Gyertya és mágia

A gyertyák nagyon régi történetre tekintenek vissza a vallásokban, a mágiában és a néphiedelemben. Most a gyertyák varázslatáról fogunk ejteni egy pár szót.

A gyertyák pontos eredetét nem tudhatjuk, azonban már Krétán és az ókori Egyiptomban is használtak méhviaszból készült eszközöket. A régi időkben az emberek megvizsgálták a gyertya lángját, amely misztikus dolgokat tárt fel előttük. Később a keresztény rituálé része is lett a gyertyafény.

A boszorkányüldözések korában az inkvizítoroknak szánt tankönyvekben (Malleus Maleficarum, 1486) szent gyertyákat javasoltak, amely segített megvédeni az átkoktól a vadászokat. Azonban a boszorkányok is használtak gyertyákat ünnepeik alkalmával, amelyet az Ördögnek szenteltek.

Fekete mágiához olyan gyertyákat használtak, amely emberi zsírból készült. A 17 és 18. században úgy gondolták, hogy az emberi zsírból készült gyertya felfedi az elrejtett kincseket. A kincskeresők magukkal vitték a gyertyákat az elhagyott színhelyekre, ha a láng intenzívebben égett, akkor azt jelezte, hogy a kincs egyre közelebb van.

A gyertyákat közeli kapcsolatba hozzák a holtakkal, főleg a zsidó szokásokban, amely később a kereszténységre is nagy hatással volt. A haldokló mellé helyezett gyertyák elriasztják a démonokat. Egy zsidó szokás szerint az egy hétig égetett gyertya megtisztítja a szobát a halott lelkétől, amíg az amerikai hagyomány szerint üres szobában gyertyát égetni egy rokon halálát okozza. Ha a gyertya kéken ég, akkor valószínűleg szellem van a közelben.

A wicca rituálékban megszentelt fehér gyertyákat kell az oltárra helyezni a mágikus kör négy negyedébe. Színes gyertyákat számos más mágikus varázslatos használják, minden színnek saját jelentése van. Szokás a gyertyákra írni a varázsigéket, majd elégetni.

forrás: VisonaryLiving.Com
Szaszkó Gabriella vagyok, online újságírással és kreatív írással foglalkozom. Gyerekkorom óta rajongok a történetek és az írás minden formájáért. A hátborzongató sztorik, paranormális és megmagyarázhatatlan jelenségek mindig is érdekeltek, ezért is alakult meg 2013-ban a Bizzarium. Ezen kívül regényeket és novellákat alkotok, további írásaimat a http://szaszkogabriella.com/ oldalon olvashatjátok.

Leave a Reply

Your email address will not be published.