Elhagyatott elmegyógyintézet az erdőben

Forest Haven régen egy bentlakásos intézmény volt gyerekek és felnőttek számára, akik valamilyen értelmi fogyatékossággal születtek. A hely Laurelben, Maryland államban található. A tervezők egy csendes helyet akartak készíteni, ahol nyugalomban élhetnek a bentlakók a város zajától kissé távolabb.

1 (15)

1 (7)

1 (8)

Az erdőben található intézet először 1925-ben nyitotta meg kapuit. Úgy tartották róla, hogy egy fejlett helyszín, amely Európában és Észak-Amerikában is egyedülálló módszereket képvisel. Összesen huszonkettő épületet emeltek a hatalmas területre, ahol kosárlabda pályák, színház, tornaterem és rekreációs centrum is elérhető volt.

1 (10)

1 (6)

1 (3)

Ahogy egyre többen lettek az intézetben a pácienseket egyre rosszabb körülmények között helyezték el. A hatvanas években elvágták a pénzforrásokat a intézménytől, így a bentlakók élete egyre rosszabb lett. A legtöbben az üres szobák között sétáltak, a dolgozók alulképzettek voltak, az orvosok sem értették a munkájukat. Állítólag egyre több lett a fizikai, mentális és szexuális bántalmazás is a helyszínen. A megye Forest Havent egyre inkább sötét titokként kezelte, amiről senki sem akart beszélni. Évtizedeken keresztül bántalmazták a bentlakókat, és senki sem törődött ezzel.

1 (12)

1 (2)

1 (5)

A hetvenes években a bántalmazott páciensek családtagjai vádat emeltek Forest Haven ellen, ami igazából csak 1978-ra ért valamit, ekkor kezdték el elvinni innen a betegeket.

1 (11)

1 (18)

1 (19)

 1 (4)

1989 és 1991 között bezárták az intézményt. Nagyon sokan haltak meg tüdőgyulladásban, elhanyagolásban. Sok beteget tömegsírban temettek el, nem jelölték meg még a fejfájukat sem.

45rw

1 (17)

Forest Havent örökre bezárták 1991. október 14-én. Manapság csak az elhagyatott tárgyak láthatóak a területen, a többi dolog az enyészeté lett.

forrás: thevintagenews.com

OctoberAir

Szaszkó Gabriella vagyok, online újságírással és kreatív írással foglalkozom. Gyerekkorom óta rajongok a történetek és az írás minden formájáért. A hátborzongató sztorik, paranormális és megmagyarázhatatlan jelenségek mindig is érdekeltek, ezért is alakult meg 2013-ban a Bizzarium. Ezen kívül regényeket és novellákat alkotok, további írásaimat a http://szaszkogabriella.com/ oldalon olvashatjátok.

Leave a Reply

Your email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.