Kétmondatos rémtörténetek tőlünk

Nagyon kedveltétek a kétmondatos rémtörténetek című cikkünket (innen elérhetitek). Ezért a szerkesztőségünk tagjai kicsit összedugták a fejüket, és alkottunk pár újat saját kútfőből, remélem, szeretettel fogjátok fogadni ezt is. Jó szórakozást hozzá!

Zsolt:

1- Hidegrázásra ébredtem, majd alighogy kinyitottam a szemem, azonnal felültem az ágyon. A szoba sarkában állt, és engem bámulva rám vigyorgott, de akkorra már vérben úsztam.

2- A liftet várva azon tűnődtem, hogy milyen undormánnyal tölthetném meg a f
elvonót, amikor az éppen megérkezett. Az ajtó széthúzódott, és a szomszéd srác szétroncsolt fejéből szivárgó vér szaga ütötte meg az orromat.

3- Szép a kedvesség, és hasznos is, ha az ember éppen gyilkolásra vetemedik. Nyalókát adtam ajándékba annak a ribancnak, mire az kéjesen szopni kezdte, csak hát torkán akadt néhány kedvesen kikandikáló penge éle.

4- Szégyen a futás, de hasznos. Bár kissé nehézkes, ha szétlőtt hasába tömködi vissza beleit az ember, kocogás közben.

5- Egy sétáló pár a Duna partján épp a Margit- híd felé közeleg, amikor melléjük érek. – Sziasztok! – köszönök rájuk, mire ők rám néznek, én pedig egyetlen hangot sem bírok kiadni magamból, csak fuldoklom a rémülettől.

nocturnal_whisperings_by_wyldraven-d2xpnj7

Gitta:

6. A szüleim egyedül hagytak otthon. A konyhában megszólalt a telefon, de mielőtt még felvehettem volna, valaki felvette, és a hangomon beleszólt, jól vagyok, elmehetnek még nyugodtan vásárolni.

7. Egyedül voltam otthon, amikor csengettek, de nem nyitottam ki. Kopogtattak, kinéztem a lyukon, de nem volt ott senki, és akkor megint kopogtattak.

8. A pláza mosdójában, a tükörben, ellenőriztem a sminkem, elégedett voltam vele. Aztán a tükörképem elsírta magát.

halloween_house_by_bzartt-d5jg3aaGabi:

9. Éjjel azt álmodtam, hogy valaki kést fogva áll az ágyam mellett. Aztán felébredtem a fém csillanására.

10. A kórházban a szívmonitor egyenletes sípolására ébredtem. A pulzusomat tapintva sem éreztem semmit.

11. Megkönnyebbülten ugrottam el egy elszáguldó autó elől. Később meghallottam a mentő szirénázását.

12. Reggel sétálni indultam a fáradt utcákon, senki sem volt a közelemben. Hamarosan rájöttem, hogy egyedüli ember maradtam a Földön.

13. Az éjjeli utcán léptek hangzottak fel mögöttem. Hátrapillantva nem láttam senkit, aztán megéreztem a hűvös penge érintését a torkomon.

14. Elborzadva néztem végig, amint barátaim megtalálják a holttestemet a fürdőszobában, ahová tíz perccel ezelőtt indultam el egy megnyugtató zuhanyra.

OctoberAir

Szaszkó Gabriella vagyok, online újságírással és kreatív írással foglalkozom. Gyerekkorom óta rajongok a történetek és az írás minden formájáért. A hátborzongató sztorik, paranormális és megmagyarázhatatlan jelenségek mindig is érdekeltek, ezért is alakult meg 2013-ban a Bizzarium. Ezen kívül regényeket és novellákat alkotok, további írásaimat a http://szaszkogabriella.com/ oldalon olvashatjátok.

Leave a Reply

Your email address will not be published.