Interjú Tomasics Józseffel

Tomasics József pár év alatt önerőből a hazai spekulatív irodalom egyik fontos és nagyon aktív tagjává vált. A The Black Aether online és a Black Aether Magazin főszerkesztője, a Magyar H. P. Lovecraft társaság elnöke és még hosszan sorolhatnánk. H. P. Lovecraftról, a hazai közösségről és amatőr írókról beszélgetünk.

Mikor és hogyan találkoztál először H. P. Lovecrafttal? Mi az, ami annyira megragadott benne, hogy szabadidőd és energiád nagy részét az ő örökségének gondozására fordítod?

Először középiskolás koromban találkoztam Lovecrafttal, bátyám hozta haza a Valhalla Páholy Cthulhu hívása című novellagyűjteményt, de bevallom őszintén, akkor nem fogott meg Lovecraft művészete. Minden bizonnyal én voltam figyelmetlen, vagy egész egyszerűen nem értettem meg, miről is szól a kozmikus rettenet irodalma; ma már számtalanszor elolvastam mindegyik művét, de még most is tudnak szolgálni egyes novellái meglepetésekkel, újabb szemléletmóddal. Igazából, amikor végleg magába szippantott a rémirodalom az pár évvel a TBA indítása előtt történt, akkor már nem volt kecmec, megragadta a galléromat, és azóta se engedte el. Nagyon hamar rajongásba csapott át a dolog, én vagyok az élő példa arra, hogy soha nem késő belekóstolni a rémirodalomba.

Művészetén túl, Lovecraft személye és önzetlensége számomra példaértékű, és bár életének bizonyos elemeivel nyilvánvalóan nem értek egyet, olyan személyiség volt, aki számomra követendő példa. Sajátos véleményem van az emberiség szerepéről, múltjáról, jelenéről, jövőjéről, és főleg jelentőségéről, kétségtelen, hogy ez némileg egybevág Lovecraft műveiből megismerhető világképpel.  Nem nagyon szoktam erről beszélni, mert semmi kedvem róla vitatkozni, de a világ nem abba az irányba halad, ami nekem akár a legkisebb mértékben is szimpatikus lenne, és ezt már akkor is így gondoltam, mielőtt a rémirodalomra rátaláltam volna. Erre itt van ez a férfi, aki miután 100 évvel ezelőtt rátalált az amatőrizmusra, életét annak szentelte, hogy segítse azokat az amatőröket, akik hozzáfordultak.

„Az, hogy képes voltam biztatni néha-néha egy öreg embert, egy bizonytalan idős hölgyet, egy kedvetlen ifjút, vagy egy, az oktatás körülményeitől megfosztott személyt; ellát azzal az érzéssel, hogy nem vagyok teljességgel haszontalan, mely majdhogynem helyettesíti azt az igazi sikert, melyet soha nem fogok megismerni. Mit számít, hogy senki nem hall majd munkámról, vagy ha azok a munkák csak a gondoktól sújtottakat és a középszerűeket érik el? A kevésbé szerencsés helyzetűek boldogságának növelése bizonyosan helyénvaló; és az az ember, aki kedves, segítőkész és türelmes szenvedő sorstársaival, épp oly igazul tesz hozzá a világ alapvető békéjéhez, mint az, aki szélesebb körű lehetőségeivel birodalmak születéséhez járul hozzá, vagy előmozdítja az emberiség tudását és civilizációját. Így hát a filozófiai osztály képviselőjének, legyen mégoly hátrányos helyzetben szegénység vagy betegség okán, nem kell fölöslegesnek éreznie magát addig, míg hatalmában áll javítania mások kedélyét. Mit számít, hogy senki nem hall majd munkámról, vagy ha azok a munkák csak a gondoktól sújtottakat és a középszerűeket érik el? Mérhetetlen elégedettség nyerhető egy másik ember szerencsétlenségeinek enyhítéséből.”

Ezeket a sorokat H. P. Lovecraft írta Reinhart Kleinernek 1920. március 7-én, amikor még nem volt 30 éves. Valahogy én is így gondolom a dolgokat, maximálisan tudok azonosulni ezekkel a gondolatokkal, és így viszonyulok a hazai amatőr szerzőkhöz. Ez bizony egy nagyon jó sorvezető számomra.

Te magad csak olvasóként élvezed a rémtörténeteket, vagy esetleg íróként is kipróbáltad már magad?

Volt, van pár olyan próbálkozásom, ami régóta a fiókban rejtőzik és valószínűleg örökre ott is fog maradni. Néhány alkalommal, fű alatt megmutattam egy-egy próbálkozásomat olyan embereknek, akiknek bízok a hozzáértésében és adok a véleményére, és bár úgy tűnik, nem vagyok teljesen reménytelen eset, van még mit tanulnom. Érdekes és tanulságos esetek voltak ezek, mert amikor felhívták a figyelmemet a hibákra vagy hiányosságokra, egyből indult a tenyerem és csattant a homlokom, hogy „Ó banyek, nem is vettem észre”, pedig ezek rendszerint olyan hiányosságok voltak, amiket én ki szoktam szűrni a hozzám érkező novellákból. Szerintem önkéntelenül is elfogult az ember a saját alkotásával kapcsolatban, legalábbis amíg nem képes objektíven tekinteni a saját munkájára. Ezért is nagyon fontos a szerkesztők munkája, hiszen ők kívülállóként egy pillanat alatt kiszúrják azokat a hibákat, amik felett a szerző átsiklik. Szóval próbálkozok, és egyszer majd ott fog szerepelni az egyik önálló novellánál az én nevem is. (vagy egy jól csengő írói álnév.)

Lovecraft mellett milyen írókat olvasol még, kit ajánlanál az olvasóinknak, mint kihagyhatatlan rémtörténet írót? Melyik nem régiben olvasott regény volt rád nagy hatással?

Nagyon egyszerű a válasz arra, hogy kit ajánlanék: mindenkit, aki szerepel az Azilum magazinban. Ha szűkítenem kellene a kört, akkor Arthur Machen és Algernon Blackwood lenne a két szerző, ők ugyancsak nagy hatással vannak rám. Nem csupán rémirodalmat szoktam olvasni, bár kétségtelen hogy leginkább a klasszikus rémtörténetek állnak közel hozzám, már amikor tudok rá időt szakítani, ugyanis kifejezetten lassú olvasó vagyok. Ráadásul jegyzetelni is szoktam, és rendszerint csak éjszaka jut arra időm, hogy haladjak az elolvasásra váró művek listájával, ami jelen állás szerint 174 éves koromig ki fog tartani. Sokkal jobban szeretem a kisprózát, bár lehet, hogy ehhez köze van annak is, hogy egy-egy regényt a kevés időm miatt erősen fragmentáltan tudok elolvasni, a novelláknál pedig legtöbbször tudom tartani, hogy egy este egy novella. A legutóbbi regény, ami nagy hatással volt rám az Gustav Meyrink egészen egyszerűen zseniális Góleme volt. A regény hangulata, a prágai gettó, a kabbala, a titokzatos szoba egy olyan történetté állnak össze, ami számomra egyértelműen azt jelenti, hogy a Gólem biztos helyen szerepel a saját „ultimate kedvencek” listámon.

Szerinted miért emelkedett ki Lovecraft korának többi rémtörténet írója közül? Mi a leggyakoribb tévképzet vele kapcsolatban?

Lovecraft egy született zseni volt. Ez tény, nem pedig az én elfogult véleményem. Hosszan elemezhetném irodalmi munkásságát, sorolhatnám a példákat, miért is olyan nagy jelentőségűek az ő művei, de akkor ez nem egy interjú lenne, hanem egy nagyon hosszú tanulmány, és ez a tanulmány a Magyar H. P. Lovecraft Társaság jóvoltából amúgy is el fog készülni. Sajnos a töménytelen mennyiségű fals információ – bocsánat, hogy ezt mondom -, orbitális baromság elferdítette a tényeket, egy olyan képet alakított ki róla, ami leginkább egy ellenszenves, unszimpatikus jellemmé formálta őt a köztudatban, vagy éppen túlmisztifikálta a valóságot a Necronomiconnal és különböző pszichés betegségekkel. Pedig abban, hogy mai napig a horrorirodalom legnagyobb alakjaként tekintünk rá, nagy szerepe volt valódi személyiségének. Ahogy említettem kétségtelen, hogy zseniális író volt és munkái ismeretlen szférákba kalauzolták el és kalauzolják el ma is az olvasókat, azonban ha nem az a végletekig önzetlen, talpig úriember lett volna, aki valójában volt, minden bizonnyal kortársai sem emelték volna őt halála után piedesztálra. Az 1800-as évek vége és az 1900-as évek eleje csodálatosan termékeny időszak volt a természetfeletti rettenet irodalmában, voltak ott még Lovecrafton kívül további kiemelkedő szerzők is, de mégis a központi szerep neki jutott, ami nem véletlen.

Na és persze ne felejtsük el August Derleth és Doland Wandrei „némi” fenntartással kezelendő, de mindenképpen elismerésre méltó munkáját, akik HPL halála után – feltűnően rövid időn belül – megalapították az Arkham House kiadót, és célul tűzték ki, hogy Lovecraft minden műve megjelenjen nyomtatásban. Kétségtelen tény, nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy HPL sajnos csak posztumusz, de megkapta a neki kijáró elismerést.

Mi a leggyakoribb tévképzet? Elég hosszú a lista, ezek közül a TBA-n megtalálható pár darab, de mindenképpen a Necronomicont említeném, illetve azt, hogy magába forduló, barátok nélküli remete volt.

Mesélj egy kicsit a Magyar H. P. Lovecraft társaságról. Honnan jött az ötlet, mik a célok, és hogyan lehet csatlakozni?

Sajnos tudomásul kell venni, hogy a The Black Aethernek megvannak a korlátai, fel kellett ismernem, hogy bármennyi energiát is fektetünk bele, nem fog tudni kinőni az „amatőr online magazin” szerepből, ami bizony kihatással lehetne a hazai közösség fejlődésére is. Egyrészt olyan töménytelen mennyiségű munka áll még előttünk, hogy azt a TBA munkájában résztvevő 3-4 ember soha nem tudná elvégezni, másrészt bármennyire is próbáltam a tőlem telhetően leginkább háttérbe szorítani a pénzkérdést, egy idő után, ha a cél a folyamatos fejlődés, nem lehet megkerülni. Egészen egyszerűen egy magánkézben lévő, relatív kis létszámmal rendelkező undeground közösséget kiszolgáló projekttel nem áll szóba senki ilyen téren. Pedig ha rendezvényeket is akarunk szervezni, bármennyire is segítőkész a közösség, nem lehet folyamatosan a saját zsebünket terhelni.

Azonban egy kulturális egyesület, ha a munkája folyamatos és tagjai száma növekszik, sokkal jobban tudja képviselni a közösséget, és idővel pályázhat olyan támogatásokra, amik biztosítani tudják például rendezvények vagy éppen egy szabadegyetem lebonyolítását. Persze mi sem a felhők közt járunk, tisztában vagyunk azzal, hogy egy NKA pályázatnál egyelőre labdába sem rúghatunk, de az is lehet, hogy még 5 év múlva sem, azonban ebben a történetben az idő nekünk dolgozik. Haladunk előre, fejlődünk, növekszünk, egyre többen csatlakoznak hozzánk – most már lehet online is -, és idővel olyan kulturális egyesületté fogunk válni, ami hallatni tudja a hangját. Ehhez mindenképpen szükség van egy olyan szervezett egységre, amit nem csupán a lelkesedés és a Lovecraft iráni rajongás tart össze, hanem a megalapozott és elismert szakmai tudás is. Ugyan ki vonná kétségbe akár Galamb Zoltán vagy éppen Kornya Zsolt hozzáértését, akik többek közt alapító tagjai az egyesületnek.

Komplex célkitűzései vannak az egyesületnek, amiket az alapító tagokkal már a legelején lefektettünk, és természetesen az Alapszabályban is szerepelnek. Próbáltunk minden olyan területet lefedni, ami érdekes és hasznos lehet a hazai közösség számára, de nyilvánvalóan képesek vagyunk felülbírálni saját döntéseinket is, kibővíteni a projekteket. Annyit talán elárulhatok, hogy sokkal hamarabb lesz Országos H. P. Lovecraft Találkozó, mint ahogyan azt mi először terveztük, bár az biztos, hogy nem 2018-ban.

Nagyon sok pályázatot írsz ki, zsűrizel. A megújult Micro Aether pályázatok mellett mindig van egy nagyobb pályázat is, most például a The Black Aether – Borzongás magazin-Cinegore horrorportál által közösen jegyzett novellapályázat, ahol horror novellákat vártok, de ott van például a nagy sikerű Pickman öröksége pályázat is, ahol mind a grafikusokat, mind az írókat / költőket megmozgattátok. Mesélnél kicsit a tapasztalataidról: Mik a leggyakrabban elkövetett hibák, mire figyeljenek oda az írók? Személyes tapasztalatból tudom, hogy nagyon odafigyelsz az írókra, tanácsot adsz, vezetgeted őket. Látható-e valamilyen változás /fejlődés a pályázatok minőségén?

A lehető legnagyobb hiba, amit egy szerző elkövethet, ha irodalmi – vagy akármilyen – pályázatra jelentkezik, hogy nem olvassa el figyelmesen a pályázati kiírást és nem tartja be az abban foglaltakat. Ennél nagyobb általánosságot nem is mondhattam volna és biztos viccelek? Sajnos nem. Legnagyobb bánatomra a tapasztalat mondatja ezt velem, és őszintén mondom, hogy az életemet keserítik meg azok a pályázati anyagok, amik nem felelnek meg a kiírásnak. És most nem arra kell gondolni, hogy esetleg a leadott mű nem megfelelő minőségű, a szerző nem rendelkezik kellő gyakorlattal, hanem arra, amikor azon kell vitatkozni, hogy miért kell szinopszist csatolni novella mellé is, miért kell mindenféle extra formázás nélkül leadni az anyagot, vagy miért van terjedelmi korlát. Azt mondja meg nekem valaki, miért van az, hogy a szerző heteket dolgozik a novellájával, belefekteti minden energiáját, de nincs rohadt 10 perce, hogy a pályázatnak megfelelő formátumba rendezze az anyagot, összeállítsa a szinopszist. Esküszöm, ha erre ad nekem valaki egy értelmes választ, soha többé nem fogok semmi megkötést írni a pályázatokhoz. Őrület. J

Ugyanakkor ki tudom jelenteni, hogy pozitív irányba mozdult el a dolog, egyre kevesebb ilyen anyag érkezik, egyre jobbak a szinopszisok. Egyértelmű a fejlődés, vagy talán inkább úgy mondanám, jobban odafigyelnek a részletekre a pályázók, most már csak elvétve akad olyan levél, amiben annyi szerepel: Hello! Ezt írtam. A Micro Aether és a Borzongás esetében is meg vagyok elégedve ilyen téren a pályázati anyagokkal.

Nyilvánvalóan a leadott pályaművek tartalma és minősége változó, kapunk kiemelkedően jó és persze kiemelkedően rossz anyagokat is, de a The Black Aether tematikájának átformálásával remélhetően ezen változtatni fogunk. Naná, hogy a jó irányba.

Rengeteget teszel a közösségért. Mit tudnak tenni a közösség tagjai, ha ezt szeretnék viszonozni, hogyan tudnak aktívan részt venni a közösségi életben?

A The Black Aether alapvetően nyílt projekt, bárki, bármikor csatlakozhat hozzánk és küldhet cikket, beszámolót stb., eddig is számos alkalommal jelent meg az oldalon külsős anyag. A Magyar H. P. Lovecraft Társasághoz való csatlakozás pedig ugyancsak nyitott dolog, bárki csatlakozhat hozzánk online is, aki magyarországi állampolgár és a Társaság szellemiségével, tevékenységével, értékeivel és céljaival egyetért. Hangsúlyozom, hogy a csatlakozás ingyenes, nincs tagdíjhoz kötve, bár akinek lehetősége van rá, az Támogatóként csatlakozzon az egyesülethez. Természetesen nem kell kötelező részt vállalni az egyesület munkájából, ám aki szeretne kifejezetten aktív tag lenni, az egy egyszerű e-mailban jelezze felénk, fordítókra mindig szükségünk van.

Az egyesületnek vannak kiadásai, amit a tagdíjakból és felajánlott támogatásokból tudunk fedezni, azonban ezek összege egyelőre nem fedezi az éves – nem túlságosan sok –  kiadásainkat, ezért ha lehetőség van az egyesület külön támogatására is.

Min dolgozol most, milyen jövőbeli terveid vannak?

Nagyon hosszú a lista még mindig, és folyamatosan jönnek az új ötletek, új projektek, de most a legfontosabb feladat a novemberben megjelenő következő Black Aether lezárása. Kitoltuk a megjelenési határidőt egy hónappal, mert így meg tudunk várni olyan szerzőt is, aki nem tudott elkészülni határidőre, illetve a szerkesztéssel is van még némi munka. Lesznek visszatérő és új szerzők is, lesz benne szokás szerint olyan anyag, amit szárnyait bontogató szerző írt – az egyik round-robin novellánál az én nevem is szerepel -, de lesz benne olyan anyag is, ami garantálom, hogy hatalmasat fog szólni. Dolgozunk, sietünk, hamarosan bővebb infókkal szolgálhatok a megjelenésről és a tartalomról.

A Magyar H. P. Lovecraft Társasággal kapcsolatban jelen pillanatban az egyesület felrázása a központi projekt, szeretnénk még inkább közelebb kerülni a hazai közösséghez, ezért is nagyon fontos, hogy aki napi szinten szeretne értesülni a hazai és nemzetközi hírekről, az kövesse az egyesület Facebook oldalát, mert ezt a szerepet az MHPLT átvette a TBA-tól. Dolgozunk egy támogatói rendszer kialakításán, építjük a partnerkapcsolatokat, és hamarosan olyan emblémázott ajándéktárgyaink is lesznek, amik megvásárlásával az egyesületet lehet támogatni.

A The Black Aether egy olyan irodalmi magazinná fog átalakulni, aminek kifejezett célja lesz a lovecrafti rémirodalmat követő hazai írói közösség megalapozása, megszilárdítása, inspirálása és ösztönzése. Olyan tematikus anyagok fognak megjelenni az oldalon, amik segíteni fogják a szerzőket abba, hogy eligazodjanak a rémirodalom csodás világában, technikai tanácsokat adunk pályázóknak, új interjúsorozat indul, amiben hazai és nemzetközi szerzőket fogunk kikérdezni az írásról és megszívlelendő tanácsokat fogunk kérni tőlük. Természetesen nem feledkezünk meg a grafikusokról és egyéb művészeti ágak képviselőiről sem, egy alkotói közösséget fogunk szervezni.

Ehhez kapcsolódik szorosan a frissen elindult Dunwich Market webáruház, ahonnét jelenleg az legújabb Azilum magazin rendelhető meg. Bármennyire is tűnik első blikkre profitorientált kezdeményezésnek a Dunwich Market, valójában nem az, hiszen Magyarországon egy ilyen vegyesbolt nem lehet profitorientált, ugyanis életképtelen lenne. A cél ismét az inspirálás, ösztönözni a hazai kreatívokat. Hamarosan felhívást fogunk közzétenni, amiben részletesen felvázoljuk a terveinket és az együttműködési lehetőségeket. Csak egy kis türelmet kérek még. 😉

És végül, kedvenc interjúkérdésem: Ha eltölthetnél egy kellemes vacsorát három (élő vagy holt) íróval, kik lennének azok, és mit ennétek/innátok?

Magas labda, le is csapom, természetesen Lovecraft lenne az elsőszámú kiválasztott. Az elmúlt évtizedekben hihetetlen mértékben derítették fel HPL életét, hatalmas méretű levelezéséből folyamatosan adnak ki újabb köteteket, amik által egyre jobban megismerhetjük őt, tanulmányok sora elemzi munkásságát. Azonban nyilvánvalóan vannak és mindig is lesznek olyan kérdések, amikre a választ egyedül ő adhatná meg. Bennem számtalan ilyen kérdés merül fel, amiket ugyancsak egy külön listában gyűjtök – rá kellett jönnöm, listákból áll az életem -, és ezek alapján próbálom felkutatni a válaszokat. Ezek egy része személyes, mondhatni banális kérdés, másik része pedig olyan kérdésekből áll, amiktől a már felderített, feldolgozott, elérhető tudásanyag alátámasztását várnám. Igen, bár tudom a választ, feltenném neki azt a kérdést.

Hogy mit ennénk és innánk? Lovecraft biztos elszörnyedne azon a mennyiségen, amit én képes vagyok magamba termelni. Amikor Sonia Greene első Providence-i látogatásáról, majd a nála töltött New York-i napokról számolt be barátainak, minden alkalommal azon zsörtölődött, hogy állandóan enni kellet, akár naponta ötször is. HPL köztudottan megvetette az alkoholt, én pedig igencsak szeretem a sört… ebben az esetben képes lennék kompromisszumot kötni.

Maradt még két lehetőségem, azonban én nem két nevet említenék, hanem négyet. Erdei Lilla, Fekete I. Alfonz (alias Fodor András), Farkas Balázs és Veres Attila. Mind a négyüket kiemelkedő tehetségnek tartom, akik ráadásul kellő írói tapasztalattal rendelkeznek, velük szívesen eltöltenék egy vacsorát. Attilát ugyebár nem hiszem, hogy bárkinek is be kellene mutatnom; Erdei Lilla művészetét tavaly ismertem meg, idén pedig egy olyan novellát olvastam tőle – ami meg fog jelenni a következő Black Aetherben -, hogy az állam leesett és még mindig keresem (Lilla Veres Attila szebbik verziója); Fekete I. Alfonz engem már A mosolygó zsonglőrrel elvarázsolt és a Hungarofuturizmusról is szívesen feltennék neki pár kérdést; Farkas Balázs pedig egy nagyon képzett, iszonyúan tehetséges író, aki keni-vágja a weird zsánert, csak sajnos nagyon kevés új alkotás jelenik meg tőle, mert ugyebár szabadidőből van mindig a legkevesebb.

Ha egyszer őket egy asztalhoz tudnám ültetni, az nagy megelégedéssel töltene el, és nem mondom, hogy nem teszek lépéseket ennek érdekében. 😉

Fanni Sütő

Sütő Fanni (1990) a szíve mélyén örök bölcsész, álruhás író. A valóságban néha angol tanár, néha telefonos kisasszony, néha középosztálybeli kalandor. Verseivel nyert pár díjat és jelent meg újságokban, például a Holnap magazinnál vagy a Kis Lantnál, novelláiból az Aranymosás blogján lehet szemezgetni.

Leave a Reply

Your email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d bloggers like this: