Madam X különös élete és halála

Három sikoly vágott át az éjszakán, épp elég hangosak, hogy a feltörő hullámokon át is felhangozzanak, és Olive Dimick fülébe hatoljanak. 1929. február negyedikének éjjele volt, amikor elköszönt a nő a szomszédjától, Kate Jacksontól, akivel a moziban volt aznap. A két nő tengerparti, sziklákkal övezett hegyoldalon élt Walesben. A helyszín különleges sziklaformációiról volt ismert.

Csak pár pillanatig tartott, amíg Olive ráébredt, hogy a sikolyok a szomszédjából hangzottak fel, és pontosan a hátsó kertből szűrödnek át. Olive átrohant, és megtalálta a barátját a négykézláb, a fejéből ömlött a vér és nyöszörgött. Kate férje, a halkereskedő, Thomas a nő felett állt félmeztelenül.

A páros bevitte Kate-t a konyhába, már majdnem éjfél volt, amikor Thomas orvost hívott, aki hamarosan megérkezett, és azt javasolta, hogy szállítsák a nőt kórházba. Thomas, Kate és Olive taxiba szállt, ahol Thomas érdekes utalást tett. Thomas még az orvos válaszára azt mondta, hogy hiába tíz éve házasok még mindig nem ismeri a feleségét, sosem nyílt meg előtte.

Ez bizony nem csak egy egyszerű házastársi probléma volt. Kate Jackson kiléte, háttere, bevételi forrásai, még a neve is érdekes volt. A férje szerint arisztokrata, aki külföldön született, a szomszédai szerint bestseller-író és újságíró. Az helyi rendőrségnek pedig lassan egy gyilkossági üggyé változott a története.

Kate Jackson Kate Atkinson néven született az 1880-as évek végén. Az apja, JOhn Atkinson volt, munkás Lancasterben, anyját pedig Agnesnek hívták. Kate tinédzserkorában költözött el Lancasterből, hogy színésznő legyen Londonban. Leopold Le Grysszel élt együtt, akit később tanulatlan művésznek bélyegeztek, aki azonban okos és jól beszél.

Kate felhívta egy magas rangú tiszt, George Harrison figyelmét is 1914-ben, amikor is együttesen voltak szemtanúi egy kisebb autóbalesetnek a Charing Cross Roadon. A nő elmondta neki, hogy három napja nem evett, ezért Harrison elvitte ebédelni. Később a nő negyven fontot kért tőle, hogy elvettesse közös gyereküket. Később még többet kért, mivel komplikációk léptek fel. Lehetségesen megfenyegette a férfit, hogy felfedi az afférjukat. Harrison később Kate szexuális szolgáltatásaiért magas összeget fizetett.

Azonban nem ő volt az egyetlen férfi Kate életében. Amikor a nő 1919-ben találkozott a férjével, azt mondta, hogy ő Madame Molly Le Grys, egy indiai születésű herceg legfiatalabb lánya. Emellett azt is hazudta, hogy író és szerződése van az Alfred Harmsworth kiadónál. A férfi szintén álnevet adott meg, ő lett Harry-Gordon Ingram kapitány. Igazából pedig Thomas Jackson volt, első világháborús veterán, aki nyugdíjból élt.

A páros hamarosan összeházasodott, Thomas beköltözött Kate házába Surreyben. Úgy festett, hogy a nőnek mindig van pénze. Harrisont később, 1927-ben percbe fogták, mivel pénzt sikkasztott, amelynek egy része a nőnél kötött ki, azonban sosem tudták meg a kilétét, Madam X-nek nevezték el, és reménykedtek abban, hogy a nő visszatér a lopott pénzzel valamikor.

Kate később kisebb házba költözött, ahol Thomasszal örökbefogadtak egy Betty nevű kislányt, akinek kiléte Kate egy másik titka volt. A nő azt mondta Thomasnak, hogy Betty egy gazdag férfi törvénytelen gyermeke, a férfi pedig nem kérdezett többet. A nő egyébként bőkezűen költötte férje pénzét, csak selyembe öltözött, házukat luxussal virágoztatta fel. Egyébként elég békésen éltek, csak egy rosszabb incidensük volt, amikor a nő egy virágcserepet dobott a fejének, mert szerinte túl közel került a szomszéd nőhöz a férje.

Olive-nak és más szomszédoknak a nő azt mondta, hogy íróként keresi a pénzét, meg a lánya nemességének is köze van hozzá.

Visszatérve a kórházhoz, a férj, Thomas Jackson gyorsan lelépett, azt mondta, a lányával kell lennie. Kate hat napot töltött a kórházban, de nem nyerte vissza teljesen az eszméletét, amikor a támadójáról kérdezték csak azt a szót ismételgette, hogy Gorse, és a mai napig nem tiszta, hogy mire is célzott. A nő végül február tizedikén halt meg 43 évesen.

A rendőrség a támadás reggelén érkezett meg, ahol csavarkulcsot találtak elrejtve, és némi fenyegető levelet is találtak, amit a nőnek címeztek. A férj együttműködő volt, a rendőrség nem feltételezte, hogy a leveleket ő írta, ennek ellenére mégis letartóztatták, és gyilkosság miatt vádolták meg. A bíróságon azt feltételezték, hogy a férjnek elege lett abból, hogy a nőnek egyre kevesebb pénze lett. Azonban a védelem szerint is gyenge lábakon állt a történet. Ennek ellenére sokan azt állították, hogy minden furcsaságot a férj talált ki a feleségéről, hogy összezavarja a bíróságot. A leveleket figyelembe se vették.

A férfi védelmében elmondta, hogy nem biztos, hogy a csavarkulccsal ölték meg a feleségét, és hogy a nő egyébként is rettegett, ha egyedül kell maradnia éjszaka, mert félt, hogy megtámadják, sőt a szomszédok azt is állították, hogy Kate folyamatosan félt, de ennek ellenére a bíró teljes mértékben a férfi ellen volt. A férfit végül felmentették, és ahogy elhagyta a bíróság épületét a férfit megrohamozva próbálta pár nő megcsókolni.

A mai napig nem lehet tudni, hogy Kate férje volt-e a valódi gyilkos, vagy valaki más. Az bizonyos, hogy Kate elég sok ellenséget szerzett a négy évtized alatt, amíg élt. Halála éppolyan kérdőjeles, mint az élete.

forrás: MentalFloss

OctoberAir

Szaszkó Gabriella vagyok, online újságírással és kreatív írással foglalkozom. Gyerekkorom óta rajongok a történetek és az írás minden formájáért. A hátborzongató sztorik, paranormális és megmagyarázhatatlan jelenségek mindig is érdekeltek, ezért is alakult meg 2013-ban a Bizzarium. Ezen kívül regényeket és novellákat alkotok, további írásaimat a http://szaszkogabriella.com/ oldalon olvashatjátok.

Leave a Reply

Your email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d bloggers like this: