Orosz Istvánt kérdeztem a kriptozoológiáról

Hogyan ismerkedtél meg a kriptozoológiával?

13624866_1205982159436418_635606705_n
Forrás: Benke Bálint

Kiskoromban olvastam a „Misztikus Történetek Gyűjteménye – Évszázadok Természetfeletti Jelenségei” című könyvet. Egy vastag, fekete könyv volt, és szinte mindenféle történet képviseltette magát benne: szellemek, ufók, próféciák és persze kriptidek (igaz ez utóbbiak „szörnyek” címszó alatt, és nos ez elég tág fogalom). Ami akkoriban legjobban megfogott a témában, hogy azokban az időkben kezdett sarjadni a dinoszauruszok és más ősi teremtmények iránti érdeklődésem, és egyszerűen lázba hozott a téma, hogy valahol ezek a teremtmények még élhetnek. Ebben a könyvben olvastam, hogy még egy tudomány is foglalkozik velük. Nos, így ismerkedtem meg a kriptozoológiával, mint fogalommal és kezdtem el behatóbban foglalkozni. Elolvastam Nemere István „Titkok Könyve” című művét, amibe egész fejezetet szentelt a témának. Aztán az interneten folytattam a témával való ismerkedést. Persze ez csak szimpla érdeklődési kör maradt, míg egy borús, áprilisi napon nem jött kívülről az ötlet, hogy elkezdjem a blogomat…

13588982_1205982162769751_2011526928_o
Forrás: Lakatos Ádám

Egyből jött az ötlet, hogy blogot indítasz a témával kapcsolatban?

Az ötlet, hogy elkezdjem a blogot nem a sajátom volt. Egy régi ismerősöm mondta, hogy mindenféle ilyen misztikus témával kapcsolatban van honlap vagy blog, csak épp a kriptozoológiával foglalkozó nincs. Ez a témakör csak részben bukkant fel eme honlapokon, többségében eltúlzott hírek formájában. Arra gondoltam, hogy miért is ne, vágjunk bele! Így született meg a www.kriptid.blog.hu című honlap. Sokat foglalkoztam vele, de még így is kiütközött, hogy akkoriban még kezdő voltam ebbe a blogszférában. Sok hiba volt benne, tárgyi tévedések, gyakran a blogmotor hibái miatt nem lettek jól megjelenítve a bejegyzések. A hatalmas lelkesedésemnek köszönhetően négy éven át fennmaradt a blog. Aztán 2014-ben egy hosszabb, egy éves szünet következett.
Viszont egyre inkább kezdett hiányozni a blogolás, és egyre inkább kezdett bennem érlelődni a gondolat, hogy más helyen, más címmel és más ars poeticával, de folytatom az egészet. Ez egy lassú folyamat volt. Ezekben az időkben jelent meg „Darren Naish, John Conway és C.M. Kosemen – Cryptozoologicon” című könyve, ami a kriptidekkel kapcsolatos, logikusabb gondolkodásmódra ösztönöz. Tehát ezek a lények nem feltétlenül lehetnek őskori teremtmények máig fennmaradt, változatlan populációinak képviselői, hanem valami sokkal földhözragadtabb, ugyanakkor logikusabb magyarázatot szolgáltat. A könyvben ilyen alapon a sasquatchot, amit máshol a gigantopithecus vagy a neandervölgyi ember ma is élő képviselőjének mondják, addig itt az orángután Észak-Amerikában élő egyik, tudományosan még le nem írt rokon faja. Ugyanakkor egy másik, a téma iránt érdeklődő ismerősöm, Kovács Attila ösztönzött arra, hogy hasonló logika alapján folytassam a blogomat. És végül ebben a szellemben elkezdtem 2015-ben, pontosan húsvét hétfőn elkezdtem „A Kriptozoológia-Az állatvilág rejtett oldala” című blogomat. Bár kicsit féltem az új iránnyal kapcsolatban, de a régi olvasók jól fogadták, és újak figyelmét is sikerült megnyerni vele. Persze ez nem sikerült volna olyan tehetséges grafikusok nélkül, mint Nemes Boglárka, Lakatos Ádám és Benke Bálint.

13649450_1205982166103084_1090140339_n
Nemes Boglárka

Úgy hallottam, hogy tudományos-fantasztikus témában írsz. Ez kapcsolódik valamilyen formában az ismeretlen lényekhez?

Anno írtam egy kaland kisregényt, ami Kelet-Afrikában játszódott, a főhősök pedig a mokele membe és más, dinoszauruszra emlékeztető kriptidek nyomába eredtek. Jelenleg részt veszek egy, a témához kapcsolódó készülő képregény megalkotásában, amiben feltűnnek majd kriptidek is több más lény mellett.

Jelennek meg rendszeresen írásaid valamilyen formában?

Egy novellám megjelent a „The Black Aether” című fanzin júniusi számában „Ablak az Ötödiken” címmel, és régen rendszeresen jelentek meg cikkeim a Hihetetlen Magazinban.

Minden lénynek elismered a létezését? Vagy valamiben szkeptikus vagy?

Mondjuk úgy, hogy bennem van a „Hinni akarok” mentalitás. Sokszor fedeznek fel új, meglepő állatfajokat különös helyeken.   2009-ben például egy gyümölcsevő varánusz fajt fedeztek fel a Fülöp-szigetek Luzon nevű, legnagyobb tagján. És ez a legnépesebb sziget, így ez a kétméteres hüllő tulajdonképpen úgy élt az emberek mellett, hogy szinte észre sem vették. Bármelyik kriptidről kiderülhet, hogy egy eddig tudományosan le nem írt állatfaj. Leginkább az erszényes farkas fennmaradását tartom a legvalószínűbbnek. Az egykori elterjedési területén meghonosodott az üregi nyúl és persze el is szaporodott, ami megfelelő prédaállat eme erszényes ragadozónak, nem is beszélve arról, hogy egy rókaméretű ragadozóról van szó, ami simán találhat rejtekhelyet.

Szabadidődben mivel szoktál foglalkozni?

A blogommal foglalkozom, meg írok, pont azt, amit kérdeztél.

Van valamilyen nagyobb téma, amibe belekezdtél?

A kriptozoológia mellett a spekulatív biológia érdekel és meg is látszik a blogomon. Ez a műfaj a science-fiction egy különleges alműfaja. Az alapja, hogy fel kell építeni a fantáziánkat használva, mégis realisztikusan egy fiktív életközösséget, legyen az a Föld távoli, évmilliókkal későbbi jövője, egy alternatív realitás vagy egy idegen bolygó élővilága. A lehetőségek végtelenek és gazdagok a szabályok ellenére. Aki szeretne olvasni ebben a témában, annak elsősorban Dougal Dixon műveit javaslom. Mellette foglalkozok a paleontológiával, írok a Primeval Online-ra őslénytani híreket és cikkeket.

Dohoczki Mate

Dohoczki Máté vagyok, 26 éves, és menthetetlenül horrorfüggő. Kipróbáltam már életem során szinte mindent, de egyszerűen nem tudok leszokni. Remélem egy olyan közösségbe kerültem, ahol megértenek, és elfogadnak. :)

Leave a Reply

Your email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d bloggers like this: