Négy borzalmas történet rémálmokról

A rémálmok lehetnek elképesztően félelmetesek. A legtöbben úgy gondolják, hogy a rémálmok csupán pszichés jelentést hordoznak, azonban mások szerint még a természetfelettinek is van köze a történésekhez. Most igazán félelmetes rémálmokat hoztunk nektek, amiket igazi emberek leírásai alapján gyűjtöttek!

1. Álom a végről
Hallottam, ahogy a hátsó ajtót kinyitják, miközben a kanapén feküdtem. Hallottam a sietős lépteket a konyha linóleumán, majd az ebédlő keményfa padlóján, ahogy egyre közelebb haladtak hozzám. Nem tudtam mozogni, sem üvölteni. Sikerült megőriznem a tudatomat az utolsó pillanatig, de rettegtem, hogy megfulladok. Részegen ájultam be a kanapéra, mindig attól féltem, hogy alvás közben fogok megfulladni, nem egy idegen keze által.

2. Továbbra sem hiszem
Csak megemlíteném, hogy egyáltalán nem hiszek a természetfelettiben, úgyhogy a történetemet tekintsük az emberi agy izgalmas termékének. Éjjelente egy temetkezési vállalatnál dolgozom, ahol én felügyelek a helyre teljesen egyedül. Válaszolok a telefonhívásokra, összetakarítok és kicsit előkészítem a dolgokat a következő napi temetésekre. Minden éjjel van jó pár szabad órám. Persze, nem szabadna aludnom, de néha elnyom a buzgóság az asztalomnál, esetleg lefekszem az egyik kanapéra egy gyors alvásra. A testeken kívül teljesen egyedül vagyok a helyen.
A legfurcsább dolog, hogy a rémálmok mindig a munkahelyemen érnek el, és mindig nagyon hasonlóak. Először zenét hallok, amire kipattan a szemem. Mindig keresztény zsoltárokat énekelnek, aztán meghallok valakit, hogy lassan sétál felém. Erre általában felébredek, mert félek, hogy egy másik dolgozó jelent meg. Ilyenkor a léptek egyszerre elhalnak. Ez a történet hónapokig megismétlődött velem. Aztán egyik éjjel nem ugrottam fel a léptek zajára, aludtam tovább. Aztán megláttam őt: egy fehér férfit teljesen átlagos ruhában, aki mellettem állt. Aztán közelebb hajolt hozzám, és belenevetett a fülembe. Ekkor már fel akartam ébredni. A következő éjjel egy nő látogatott meg bohócmaszkban, de ahogy felébredtem, azonnal eltűnt. Az álmaim továbbra is folytatódnak, d emég mindig a képzeletem játékának tartom őket.

3. Angyalok és démonok
Az alvási paralíziseim során sokszor látok démonokat és egy védőangyalt is. A démonok általában árnyalakok, amelyek a hálószobám ajtajában állnak. A legrosszabb az, hogy amikor oldalt fekszem, háttal az ajtónak, akkor mindig úgy érzem, hogy valaki befekszik mellém az ágyba, és átöleli a derekamat. Végig próbálok úgy tenni, mintha nem lennék halálosan megrémülve, pedig úgy érzem, mintha egy csontváz feküdne mellettem. A második alkalommal, amikor ez megtörtént, úgy éreztem, mintha azonnal szívrohamot kapnék, de az alak folyamatosan ezt suttogta a fülembe “még nem állsz készen, még nem állsz készen, majd eljövök, hogyha készen állsz”.
A védőangyalom viszont teljesen más élmény volt. Sokszor látok egy férfit, aki az ágyam mellett térdel és mosolyog rám megnyugtatóan. Az ötvenes évek öltözetét viseli, és nem mond nekem semmit, de valahogy úgy érzem a jelenlététől, hogy minden rendben lesz.

4. A rémálom csak most kezdődött
A történet még akkor esett meg, amikor fiatalabb voltam, de úgy emlékszem rá, mintha tegnap történt volna. A rémálmaim nyolcéves koromban kezdődtek szinte a semmiből. Mivel gyerek voltam, úgy gondoltam, hogy az egész teljesen normális, egészen addig, amíg nem osztottam meg a szüleimmel, hogy a rémálmaim bántanak. Azt álmodtam, hogy az utcán sétálok a jégkrémes felé, ami a házunkkal szemben parkolt. Minden alkalommal séta közben a lábam elgyengült, olyannyira, hogy nem voltam képes mozogni. Hirtelen az ég elsötétült és elkezdett esni, és mire felnéztem, a jégkrémes is eltűnt. Aztán a semmiből előtűnt egy autó és elütött. A levegőbe repültem, majd egyszerre minden elsötétedett. Aztán kinyitottam a szemem (még mindig az álmomban): egyedül ültem egy kerekesszékben teljesen lebénulva.
Hat éven keresztül álmodtam ugyanezt. Huszonöt évesen tényleg elütött egy autó egy esős napon.

forrás: GhostDiaries

OctoberAir

Szaszkó Gabriella vagyok, online újságírással és kreatív írással foglalkozom. Gyerekkorom óta rajongok a történetek és az írás minden formájáért. A hátborzongató sztorik, paranormális és megmagyarázhatatlan jelenségek mindig is érdekeltek, ezért is alakult meg 2013-ban a Bizzarium. Ezen kívül regényeket és novellákat alkotok, további írásaimat a http://szaszkogabriella.com/ oldalon olvashatjátok.

Leave a Reply

Your email address will not be published.

%d bloggers like this: