Megfesteni a borzalmat – Vincent Locke

Goya, Brueghel, Bosch. Csak három név a számtalan közül, akiket a tehetsége predesztinált arra, hogy hogy festményeiket több száz évvel a születésük után is ismerjék, annak ellenére, hogy morbid témaválasztásuk miatt a saját korukban ferde szemmel néztek rájuk, és a hátuk mögött az ördöggel cimborálóknak tartották őket. Szerencsére ezek tabuk már megdőltek, és a horror azóta önálló műfajjá nőtte ki magát. Ezen sorozatunkban olyan földalatti körökben ismert, kortárs festőket mutatunk be, akiket a tehetségükön felül a nyomasztó témáik kötnek össze. Annyi kitétel van, hogy bánjanak jól az ecsettel.

Bár abszurdnak hat a figyelmeztetés egy Bizzarium magazin nevű honlapon, de mégis arra kérünk, gondold meg, hogy kattintasz-e linkekre, mert előfordulhat NSFW tartalom.

Vincent Locke

Az Egyesült Államokbeli Michiganben élő festő, illusztrátor. Karrierje a Deadworld című zombis képregény illusztrálásával kezdődött 1986-ban, ami komoly underground sikereket ért el.  Társasjátékokat és albumborítókat is alkot. Híres az akvarellel festett szélsőségesen erőszakos képeiről. Kedvelt témái a zombik és egyéb visszataszító kreatúrák, megcsonkított vagy a bomlás különböző stádiumában lévő emberi testek, a BDSM és egyéb obszcén dolgok.

via: https://4stor.ru/
via: https://4stor.ru/
via: http://vincelocke.com
via: https://www.taringa.net

 

Hivatalos oldal: http://vincelocke.com/

ScapeGoat

-

Leave a Reply

Your email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d bloggers like this: