Interjú Demeter Norberttel

Mai cikkünkben Demeter Norbertet ismerhetitek meg közelebbről egy interjúban, akit A Lanky ház halott című könyvéről ismerhettek. Olvassátok szeretettel!

  • Sanna című új regényed bekerült a Twister Media Kiadó bekezdés pályázatának elődöntőjébe. Milyen érzés volt, amikor megtudtad? Ünnepeltél valahogy?

Azt hiszem, nem kell mondanom, hogy az érzés leírhatatlan. Az ember, ha írónak áll, ilyen és ehhez hasonló élményekről álmodozik már abban a pillanatban is, amikor az ötlete első mondatait veti papírra. Egyébként még mindig hihetetlen örömmel tölt el, hogy ott olvashattam, olvashatom a nevemet a shortlist-en. Ez is egy visszajelzés, hogy jó az út, amin járok, még ha talán, egyelőre nem is tökéletes.

 Az elődöntőbe egyébként az első 50 oldallal jutnak be a regények és nagyon szorítok azért, hogy a Sanna fennmaradó több, mint 100 oldalában se csalódjon a zsűri. Mindenesetre már nem kell sokáig várni az eredményhiretésre, decemberben kiderül a regény sorsa. Bízom benne, hogy akkor is jó hírrel szolgálhatok majd.

Ünnepelni ünnepeltem, kicsiben, a magam módján. Világgá nem kürtöltem, ha valaki gratulált, annak persze örültem, de úgy éreztem, jobb csak csendben ujjongani. Ugyanígy voltam a koccintással is, megvárom a végeredményt, azt hiszem, akkor időszerű.

  1. A Sanna egy amerikai kisvárosban játszódó, természetfeletti elemekkel megtűzdelt horror / thriller. Mesélnél kicsit a történetről?

A regény története természetesen nem titok. Sanna egy különleges, több ezer éves vizitündér, aki az emberek között él és ahhoz, hogy tökéletesen beilleszkedjen közéjük, megnyúzott egy nőt, felöltötte a bőrét, átvette a helyét és az ő álcájában éli a mindennapjait. Néha lemegy fürdeni a közeli tóba, ami már évszázadok óta egyfajta bázisként szolgál neki, néha megbűvöl embereket, de egyébként teljesen hétköznapi életet él, már amennyire egy emberevő tündér esetében ez lehetséges. Bevásárol, szexel, összejön a barátaival vagy csak elheveredik a kanapén egy fárasztó nap után.

Ebből az idilli életből billenti aztán ki főhősnőnket egy antorpológus megjelenése, aki gyerekkorában ebben a városkában élt és most is, csakúgy, mint régen, megszállottja Sannának.

Többek között azért is költözik vissza Wolfsgrave-be, hogy a régi legenda nyomán végre rátaláljon a tündérre és lerántsa titkairól a leplet, megmentve ezzel önmagát és a szakmai hírnevét is. Ezt persze Sanna nem veszi jó néven és felveszi a kesztyűt a férfi ellen. Azt hiszem, nem kell mondanom, hogy nem válogat a módszerekben és természetesen kitesz magáért!

  1. Mi ihlette a történetet? Milyen jellegű történetek kedvelőinek ajánlanád?

Az első regényem, A Lanky ház halott után – ne kérdezd, hogy miért, de – úgy éreztem, hogy a következő könyvem egy novelláskötet kell legyen. Egyik oldalról nem akartam megint évekre elkötelezni magam egyetlen történet mellett, másrészt arra gondoltam, ha összejön pár novella, akkor azokat bármikor előhúzhatom a kalapból, elküldhetem újságoknak, pályázhatok vele, ilyesmik. Úgyhogy nekiálltam öteletek keresni.

Ekkoriban vettem fel a kapcsolatot egy régi, általános iskolai cimborámmal, akivel évek óta nem beszéltünk. Az elkövetkező napokban sok üzenetet váltottunk és nem csak a mostani dolgokról esett szó, de felbukkantak a régi emlékek is.

Róla tudni kell, hogy mindig is imádott horgászni, jópár fotón láttam méretes halakkal és úgy tűnik, ez az apróság meg is adta az indító lökést a Sannához. Nem sokkal ezután kezdett a fejemben formálódni egy történet két barátról, akik régóta nem látták egymást. Mikor aztán újra találkoznak, egy hosszú beszélgetés végén egyikük felfedi a titkát: az a leghőbb vágya, hogy feleségül vehessen egy sellőt.

A sztori, bár kissé sekélyes volt és eléggé üres, mégis megtetszett és úgy gondoltam, egy novellához éppen elég lesz. De a történet nem hagyott nyugodni, folyamatosan ott pörgött a fejemben és hamarosan azt vettem észre, hogy gondolatban már alakítgatom, továbbfűzöm, szereplőket, fordulatokat adok hozzá. Hamarosan pedig rá kellett jönnöm, hogy a történet régen túlnőtte egy novella kereteit ráadásul egyre jobban megtetszett, így feladva a novelláskötet ötletét, nekiláttam, hogy regénnyé gyúrjam a Sannát. Munka közben aztán sok olyan dolog is belekerült a könyvbe, amire eredetileg nem gondoltam, dehát így megy ez. A végeredmény általában alig hasonlít arra az ötletecskére, amiből az egész kisarjadt.  De így került bele például némi feminizmus, a barátság eszménye, vagy sokunkat kísértő sóvárgás azután, hogy az ember kitűnjön a tömegből, hogy legyen valaki és persze a középpontban a harc a saját identitásunkért; az életért, amit akár könnyen, akár nehezen, de megteremtettünk magunknak.

És hogy kiknek ajánlom? Mindenkinek, aki szereti a misztikumot, a mögöttes tartalmat, az erős, női karaktereket, akik nem félnek szembeszállni a férfiakkal.

Mellesleg eléggé visszafogtam magam kegyetlenkedés tekintetében. A Sannában kevesebb a vér és az erőszak, mint a Lanky házban, kevesebb a megosztó vagy az elborzasztó jelenet, ellenben akciót és izgalmakat ígérek csavarokkal és meglepetésekkel.

  1. Hallgatsz zenét írásközben? Ha egyetlen számot kéne választanod a Sanna zenei aláfestésének, mit választanál?

Régen sokat hallgattam, ma már kevesebbet. Általában egész jól ki tudom zárni a környezetet magam körül zene nélkül is. Inkább olyankor hallgatok zenét, amikor valamiért kívül kerülök a történeten. Olyankor egy-egy jól megválasztott dal segít, hogy könnyebben ráhangolódjak az adott szituáció érzelmi töltetére. Ilyenkor nálam csakis fimzene, jazz vagy valamilyen intrumentális muzsika jöhet szóba. Általában horrorfilmek kísérőzenéjét hallgatom vagy Danny Elfman-t, de ez utóbbit minden mennyiségben.

Hogy milyen zenei aláfestést választanék? Ezen eddig nem is gondolkodtam. De azt hiszem, ezt a döntést meghagyom a majdani filmváltozat zeneszerzőjének. Remélem, Danny Elman lesz az! 😀

5.A regény külföldi környezetben játszódik, és egy érdekes lény életét írja le. Sokat kellett kutatnod? Milyen érdekes dolgokat tudtál meg keresgéléseid közben?

Szeretem a háttérmunkát és általában igyekszem arra törekedni, hogy a történet, amit elmesélek egyedi legyen vagy egy olyan megvilágításból mutasson meg dolgokat, ahogy azt még senki vagy csak kevesen tették. Ebből következik, hogy ha lehet, akkor mindent saját magam találok ki. Ezért is lett Sanna végül vizitündér és nem pedig sellő vagy hableány. Szerettem volna én adni az arcot a névhez és fordítva, legalábbis a lehető legnagyobb részben. Az persze elengedhetetlen, hogy bizonyos valós események is köthetőek legyenek hozzá, főképp egy olyan lény esetében, aki évezredek óta létezik. És így került képbe a Yukatán-félsziget.

Éppen abban az időben jártunk Mexikóban, amikor Sanna előlélete még nyitott volt és sok kérdésben kellett döntenem. Az egyik kirándulás alkalmával egy csenotét is megnéztünk. Ezek mély barlangtavak, és mivel ezek voltak az egyedüli ivóvíz források a Yukatán-félszigeten, az őslakosok települései ezek köré szerveződtek. Ez a néhány mondat ismét elég volt a fantáziámnak, hogy legyártsa Sanna háttérsztoriját és segítsen kitölteni az akkoriban még üres részeket. Csak hallgattam az idegenvezetőt és egyszerre: BUMM!, ott volt a sztori alapja a fejemben. Sőt, felvetett új kérdéseket és számtalan érdekes szituációt is. Izgalmas volt például belegondolni abba, hogyan viszonyul a tündér az emberi jelenléthez, sok-sok évnyi magány után. Mi tud meg rólunk, hogyan ismeri meg őket? Harciassá teszi? Vagy fél tőlük? Nem kell mondjam, hogy a teljes világa felborul az első emberek érkezésével. Talán ilyen lehet, mikor valaki 100 %-an megbizonyosodik arról: nem vagyunk egyedül az univerzumban. Emellett persze nem volt nehéz elképzelni a tündér egy romantikusabb, szentimentálisabb oldalát sem, ahogyan kint ül a holdfényben a csenote partján, bámulja a tiszta eget és arra gondol, hogy bárcsak ő is csillag lehetne odafent.

Visszatérve a kérdésre: Sannával, mint a lénnyel kapcsolatban keveset kellett kutatnom. Persze találtam mondákat és legendákat, amelyekben tündérek elcsábítanak férfiakat, ellopják a ruháikat, magukhoz láncolják őket és egy életen át kizsákmányolják a szerencsétleneket. Én ezt egy női oldalra fordítottam le és olyan lénynek teremtettem Sannát, aki sokkal kegyetlenebb ennél: életet, bőrt és identitást rabol magának. A kutatás és az utánajárás inkább a regény környezetét, a helyszínt érintette (igaz, ez is kitalált), csakúgy, mint az emberi érzések és reakciók kutatása, hogy a regény végül a kívánt befejezésbe fusson bele.

  1. A Black Aether legutóbbi számában olvasható A Fekete nap című Round Robin novella, amelynek írásában te is részt vettél. ( A Round Robin olyan történet, amit több író alkotott együtt, fejezetenként egymásnak adva a történet fonalát.) Mesélnél egy kicsit erről a novelláról?

Izgalmas dolog volt, megmondom őszintén, előtte sosem csináltam ilyet. Nem igazán hittem a társszerzős dolgokban, nem gondoltam, hogy működhetnek. Aztán ahogy telt az idő, egyre nyitottabb lettem, és amikor belefutottam a felhívásba, úgy gondoltam, mit veszíthetek? Mindenképpen egy jó tapasztalat lehet. Legfeljebb nem sikerül felvennem a tempót a többiekkel vagy esetleg nem tudok ráhangolódni a történetre. Szerencsére nem így történt. Elküldtem a jelentkezésemet és a magazin főszerkesztője, Tomasics József szinte azonnal vissza is írt, egyeztettünk, elmondta, hogy működik majd ez a dolog és miután felállt a csapat, nekikezdtünk. Én a harmadik fejezetet kaptam, aminek azért is örültem, mert a “gonoszként” kiválasztott Nyarlathotep éppen az én részem végén bukkant fel. Hálás feladat volt és igazi “jutalomjáték”.

Egyébként egy ilyen Round Robin novellát öt-hat ember ír. Mindenki megkapja az alaptörténetet, amit a szerkesztő és az első író dolgoz ki közösen, majd mindenki megírja a saját részét, úgy alakítva a történetet, ahogy szeretné, szigorúan az alapsztoriban maradva és betartva a Lovecraft-i rémtörténet szabályait.

És a novella ebből a szempontból is érdekes volt, hiszen a korábbi munkáimban nem kellett semmilyen, mások által kitalált szabályhoz, szabályokhoz tartani magamat, kivéve a sajátomat. De ezt is tanulásként, próbaként fogtam fel és egyáltalán nem bántam meg, hogy belevágtam.

OctoberAir

Szaszkó Gabriella vagyok, online újságírással és kreatív írással foglalkozom. Gyerekkorom óta rajongok a történetek és az írás minden formájáért. A hátborzongató sztorik, paranormális és megmagyarázhatatlan jelenségek mindig is érdekeltek, ezért is alakult meg 2013-ban a Bizzarium. Ezen kívül regényeket és novellákat alkotok, további írásaimat a http://szaszkogabriella.com/ oldalon olvashatjátok.

Leave a Reply

Your email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d bloggers like this: