Középkori boszorkánytesztek

Gondolom, pár embernek ismerős lehet a Monty Python Galog-Galoppjának legendás jelenete, ahol úgy bizonyítják be valakiről hogy boszorkány, hogy mérlegre teszik egy kacsával. Mivel ha ugyanannyit nyom, mint a kacsa, akkor úszik a vízen, következésképpen fából van, tehát egyértelműen boszorkány.  (Akinek ez sok, nyugodtan olvassa el mégegyszer.) Aki abban a megnyugtató tudatba próbálta ringatni magát, hogy a fenti logikus következtetésekre építő bizonyítás csupán fikció, azt ki kell ábrándítani, mert attól függetlenül, hogy Könyves Kálmán személyében nekünk volt egy felvilágosult uralkodónk, akinek hála mi nagyjából kimaradtunk a boszorkányok miatti hisztériából, Európában és Amerikában elég nagy divatja volt a boszorkánypereknek, amikben becslések szerint 40-50 ezer ember veszítette életét, ezek között volt, aki a 19. században. De lássuk, miféle lehengerlően következetes bizonyítékokkal sikerült az ítéleteket alátámasztani, amikor még nem volt elég kitölteni egy tesztet a Facebookon, hogy megtudjuk az igazságot ismerőseinkről.

Kezdjük egy bizarrabbal: a boszorkány áldozatának vizeletét rozskenyérbe sütötték és megetették egy kutyával. Ha a jószág ugyanazokat a tüneteket produkálta, mint az áldozat akkor kétség kívül boszorkánnyal álltak szemben. Ekkor jött a második lépés, a boszorkány felismerése, aminek a mikéntjéről megoszlottak a vélemények. Bizonyos források szerint a kutya képes volt ezek után kiszagolni, hogy ki volt, másoknál elég volt figyelni, hogy ki vonaglik kínok között, miközben a kutya megeszi a kenyeret, mert a boszorkánynak ez fájdalmat okoz.

A következő módszer kicsivel szofisztikáltabb: egy mérleghintaszerű alkalmatosság egyik végére kötözték a feltételezett boszorkányt és addig mártogatták a jéghideg vízbe, amíg be nem vallotta hogy az ördöggel cimborál. Később a módszer egyszerűsödött: egy székhez kötözték szerencsétlent, és bevágták a vízbe hogy feljön-e.

A végső verzió pedig az, amit úgy neveznek vízpróba.  Itt a boszorkány végtagjait megkötötték, és folyóba dobták. Ha elmerült és megfulladt, akkor ártatlan volt, ha viszont a víz kivetette magából, akkor kezdődhetett a kínvallatás, hogy a lehető legtöbb társát hasonló eljárás alá lehessen vonni, majd a végén a kínhalál. Szóval, nem volt egy könnyen nyerhető szituáció.

A következő lehetőség az volt, hogy a delikvenst lefektették, és egy deszkát kötöztek rá, amire súlyos köveket pakoltak. Remélvén, hogy az eljárás alá vont személy a nyomás alatt megtörik (Bocs!), és beismerő vallomást tesz. Két lehetősége volt: az egyik hogy beismeri, hogy boszorkány és kezdhet gondolkodni azon, hogy ki az, akit a későbbi kínvallatása alatt megjelöl cinkosként, hogy ugyanilyen tortúrának vessék alá, a másik pedig, hogy kitart ártatlansága mellett, és addig pakolják rá a terhet, amíg a törött bordái fel nem nyársalják a belső szerveit.

Lehetőség volt még a bizonyításra hogy az ördögi praktikáikkal megbabonázott áldozat véresre karmolta a feltételezett boszorkányt. Mivel a rontás alatt álló megkönnyebbülést érez, ha az őt elátkozó boszorkányt megkarmolhatja. Így, ha a tünetek közben enyhültek, akkor meg is volt a boszorkány.

Elsőre viszonylag emberséges módszernek tűnik, mikor el kellett mondani a vádlottnak egy tökéletesen egy imádságot. Ami annyit tett nincs tévesztés, nincs akadozás, nincs elcsuklás. Közben pedig a delikvens tudta, hogy egy rosszul ejtett szón az élete múlik, így elég nehezen lehet koncentrálni.  Persze, ez nem teljesen igaz, mivel volt rá példa, hogy valaki tökéletesen citálta, de ennek ellenére kivégezték. Gondolom, mert csalódottak lett volna a gyerekek, ha nem teszik….

Ha a bűbáj áldozata látványosan szenvedett (pl.: hidegrázás), akkor kényszeríthették a feltételezett boszorkányt, hogy érintse meg. Ha a tünetek csillapodtak az perdöntő bizonyíték volt, ami azon alapul, hogy a csak az tudja levenni a rontást, aki előidézte.

Szintén kétségbevonhatatlan bizonyíték volt a harmadik mellbimbó megléte. Ma már tudjuk, hogy az nem több mint egy az egyeseknél az evolúció során megmaradt csökevény, de akkoriban azt hitték hogy a boszorkány azzal eteti segítő állatait. Az „ördög szopókájának” is nevezték, mert ha az ördög éjjel meglátogatja a boszorkányt az szintén ezzel szoptatja.

És ha már átvizsgálták a testét harmadik mellbimbó után, de nem jártak sikerrel akkor még mindig kijelenhették bármilyen bőrhibáról, hogy az az ördöggel kötött szövetség jele. Lehetett akár anyajegy, szeplő vagy sebhely. Ezek a jelek a közhiedelem szerint változtatták formájukat és érzéketlenek voltak a fájdalomra.

Ez utóbbit tűvel tesztelték. Addig szurkálták az anyajegyeket, amíg valami látható jelét nem adta a fájdalomnak. Nem nehéz elképzelni, hogy a hóhér/inkvizítor/falu egyéb idiótája csak fordított egyet a tűn, hogy a tompa végével szúrjon, ami miatt elmaradt a felszisszenés és már kész is volt számára a fizetett túlóra.

Jópofa ötlet volt még hogy a boszorkányt kényszeríttették, hogy idézze meg az ördögöt. Ha megidézte, akkor boszorkány volt. Ha nem sikerült neki, akkor egy hozzánemértő boszorkány. Ebből sem lehetett egyszerű kimászni….

És ha már a lehetetlen dolgoknál tartunk: mérlegre tették a feltételezett elkövetőt, a másik serpenyőbe egy adag felhalmozott Bibliát tettek. Ha nehezebb volt, mint a könyvkupac akkor boszorkány volt. Ha könnyebb, akkor szintén boszorkány. Pontosan ugyanannyit ellett nyomnia ahhoz, hogy elengedjék. Persze ha erre lett volna precedens, akkor feltételezem, kijelentik, hogy ez egy végletekig agyafúrt boszorkány és ugyanúgy elégetik…

Csalhatatlan jele volt még a boszorkányságnak, ha valaki magában beszélt, mivel valószínűleg valamilyen varázsigét kántál az ördögi praktikáihoz. Elég volt, hogy valaki egyszer elfeledkezzen magáról, mikor valamelyik unatkozó szomszédja a közelben volt és már vitték is a kínpadra. Sarah Gooddal is ez történt a salemi boszorkányperek alatt.

De van még lejjebb: ha valakit azon kaptak, hogy a fizikai testéből kilépve jelenik meg valahol, akkor szintén bizonyítottnak látták, hogy az illető boszorkány. Ezt pedig a szélsőségig sikerült fokozni.  Ha valakinek az álmában megjelent a szomszédasszony, aki éppen egy üst fölött görnyed, akkor az elég is volt. Gondolom, nem én vagyok az egyetlen akinek eszébe jutott az anekdota az ismerős ismerősének a barátnőjéről, aki azt álmodta hogy a párja megcsalja, és ezért napokig fújt rá annak ellenére, hogy tudta, a valóságban nem történt meg. Eddig azt hihettük, hogy az ilyen szimplán idióta, most már tudjuk, hogy történelmi hagyományokat ápoló idióta.

Ha már azt hisszük, hogy ennél abszurdabb nem is lehetne a helyzet, akkor következzék az, amikor elég volt boszorkányszerűen kinézni ahhoz, hogy valakit máglyára küldjenek. John Gaule egy angol puritán lelkész azt mondta egyszer: “Minden öregasszonyról ráncos bőrrel, májfoltos homlokkal, szőrös ajkakkal, csorba fogakkal, sanda nézéssel, csikorgó hanggal vagy felvágott nyelvvel, akiknek kutya vagy macska van az oldalán, nem csak gyanítjuk, hanem biztosan tudjuk, hogy boszorkány.”

ScapeGoat

-

Leave a Reply

Your email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.