Jvk1166z.esp – A démoni Morrowind mod

A The Elder Scrolls sorozat harmadik része a Morrowind sokaknak ismerős lehet. Ebben a részben fektették le a sorozat azon alapjait, amik a későbbiekben számos díjat és anyagi elismerést hozott a Bethesda játékstúdiónak. Nagy előnye volt, hogy bár csak történetközpontú egyjátékos módra tervezték, de fejlesztők nem feledkeztek meg a folyamatosan megújuló tartalom iránti igényekről, így a játék támogatta a rajongók készítette tartalmak könnyű integrálhatóságát. Az akkoriban már jócskán elterjed otthoni internettel ezek a modifikációk számtalan fórumon terjedtek, és közel végtelen tartalmat hordoztak magukban.  Egy nagyobb közösség, aminek a tagjaira jellemző a kreativitás, előbb-utóbb kitermeli a maga legendáit.

Néhányan talán emlékeztek arra a felzúdulásra, amit egy furcsa Morrowind modifikáció okozott pár évvel ezelőtt. A fájl neve Jvk1166z.esp volt. A nagyobb közösségi oldalakon sohasem jelent meg, csak kisebb fórumokon terjedt, illetve néha csak e-mailben lett továbbküldve pár kiválasztottnak, ahogy emlékszem pár napig tartott az egész.

A modot körülvevő cirkusz annak volt betudható, hogy a vírusirtók kártékony kódként ismerték fel, és ha ezt a felhasználó figyelmen kívül hagyta, és a javaslat ellenére megpróbálta elindítani, a játék megakadt a töltőképernyőn, és közel egy óra töltés után kidobott az asztalra. Az alapjátékot pedig minden addigi mentett állással együtt tönkretette annyira, amit már csak egy eltávolítás utáni újrainstallálás hozhatott helyre. Hogy ez miért volt, azóta sem lehet tudni, mivel nem lehetett megnyitni a fájlt játék saját szerkesztőjében.

Egy évvel később a modder közösségemben valaki ismét előjött a moddal. Állítása szerint valaki megsúgta neki a megfejtést személyes üzenetben, és ez a valaki rögtön utána törölte is az accountját.  A futtatási problémára a megoldás az volt, hogy DOSBox alól kellett indítani. Utána normálisan működött. Illetve a maga módján…  Kissé szaggatott, és hiányoztak az olyan funkciók, mint a játék mentése, a beállítások és a parancssor. A grafika szemmel láthatóan, de azért nem feltűnően le lett butítva, hogy megfeleljen a 16-bites környezetnek.

Most pedig jönnek a személyes élményeim:  ha új játékot kezdtél, a karaktergenerálás és a Seyda neeni Census Office elhagyása után felugrott egy üzenet, miszerint: „A jövendölés beteljesítetlen marad”.  Minden nem játékos karakter, amelyeknek köze volt a fő történetszálhoz, egy kivétellel holtan feküdt. Csak Yagrum Bagarn, az utolsó dwemer volt életben. A holttestük nem tűnt el, akárhányszor át lehetett őket kutatni. Ez az egész már a kezdetektől olyan érzést keltett, hogy a világ el van átkozva.

A második dolog, amit észrevehettél, hogy folyamatosan életerőt veszítesz.  Minél tovább maradtál egy helyben, annál nagyobb mértékben. Ha hagytad, hogy megöljön, akkor ki is derült, hogy mi okozza: egy karakter, akit a későbbiekben Assassinnak kereszteltünk el, mivel a játék Tribunal kiegészítőjének Sötét testvériség nevű orgyilkos céhének újratextúrázott páncélját viselte, annak ellenére, hogy a mod ezzel a kiegészítővel sem  volt kompatibilis. A páncélja teljesen fekete volt, valószínűleg textúra nélkül, ami olyan hatást keltett, mint egy lyuk a térben.  A mozgásától pedig most is borzongok: négykézláb kúszott olyan mozgáskultúrával, ami leginkább a pókfélékre jellemző. Általában csak akkor láthattad, amikor az elhalálozás után a hullád körül matatott, mielőtt felugrott az újrakezdés ablak. De néhány alkalommal kiszúrtam egy-egy villanásnyi ideig, hogy valójában folyton a közelemben settenkedik, csak próbál a látótereden kívül maradni, de mindig ott van a sarkadban, akár falon, vagy egy sötét sarokban.

Egy másik fontos momentum volt, hogy a nem játékos karakterek bizonyos időközönként éjszaka előjöttek a házaikból pár percre. Ilyenkor csak annyit voltak hajlandóak mondani, hogy „Nézd az eget!”  . Ezek után visszatértek a normális viselkedésükhöz.

Némi játék után észrevettem, hogy egy –az alapjátékban nem létező – sötét elf karakter ácsorog a ghostgatei templomban. A neve Tieras volt és két dolog tűnt fel rajta rögtön: az egyik, hogy a köpenyét borító csillagminta olyan gondosan ki volt dolgozva, hogy már-már az éjszakai égbolt egy leszakadt darabjának tűnt. A másik pedig, hogy párbeszédablak alatt a hangja egy árnyalatnyival elütött a játékon belüli megszokott sötét elf hangtól. Ahogy azt mások megjegyezték igen jó utánzás volt, de mégsem ugyanaz.

Nem akarok részletekbe menni, úgyhogy csak annyit írok, hogy a küldetései az addigi teljesen általános „járj utána az ősök titkainak” jellegűek után egy Citadella nevű helyre vezettek.  A labirintus bejárata egy, a kontinens nyugati részén lévő apró szigeten nyílt. Egyszer véletlenül észrevettem, hogyha a tengerpart legnyugatabbi pontján használod az Ikarusz Szárnyalása tekercset, és nyugatra ugrasz, akkor körülbelül odajutsz.

Belépve az út egyenesen lefelé vitt. Szabvány méretű térképeken, a megszokott ellenfelek ellen. Az első helyszín egy kripta volt, ami a daedra romokhoz vezetett.  Innen a dwemerek elhagyatott műhelyein keresztül vezetett az út, de itt kénytelen voltam visszafordulni, mivel az ellenfelek megizzasztották a 20-as szintű karakterem. Ráadásul a letiltott parancssor nélkül nem lehetett szintet emelni csalással, a játékállás mentésére pedig csak a gyorsmentés állt rendelkezésre – amivel igen könnyen kilátástalan szituációba sodorhatja magát az ember –, így nem szerettem volna megkockáztatni egy elhalálozást, mert az újrakezdéshez már végképp nem lett volna erőm.

Úgyhogy, ami ezek után következik az azoknak az elbeszélésein alapul, akit túljutottak a dwemer romokon, és megosztották az élményeiket.

A következő helyszín hasonlított az előzőhöz annyi különbséggel, hogy sötétebb volt. Az addigi domináns bronz felületek – beleértve a mechanikus ellenfeleket is – fekete színűre váltottak. Nehezítette a helyzetet, hogy mindent köd, vagy valamilyen füst borított, ami a látótávolságot lecsökkentette körülbelül tíz játékbeli lépésre. A háttérben addig is hangosan zakatoló dwemer gőzgépek hangja pedig véletlenszerű időközönként hirtelen felerősödött. Aki ezeken is átverekedte magát, az eljutott arra a helyre, amit Arckép-teremnek neveztek.

A szoba tele volt képekkel, amik mindig a játékos irányába fordultak, a korai 3D játékok bitmappel kevert modelljeihez hasonlóan. A képek véletlenszerűen lettek kiválasztva a játékos gépén lévő MyPictures mappából. A fórumon elég sok viccesnek szánt poszt született akkoriban arról, ahogy a képkeretekben különböző ciki képek jelennek meg. (Igen, többnyire pornó. Mi más?)

A csarnok végében volt egy lezárt ajtó, miután feladták a kinyitásra tett kísérleteket, és visszatértek Tierashoz, az innentől kezdve csak a „Nézd az eget!”mondatot ismételgette síri hangon.  A játék viszont megváltozott: a karakterekkel nem lehetett semmilyen párbeszédet kezdeményezni.  Ha rájuk kattintottak, csak a mindenféle lehetőséget mellőző, üres párbeszédpanelek ugrottak fel, az eddig megszokott köszönés nélkül. Egyedüli kivételt jelentette, hogy éjszakánként néha előjöttek a házaikból, és a „Nézd az eget!” mondatukat mantrázták. Ekkor ez egyik játékos – egy barátom a fórumról – észrevette, hogy az ég is megváltozott.  A játékbeli fiktív égbolt helyét átvették a valós csillagképek, amik ráadásul a valós csillagképeknek megfelelő pályán mozognak.

Innentől kezdve a barátom élményei jönnek, akit később kirúgtak a fórumról, de én továbbra is tartottam vele a kapcsolatot addig, amíg válaszolt. Véleménye szerint az égbolt kezdeti helyzete alapján 2005.február körül lehetett a játékban a dátum. Ha meghaltál, előhívtál egy mentett állást, vagy újra beléptél a Citadellába, és akkor újrakezdődött innen az egész. Az idő múlására csak a játékbeli éjszaka volt hatással.  Egy játékbeli éjszaka a csillagok állása alapján két hónapnyi valós idő múlásának felelt meg.

A barátom megszállottja lett annak a gondolatnak, hogy a Citadella végén az ajtó kinyitása valamilyen asztrológiai jelenséggel van összefüggésben. A megoldás tehát a várakozás.  A várakozás pedig annyit tett, hogy hagyni kell a játékot futni. Ha a játék fut, akkor nem lehet őrizetlenül hagyni, hála régi kedves ismerősünknek, az Assassinnak. A barátom elhatározta, hogy egy napig a gép előtt fog ülni csak azért, hogy lássa, mi történik. Most pedig következik a poszt, amit a kísérlete végén tett ki:

„Seyda neennél vagyok, ahol a játék kezdődik. Nem haltam meg, csak egy kicsit megálltam gyógyulni, hogy biztosan ne patkoljak el. Ééés ezt figyeld: a 24 óra pontosan letelt. Az Assassin pedig tanult egy új trükköt: újabban sikít. Éppen olvastam mikor hirtelen egy iszonyat hangos visítás jött a hangszórómból, én pedig majdnem összecsináltam magam. Mint valami horrorfilmben! Felnéztem a képernyőre, és láttam, hogy pont elém kuporodott. Persze abban a pillanatban, amint megmozdultam, a karakteremmel már ugrott is tovább. Úgy döntöttem, visszamegyek az Arckép-terembe. De az az istenverte ajtó továbbra is zárva volt.”

Ezután eldöntötte, hogy  a gép előtt fog virrasztani három napot, ami a játékban három évnek felel meg:

Az első sikoly után az Assassin befejezi a folyamatos sérülésokozást. Helyette sikít, és ha nem mozdulsz, csak akkor bánt. Azt hiszem, a mod alkotója segíteni próbált ezzel. Északára feltettem a fülesem, így amikor kezdenék elszenderedni, ő visít egyet, én megmozdítom az egeret, és minden rendben.”

A következő poszt két nap múlva jött a laptopjáról:

„ROHADT ROHADT ROHADT ROHADT ROHADT ROHADT, A ROHADT ÉLETBE IS MEGCSINÁLTAM! Megvártam a három napot. A városban mindenki kint van a szabad ég alatt. Mind azt mondják,„Nézd az eget!” Mondjuk én nem látok semmi különöset, azt leszámítva, hogy a játék elkezdett sötétedni. Tényleg sötét. Fel kellett nyomnom a monitor fényerejét, csak hogy lássak is valamit. Embereket látok rohangálni a távolban. Ha közelebb megyek, elfutnak. Megpróbáltam aludni egy kicsit lekapcsolt lámpával, de túlzottan parázok hozzá.

Nem akarok felállni, és felkapcsolni a villanyt, mert még lemaradnék valamiről, de durvára nem történik SEMMI. Visszamentem a Citadellához. Sötét volt és úsznom kellett, láttam, hogy a többi karakter együtt úszik velem a távolban. A Citadellában legalább normális a volt a fényerő, ettől aggódni kezdetem, joggal: az a rühes ajtó továbbra is zárva volt. Mehetek ki, és kezdődik minden elölről. Na, mentem abba nyomorult ágyba, hogy kialhassam végre magam.”

Ezek után két dolog történt: azoknál az embereknél, akik eljutottak az Arckép-terembe, megjelent az Assassin a normál játékuk alatt is. (Megjegyzés: ha másik mappába telepítette újra az alapjátékot, akkor ez nem volt igaz). A barátom elkezdett egy fekete alakot látni a való életben, aki néha a közelében ólálkodik, és párszor a frászt hozta rá, de ezt betudtuk az élénk képzeletének. A többiek pedig nem tapasztaltak hasonlót, illetve kaptunk egy pár határozatlan „talán”-t, de minden esetben késő éjjel, nagy távolságban láttak valamit.

A másik pedig, hogy a haverom erőszakos lett, és elég könnyen felkapta a vizet a fórumon. Ezenfelül nem volt hajlandó a modról többet beszélni. Röviddel ezután a dührohamai miatt ki is dobták onnan.

Pár hétig nem is hallottam róla aztán küldtem neki egy e-mailt. Többek között ez állt a válaszában:

„Tudom, hogy nem kellett volna, de újra elkezdtem vele játszani. Már majdnem elértem 2011-et és kórosan kialvatlan vagyok. De történtek benne dolgok. Továbbra is sötét. Ha egyszer sötét lesz nem lesz újra  világosabb.  Seyda neenben mindenki kivonult az utcára pár hónappal ezelőtt, és beköltöztek egy közeli csempészbarlangba. Megölték a banditákat, és azóta ott ácsorognak. Nem csinálnak semmit, nem lehet velük beszélni. Csak állnak. Próbaképpen megöltem az egyiket, és még csak vissza sem ütött. Egyszerűen csak összeesett.

És mindenhol ez van. Sétálnod kell, mert akiknél a gyorsutazást lehetett igénybe venni, szintén lent vannak a barlangokban. Az összes város és falu elhagyatottan áll. Vivec városában mindenki levonult a csatornába. Elindulok Ghostgatebe , mert kíváncsi vagyok Tieras még mindig ott van-e, és ha igen mit mond. Majd elmesélem, neked is.”

Írtam neki egy mailt, hogy igen, engem is érdekel, de nem kaptam választ úgy egy napig. Újra ráírtam, és pár órával később meg is kaptam a válaszát:

„Bocs, teljesen kiment a fejemből. 2014 van jelenleg és állandó éjszaka. Legalább a csillagok folyamatosan mozognak. Az egész képernyő sötét és csak a csillagokat látom. Tieras eltűnt, ahogyan Ghostgateben mindenki. Fogalmam nincs hová mehettek, mert ők nincsenek a közeli barlangokban. Viszont történt még valami: az emberek továbbra sem beszélnek, de a szemük vérezni kezdett. Olyan sötét van, hogy fényvarázslatot kell hozzá használni hozzá, de láthatod, ahogyan vékony, sötét patakokban csordogál a vér a szemükből. Azt hiszem, közeledik a vége. Tudom, hogy amit ebbe belefektettem már nem kapom vissza, de el akarom mondani, hogy kijátszottam.”

Egy nappal később az éjszaka közepén ezt a mailt kaptam:

„Néhány égitest nem az elvárható pályán mozog. Ez baromi idegesítő, mert lassan elveszítem a fonalat, hogy mennyit is írhatunk. 2015-re saccolom. Francba! Egyébként csak most vettem észre, hogy a szörnyek is eltűntek. Egyedül vagyok kint, mint az ujjam. Csak a fő küldetés halott karakterei hevernek a földön. Elmentem, és sokadszorra is átkutattam őket.

Levettem a fejhallgatót. Már nincs rá szükségem. A sikolyokat már a fejemben hallom. Azt hiszem, már előre tudom, mikor sikolt. Az Assassin egyre többször tűnik fel, és egyre közelebb. Tisztán látom. Ellentétben azokkal az emberekkel a távolban. Emlékszel azokra, akik a távolban körülöttem futkosnak? Be kell vallanom elég félelmetes ez így éjszaka. Ha ki kell mennem a WC-re vagy bárhová, esküszöm neked, hogy néha látok valami a szemem sarkából. Úgyhogy most felkapcsoltam az összes lámpát.”

Ezután írtam neki egy e-mailt, azzal viccelődve, hogy igazán ráfér már egy kiadós alvás. Két nappal később reggel egy mailt találtam az inboxomban. Ez volt az utolsó, amit tőle jött:

„Egy elég elcseszett álmom volt, azt hiszem. Az Assasin rám sikoltott, és amikor kinyitottam a szemem, láttam, ahogy fölém hajol. A karja és a lába hosszú és vékony volt, akár egy póké. Próbáltam magamról ellökni, de ahogy hozzáértem a kezem belesüppedt, mintha a teste valamiféle kátrányszerű anyagból lenne.

Aztán felébredtem. Legalábbis azt hittem, de ahogy ránéztem a monitoromra nem ott ahol voltam ahol elaludtam, hanem a játékbeli Corpusariumban az utolsó dwemerrel. A fény elég volt ahhoz, hogy jól lássam, ahogyan pöffeszkedik a pókszerű mechanikus lábain.  Leültem a számítógépem elé, és ő lekezdett beszélni hozzám. Nem párbeszédpanelen, hanem valóban beszélt, Tieras hangján. Tudott rólam dolgokat. Olyan dolgokat, amiket sohasem mondtam el senkinek. Olyan dolgokat, amiket már én is elfelejtettem. Azt mondta, eddig senki más nem jutott el, és az az ajtó hamarosan kinyílik. Csak még egy kicsit kell kitartanom. Megnyugtatott, hogy tudni fogom, ha eljön az ideje, és én leszek az első, aki látni fogja, mi van mögötte.

Ekkor ismét felébredtem a számítógép mellett. De már megint nem ott, ahol lennem kellett volna. A Citadellától készültem éppen elúszni, és akkor meghallottam ez a kopogást balról, ahol az ablakom van.  A laptop itt van, jobbra az ágyban, erről küldöm most ezt. Tak-tak-tak. Mintha az üvegen dobolna az ujjaival. Gondolom, most is álmodom.”

Azt hiszem, ez a történet vége. Tudom, hogy pár változatban kering a neten, de ez az egyetlen, amiről biztosan tudom, hogy igaz. A modot töröltem azután, hogy feladtam a dolgot. Viszont meg akarom szerezni még egyszer. Ha valakinek megvan légyszi, küldje el!

http://creepypasta.wikia.com/wiki/Jvk1166z.esp

forrás: Simon Dániel

OctoberAir

Szaszkó Gabriella vagyok, online újságírással és kreatív írással foglalkozom. Gyerekkorom óta rajongok a történetek és az írás minden formájáért. A hátborzongató sztorik, paranormális és megmagyarázhatatlan jelenségek mindig is érdekeltek, ezért is alakult meg 2013-ban a Bizzarium. Ezen kívül regényeket és novellákat alkotok, további írásaimat a http://szaszkogabriella.com/ oldalon olvashatjátok.

Leave a Reply

Your email address will not be published.

%d bloggers like this: