a sorozatunkat folytatjuk a mai alkalommal. Korábban a teljesség igénye nélkül jártunk a Közép-Amerikában, szóba került a számunkra néha bizarrnak tűnő vudu hitvilág, és még beleszagoltunk keresztény hiedelmekbe is, és megismerkedtünk Szent Brigitta sörvarázsló alakjával.

 
Mai bejegyzésünkben először megismerkedünk az inkák mézből erjesztett borával, amelynek receptjét annak idején, az ősi időkben, még maga Viracocha tanította meg nekik. Természetesen a főisten a bor receptjén kívül még megismertette az emberiséget még ezerféle tudománnyal, és próbálta okossággal tömni a fejüket. Az emberek azonban szép lassan elfelejtették, hogy mit hallottak a mezőgazdaságról, a csillagászatról vagy a geometriáról. Ellenben azt megjegyezték, hogy készül a balche nevű italuk.
 
Nemcsak Dél-Amerikában ajándékozta meg az emberiséget (bizonyára jóindulatból) egy isten az alkohollal. Észak-Európában Odin ugyanerről volt híres (persze többek közt, de azt máskor fogjuk kifejteni), aki a rúnák mellett a mézsör titkát adta az emberiségnek. Az italért kevésbé kellett szenvednie, a tudásért az Yggdrasilon lógott kilenc napon és éjen át, sőt még fél szemét is odaadta. A mézsört egy nő elcsábításával szerezte.
 
 
A vikingek egyébként állítólag nagyfogyasztók voltak, ami az alkoholt illeti, elképzeléseik szerint a mézsör Odin áldását vonta magával, és a germán berzerkerek nem a bátrabb, öngyilkos hajlamúak közül kerültek ki, hanem ők voltak azok, akik kevésbé bírták a mértéket.  Szóval, előszeretettel itták magukat bátorrá, amely bizonyos helyzetekben biztos jól jött, meg a hit sokat számít, de a csata kimenetelét elég könnyen eldönthette egy rút másnaposság.
 
Az ókori görögök ismertebb történetében Dionüszosz, a kétszer született isten, fedezi fel a bor elkészítésének titkát, és kíséretével népszerűsíti. A legjobb reklám pedig a részeg, orgiába fulladó mulatozás. Érdekes módon, Dionüszosz első követői nők voltak, akik a közös lerészegedés jóvoltából elszakadhattak egy kicsit környezetük elvárásaitól, és a tökéletes asszony képének szigorú erkölcseitől. A bulik aztán szép lassan koedukáltak lettek, és mindkét nem magából kifordulva mulathatott. Dionüszosz kultuszát aztán szépen átmentették a rómaiak is Bacchus isten alakjában.
 
Következő cikkünkben kicsit foglalkozunk a Bibliával és az alkohollal.
írta: Sereg Gitta
 
Forrás: drunkard.com
Képek: tumblr

OctoberAir

Szaszkó Gabriella vagyok, online újságírással és kreatív írással foglalkozom. Gyerekkorom óta rajongok a történetek és az írás minden formájáért. A hátborzongató sztorik, paranormális és megmagyarázhatatlan jelenségek mindig is érdekeltek, ezért is alakult meg 2013-ban a Bizzarium. Ezen kívül regényeket és novellákat alkotok, további írásaimat a http://szaszkogabriella.com/ oldalon olvashatjátok.

Leave a Reply

Your email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.