A Manson család kegyetlen rémtette

Sharon Tate igazi amerikai szépség volt, emellett tehetséges színésznő. Sajnos manapság nem erről ismeretes, hanem arról, hogy ő is a Manson család kegyetlenkedéseinek esett áldozatául, a nőt meggyilkolták saját otthonában. 1969 augusztusában Tate nyolc és fél hónapos terhes volt, és hazavárta férjét, Roman Polanskit, aki éppen Európába utazott. Azon az estén Sharon három barátjával volt: Jay Sebringgel, Wojtek Frykowskival és Abigail Folgerrel.

Együtt mentek haza egy étteremből körülbelül 10:30-kor este, pihenni szerettek volna. Azonban éjjel megérkezett a Manson család négy bedrogozott tagja. Elvágták a telefonvezetékeket, betörtek a házba és mindenkit megöltek.

oman

Először Steve Parenttel végeztek, aki a házvezető barátja volt, és éppen abban a pillanatban akarta elhagyni a házat kocsijával. A férfit leszúrták, majd négyszer belelőttek, ő sajnos csak rossz helyen volt, rossz időben. 
A házban aztán meglepték az odabent tartózkodókat, összegyűjtötték őket a nappaliban a kivégzésre. Jay Sebring próbált védekezni, őt lőtték le először. Frykowski szerencsésen elérte a bejárati ajtót, de ott elkapták és 51 alkalommal leszúrták. Folger a hálószobába rohant, segítségért kiáltott, de őt is elkapták, és leszúrták 28 késszúrással.
Tate és Sebring összekötözve küzdöttek életükért. Sebringet azonban hamarosan arcon lőtték és leszúrták rengetegszer. Tate-t kegyetlenül megkínozták, 16 alkalommal szúrták le háton és a mellkasán. A nő könyörgött meg nem született gyermeke életéért. De őt is hagyták meghalni, saját vérével írták fel a DISZNÓ szavakat a bejárati ajtóra.

pigs

Hét ember halt meg aznap éjszaka, hat felnőtt és a meg nem született gyermek. Az egyetlen túlélő, William Garretson volt, a házvezető, akinek barátja meghalt, miközben elhagyta a birtokot. A férfi éppen hangos zenét hallgatott, így nem is vette észre a sikolyokat. Először gyanúsítottként kezelték, letartóztatták a kihallgatásra, de később elengedték. 
A ház a mai napig áll, és sokan azt mondják, hogy szellemek lakják. Már a gyilkosságok előtt is hallottak odabent lépteket. Sokszor a lámpák fel és lekapcsolnak, hangokat hallanak odabent, mások már véletlenül le is estek a lépcsőkön. Sokan úgy gondolják, hogy a gyilkosságok is  paranormális események miatt történtek, hiszen a Manson család megszállottja volt az okkult tudományoknak, lehetségesen pont ezért ezt a házat szemelték ki.

forrás: GhostDiaries

OctoberAir

Szaszkó Gabriella vagyok, online újságírással és kreatív írással foglalkozom. Gyerekkorom óta rajongok a történetek és az írás minden formájáért. A hátborzongató sztorik, paranormális és megmagyarázhatatlan jelenségek mindig is érdekeltek, ezért is alakult meg 2013-ban a Bizzarium. Ezen kívül regényeket és novellákat alkotok, további írásaimat a http://szaszkogabriella.com/ oldalon olvashatjátok.

Leave a Reply

Your email address will not be published.

%d bloggers like this: