Igaz történetek, amik horrorfilmek lettek XIX.

A mai napon a Halálra ítélve (Stuck) című 2007-es film igaz hátterét hoztuk el nektek. A film egy gázolás igaz történetét mutatja be nekünk, ami nem is lehetett volna furcsább.

2001. október 25-én egy nővér, Chante Mallard egy éjszakát ivással és drogozással töltött. A nő hajnal háromkor döntött úgy, hogy elhagyja a barátja lakását és haza indul. A döntése megváltoztatta az életét és véget vetett egy másik emberének. 
Gregory Biggs a helyi hajléktalan éppen át akart gyalogolni az autópályán, amikor Mallard elütötte az autójával. Biggs fennakadt a nő szélvédőjén, aki megpróbálta eltávolítani onnan, majd mégis úgy döntött, hogy inkább hazavezet. Leparkolt az autójában a garázsba és otthagyta Biggset a szélvédőn. 

stuck_2
Mallard néha visszanézett a férfira az éjszaka közepén, néha bocsánatot kért, de esze ágában nem volt szólni a hatóságoknak, amely végül arra vezetett, hogy Biggs elvérzett a szélvédőn. A nő elhívta exbarátját és unokatestvérét, hogy tüntessék el a testet, akik a közeli parkba vitték azt, ahol október 27-én meg is találták a holttestet. A nőt körülbelül négy hónappal később tartóztatták le egy névtelen bejelentés alapján. A nőt ötven év börtönre ítélték, mivel súlyosbította a helyzetet, hogy Mallard megmenthette volna a férfi életét. 
A félelmetes történet filmváltozata a Stuck című horrorfilm. 

forrás: ListVerse

OctoberAir

Szaszkó Gabriella vagyok, online újságírással és kreatív írással foglalkozom. Gyerekkorom óta rajongok a történetek és az írás minden formájáért. A hátborzongató sztorik, paranormális és megmagyarázhatatlan jelenségek mindig is érdekeltek, ezért is alakult meg 2013-ban a Bizzarium. Ezen kívül regényeket és novellákat alkotok, további írásaimat a http://szaszkogabriella.com/ oldalon olvashatjátok.

Leave a Reply

Your email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.