Ezernyi holttestet találtak egy egyetemi kórház alatt

Ez a borzongató történet 2013-ra nyúlik vissza, amikor is átépítések kezdődtek a Mississippi egyetem orvosi karán, és az egyetem alatt 66 emberi holttestet fedeztek fel. A szakértők megállapították, hogy ezek a Mississippi Állami Elmegyógyintézethez tartoztak, amely 1855 és 1953 között működött.

Azonban a történet innentől még sokkolóbb irányt vett, hiszen a dombon történt kutatások során kiderült, hogy kicsit több test található erre, mint 66. A szám inkább a 2000-hez közelít.

Azonban a vezető kutatók szerint ez akár 7000 is lehet. Összesen 7000 holttest található az egyetem alatt! Természetesen ezek a testek is megérdemelték volna a rendes elföldelést egy igazi temetőben, azonban ennek a költsége 21 millió dollárhoz közelítene. Az egyetem ezért inkább csak egy emlékművet készít az elhunytaknak. 
Még nem tudhatjuk, hogy paranormális nyomozókat is beengednek-e a területre, azonban már rengetegen érdeklődnek a terület iránt.

forrás: BlumHouse

OctoberAir

Szaszkó Gabriella vagyok, online újságírással és kreatív írással foglalkozom. Gyerekkorom óta rajongok a történetek és az írás minden formájáért. A hátborzongató sztorik, paranormális és megmagyarázhatatlan jelenségek mindig is érdekeltek, ezért is alakult meg 2013-ban a Bizzarium. Ezen kívül regényeket és novellákat alkotok, további írásaimat a http://szaszkogabriella.com/ oldalon olvashatjátok.

Leave a Reply

Your email address will not be published.