Kannibalizmus és a Kuru betegség

Jim Mickle 2013-as We Are What We Are (Vagyunk, akik vagyunk) című horrofilmje ihlette ezen bejegyzésemet. A cikk burkolt filmajánló is, de csak erős idegzetűeknek.

A film egyébként a látszólag nyugodt Parker családot mutatja be nekünk, akik sötét titkot őriznek. A zárt ajtók mögött a családfő, Frank erős kezekkel irányítja fiatal lányait és kicsi fiát. Azonban minden felfordulni látszik, amikor édesanyjuk szerencsétlen módon elhalálozik. A titkokat a borzalmas árvíz mossa a felszínre.

A moziban megjelenik a Kuru betegség, amely egy gyógyíthatatlan neurológiai rendellenesség, amely egy pápua új-guineai törzs terjesztett el. A “kuru” szó a betegség fő tünetéből ered, amely remegést jelent. Emellett Nevető vagy Kacagó halálként is szokták illetni a kórt, hiszen kényszeres nevetést hoz a betegségben szenvedőknek. Manapság elfogadott tény, hogy a betegség azok között terjedt, akik kannibálok voltak.

A huszadik század közepén járvány is tört ki egyes törzseknél. A Kuru egyébként halálos és gyógyíthatatlan. Kezdeti tüneteiben a fejfájás, végtagfájdalom és reszketés fordul elő. A betegségnek egyébként 5-20 éves lappangási periódusa van, de amint felüti a fejét egy évben belül súlyos tüneteket hoz.

A betegséggel a Jim Mickle film mellett találkozhatunk a híres Apocalyptóban és az Éli könyvében is. A We Are What We are mindenkinek ajánlott, aki kedveli a horrorfilmeket és erős gyomorral rendelkezik.

forrás: WikiPedia

OctoberAir

Szaszkó Gabriella vagyok, online újságírással és kreatív írással foglalkozom. Gyerekkorom óta rajongok a történetek és az írás minden formájáért. A hátborzongató sztorik, paranormális és megmagyarázhatatlan jelenségek mindig is érdekeltek, ezért is alakult meg 2013-ban a Bizzarium. Ezen kívül regényeket és novellákat alkotok, további írásaimat a http://szaszkogabriella.com/ oldalon olvashatjátok.

One thought on “Kannibalizmus és a Kuru betegség

Leave a Reply

Your email address will not be published.

%d bloggers like this: