Ne ébredj fel – Creepypasta

Ma egy igazán borzongató Creepypasta történettel jelentkezünk, amely eredetileg a Creepypasta.org oldalán jelent meg.

Apró fájdalommal a hátamban ébredtem. Kis területet érintett, de érezhető volt. Tudtam, hogy mire számíthatok. Újabb karmolás lett a hátamon, ami úgy festett, mintha a semmiből tűnt volna elő. A racionális énem azt sugallta, hogy csak én lehetek az, aki megkarmolhatja a hátát alvás közben, vagy a bőröm túl érzékeny az ágyneműre és folyamatosan megvágom magam vele. Ezzel hitegettem magam, de ennek ellenére furcsán érzem magam a vágásoktól. Felkelek, kinyitom a fürdőajtót, majd azonnal felugrok a mosdó mellé, hogy megnézzem a tükörben, hogyan is fest a vágás. Nem ér meglepetés: hosszú, vékony és nem mély vágásról van szó. Pont olyan, mint a másik. Mint mindig, ahogy meglátom a vágást, egy érdekes hang szólal meg a fejemben, ami az álmomban szól hozzám egy éve. Minden éjjel ezt hallom a fülemben: “Ne ébredj fel!”

Először rettenetesen megrémített, de mostanra hozzászoktam. Minden reggel felébredek, és úgy élem a napjaimat, mint minden átlagos tini. Felkelek, elmegyek iskolába, hazajövök, megcsinálom a házit, felmegyek a netre, alszom, eszem és mindezt ismétlem. Most, nyáron még kevesebb dolgom van. Felébredek délben, felmegyek a netre, eszem, alszom, és így tovább. Az egyedüllét régen megnyugtatott, de már nem bírok tévét sem nézni a szobámban. Ki kell mennem a nappaliba, a szobámhoz furcsa érzések társultak. Nem mondtam el eddig senkinek, biztosan azt gondolnák, hogy túlreagálom a dolgokat.

Kisétálok a fürdőből, és a lehető leggyorsabban elhagyom a szobámat. Még nappal is kiráz a hideg idebent. Megpróbáltam már máshol is aludni, de sohasem sikerült elaludnom, így visszatértem a szobámba, ahol könnyedén álomba merültem. Meglepett, hiszen még enni sem tudtam idebenn. Kimegyek a konyhába, nem törődve azzal, hogy rendesen felöltözzek. A Deadpoolos pólóm és egy rövidnadrág pont jó lesz. Kit is akarnék lenyűgözni? Gabonapelyhet szerzek és tévét nézek. Végül újra a szobámban kötök ki. Egyre sötétebb lesz, az egyetlen fényt a számítógépem szolgáltatja.

Pillanatok alatt elálmosodom, ami egyáltalán nem meglepő manapság számomra. A számítógép mellől azonnal az ágyba kerülök. Ez egyáltalán nem furcsa, amióta ezt álmodom, mindig ez történik. Az ágyban fekszem, bámulom a sötétséget. Azt hiszem, sohasem ébredtem fel, amikor megkértek arra, hogy ne tegyem. Mindig reggel ébredek fel, nem az éjszaka közepén, mintha az elmém azt mondaná, hogy aludjam át az éjszakát.

Lassan álomba merülök a gondolataim közepén. Ahogy elalszom, felébredek egy másik helyen. Az álomvilágban. Körülnézek a saját szobámban, az ágyam mellet állok. A szobámat egy ismeretlen fényforrás világítja meg,  Azonnal meghallom a suttogást a fülemben: “Ne ébredj fel!” Körbenézek, hogy megkeressem a hang forrását, de sohasem látom ki az, ami igazán frusztrál. Amikor belépek az álomvilágba, akkor emlékszem minden álmomra. Mind ugyanaz. Felébredek a szobámban, meghallom a hangot, figyelmen kívül hagyom és minden újra sötét lesz. Motozást hallok magam körül, majd felébredek reggel. Ezért leülök az ágyamra, és várom a sötétséget. A szoba elhomályosodik, az álom-énem újra bemászik a takaró alá, várom, hogy megkezdődjön a neszezés. De nem történik semmi.

A szoba újra fényben úszik, ami egyáltalán nem normális. Ez az álom nem olyan, mint a többi. Ahogy a szoba kivilágosodik, akkor egy fekete alak jelenik meg a közepén. Nézem egy percig, várom, hogy végigfusson rajtam a rémület, de nem történik semmi. Megvárom, hogy a szobát teljesen eltöltse a világosság, hogy végre megismerjem az érdes hang gazdáját, aki olyan régóta kísért engem. A látvány meglep.

Egy tinilány áll előttem, körülbelül tizenhat évesnek néz ki. Hosszú, fehér haja van és hosszasan néz rám csodásan vörös szemével, világos bőre hasonló a szoba fojtott fényéhez. Csak egy aprót lép előre, mire fehér ruhája is meglibben. Az ajkam mosolyra húzódik, ahogy közelebb lépek hozzá. Barátságosnak tűnik. Talán csak játszani akar, talán barátot keres. De ahogy egyre közelebb érek, annál kevésbé akarok a közelében lenni. Nem tudom irányítani a testem, a lábam visz felé. Pár méternyire állok meg, vörös szemébe bámulok. Csodás mosolyától ellazulok, minden más érzelem eltűnik. Minél tovább nézem annál csodásabb lesz a szememben.

Észreveszem, hogy a szája borzalmas grimaszba torzul. Furcsán érzem magam, nem értem, miért csinálja ezt. A grimasz egyre borzalmasabb lesz, mintha az arca lassan olvadna. Egy pillanattal később borzalommal konstatálom, hogy arcának bőre lassan leolvad, alatta láthatóvá válik a tiszta hús, a padlóra csöpög olvadt bőre, izmainak darabjai. A szépséges ruha a padlóra esik, csodás fehér haja kihullik, a vére tócsában gyűlik körülötte. Koponyája rejtekéből a fogai még mindig furcsa grimaszt vágnak. Csak a hosszú, éles, fekete körmeit látom, amelyek túlzottan hosszúak.

Hátrálni kezdek, félek a saját álmomban. Ahogy hátralépek azonnal hallom a hangot: “Ne ébredj fel!” Nézem a teremtmény száját, de nem onnan jön a hang. Körbe akarok nézni, de nem mozdul a fejem. A borzalmas csontváz lány közelebb lép hozzám, amikor a hátam a falnak ütközik. Kapkodom a levegőt, de képtelen vagyok mozdulni. A csontváz kinyitja az állkapcsát, amely nyikorogva tárul ki. Pont előttem áll meg, engem bámul vörös szemével. Összeszorítom a szemem, felkészítem magam a borzalmas fájdalomra.

Minden csendes. Nem hallok semmit csak a száguldó szívemet és fájdalmas légzésemet. Ott ülök csendben hosszú ideig, mielőtt kinyitnám a szemem. Teljes sötétség vesz körül. Hangosan felsóhajtok megkönnyebbülésemben, mire a hang újra megszólal, sokkal hangosabban, mint valaha: “NE ÉBREDJ FEL!”

Felugrok az ágyban, hallatok egy visszafojtott sikolyt, de nem akarok senkit felébreszteni. Körbenézek, de nem látok semmit. A szobámban teljes sötétség honol. Becsukom a szememet, újra felsóhajtok. Örülök, hogy ébren vagyok, távol attól, ami annyira megrémisztett. Az álom azonnal elkezd halványulni az elmémben.

Hallom, ahogy a gardrób megreccsen, amitől megijedek egy pillanatra. Felkelek, hogy felkapcsoljam a lámpát. Fény árasztja el a szobát, teljes rémület önt el attól, amit látok. Bár hallgattam volna az érdes hangra az álmaimban. A szobám falára friss vérrel írták fel a következőt:

“FELÉBREDTÉL.”

forrás: Creepypasta.com

OctoberAir

Szaszkó Gabriella vagyok, online újságírással és kreatív írással foglalkozom. Gyerekkorom óta rajongok a történetek és az írás minden formájáért. A hátborzongató sztorik, paranormális és megmagyarázhatatlan jelenségek mindig is érdekeltek, ezért is alakult meg 2013-ban a Bizzarium. Ezen kívül regényeket és novellákat alkotok, további írásaimat a http://szaszkogabriella.com/ oldalon olvashatjátok.

Leave a Reply

Your email address will not be published.