Egy találkozás, amire azóta is emlékszem. Nem tudom mit láttam. / megtörtént?

Bevezetés a “megtörtént?” sorozat részeihez

/An encounter that has never left me. No explanation for what I saw./

Fiatalkoromban magántanuló voltam, és mivel a legtöbb magántanulót keresztényi nézetek szerint tanítanak (ami annyit tesz, hogy az Ószövetség és Újszövetség is a tananyag szerves része), elég sok időt töltöttem a helyi templomban a vásárokon, ahol könyvek cseréltek gazdát a különféle tanulókörök között. Anyám a vásárnak helyet adó tornateremben volt, és lévén egy kisvárosról beszélünk, gondolom az unokatestvéreivel beszélgetett, miközben én kint bóklásztam és köveket hajigáltam egy szemetes konténer oldalának, ami a templom parkolója melletti mező közelében volt.

Öt-hat kavics eldobása után egy hozzám hasonló korú gyerek jött elő a konténer mögül, és elkezdett rajtam nevetni.  Olyan furcsán vidám vihogás volt. Mint egy kislányé. Világosbarna haja volt, ovális arca és egyetlen szeplő a homloka közepén. Fehér tornacipőt viselt és farmerdzsekit. A ruhájáról csak ennyire emlékszem, de az arcáról és arról, hogy mi történt, olyan tiszták az emlékeim, mintha csak ma esett volna meg. Odasétált hozzám, és megkérdezte, hogy a templomba jöttem-e, én pedig megmondtam, hogy igen.  Tizenegy éves voltam akkor, és még most, 34 évesen is emlékszem minden gyerekre a vasárnapi iskolából, de őt biztosan nem láttam ezelőtt. Emlékszem, megkérdeztem, hogy találkozott-e már Bruce testvérrel (aki a lelkipásztorunk volt), de ő inkább arról kezdett beszélni, hogy miket látott az úton idefelé jövet. Például rothadt pekándiót  (a mező egy pekándió ültetvény mellett volt, Georgia középső részéről beszélünk,  pekándió, mogyoró és barackültetvények voltak mindenfelé a környéken. A templomunk pedig az egyik ilyen nagyobb pekándió-ültetvény mellett terült el).

Folytatta a szövegelést azokról a dolgokról, amikkel találkozott, egy varangyról, amit állítólag látott, sárról, ami változtatta a színét, ha beszéltél hozzá, és hogy a madarak hogyan követnek, ha egy bizonyos úton mész.  Már olyan idősen is tudtam, hogy nagyrészt jócskán kiszínezett gyerekduma, de abban nem kételkedtem, hogy a varangyok (amik jellegzetesen éjszakai állatok) ott ugrálnak a pekándiók alatt nappal is, mivel lombkoronák alatt félhomály uralkodik, és ez megzavarja a varangyok természetes életmódját. És még ha egy rázógép is kint van (egy traktorra szerelhető gép, ami szó szerint lerázza a pekándiót a fákról) ember nincs, aki megmondaná, hogy miféle teremtmények bújnak elő ennek eredményeképpen. Szóval, nem nagyon kételkedtem a dologban, amíg azt nem mondta, hogy az egyik (egy varangy) mesélt neki a szemeteskonténerről és arról hogy ott vagyok a közelében.  Ekkor még mindig úgy gondoltam, hogy csak egy félénk gyerek, aki játszani akar, de hirtelen megkérdezte, hogy „akarok-e puncit látni”. Ilyen idősen már ismertem a szót, de még sosem láttam egy felnőtt nő vagináját és az igazat megvallva azt sem tudtam, hogy néz ki. Tipikus gyermeki elképzelésim voltak a szexről (ezt odateszik, és ettől terhes lesz…), de gőzöm nem volt, hogy hogy is történik egy aktus. Ilyesmi nem volt a tananyagomban.  Az életem akkoriban a Nintendo és a Tini Nindzsa teknőcök körül forgott és ez elég is volt nekem, de mégis kíváncsi „Oké?”-t válaszoltam, amire ő megfordult, és felmászott a szemetesre. Behajolt, kihúzott egy gyűrött magazint, és lehuppant a földre. Odavezetett a konténer mögé, ahol rejtve voltunk (az oldala nézett a mező felé), és lekezdte mutogatni nekem oldalanként a durva kemény pornót.

Nem fogom leírni, hogy mit láttam a képeken (bár élénken emlékszem), de látni, ahogy felnőtt férfiak és nők miket csinálnak (ilyen idősen) nagyon zavarba hozott. Még így felnőtt fejjel is azt mondanám, hogy elég durva egy szarság volt. Felnéztem a lapokból lesokkolva és láttam, hogy engem bámul és a nyelvét rágja közben. Durván. Mondtam neki, hogy vissza kellene mennünk a parkolóba, hogy ha anya kijön a tornateremből, akkor lássa, hogy ott vagyok, mert közben féltem, hogy mi lesz, ha elkapnak az újsággal.  Ő erre összehajtotta, és oda akarta adni nekem.  A kezembe nyomta, és azt mondta, hogy megtarthatom. Én mondtam, hogy nem, kiejtettem a kezemből, és hátrálni kezdtem. Felvette, és azt mondta: „Nem kéred? Megmutattam neked”. Ismét azt mondtam, hogy nem, és megfordultam, hogy visszasétáljak, de akkor egy csattanást hallottam a konténer oldala felől.  Valami férgekkel tarkított ragacs szivárgott a konténer ajtajából. Ezt ütögette, az ökölbe szorított kezének ujjai közül kipréselte az anyagot és közben a fogát csikorgatta.  Hörgő hangot adott ki aztán nagyra tárta a száját.

Én ott álltam riadtan attól, ahogy a szemetes oldalát ütögette és ekkor a torkából előtört egy lassú vastag okádékfolyam, ami végigcsúszott az álláig. Néhány könnycseppet is láttam legördülni az arcán. A  torkából ismét hörgő hangok törtek elő, majd elkezdett olyan magas hangon beszélni, ahogyan a nők szoktak. A varangyokról beszélt, amiket a mezőn látott, és azt ismételgette, hogy „Gyere és kapd el őket” újra és újra addig, amíg olyan hangosan sikoltotta a szavakat, hogy belefájdult a fülem. A szája végig egyre nagyobbra és nagyobbra lett tátva.  Elég nagyra ahhoz, hogy láthassam a fogait és beleláthassak a torkába, aminek nem normális színe volt és úgy nézett ki mintha fekete madzagok tekeregtek volna benne. A torkának pink színe volt, de nagyon élénk szinte neonpink.  A szája egyre nagyobb lett. Borzalmasan visszataszító volt.  És tovább tágult én pedig hallottam, ahogy az állkapcsának recsegését a hörgések és a sikolyok között. A szeme gyorsan ide-oda cikázott. Azt gondoltam ismét hányni fog, de csak visított és torokhangokat adott ki, mintha fulladozna azoktól a madzagoktól a torkában.

A konténer másik oldalához futottam, majd végig a parkolón. Éppen abban a pillanatban, ahogy elértem a tornaterem ajtaját hallottam, hogy valamit visít. Nem egyszerű sikoly volt, hanem valahogy úgy hangzott, hogy „Nem dobhatod el! Nem arra való!” De ebben nem vagyok biztos. Bementem, megkerestem anyát, és meséltem neki a kinti gyerekről. Anyámat és a nagynénémet a konténerhez vezettem, de amire odaértünk a gyerek már a mező közepén tartott és még mindig érthetetlenül sikoltozott.  Jobb szót nem találok rá, úgyhogy azt mondom, szinte táncolt, miközben futott és sikoltozott. Néha megállt, és visszabámult ránk, aztán folytatta útját. Még olyan messziről is látszott, hogy tátva van a szája, miközben visszafordult, és bámult minket. Teljesen elborzasztott.

A magazin eltűnt, de ahol a ragacs végigfolyt a konténer oldalán még látszott a keze nyoma.  A szemét szaga iszonyú volt és kis kukacok másztak szét minden irányba.  Anyám és a nagynéném kiáltottak neki és tettek felé egy pár lépést, de inkább visszafordultak, amikor látták, hogy sikítozva továbbfut. Aztán elkezdtek kérdéseket feltenni nekem. Mivel nem akartam bajba kerülni, így azt mondtam, hogy csak ácsorogtunk, aztán hirtelen kidobta a taccsot. Úgy gondolták, hogy biztosan a kuka szagától lehetett. Aztán egy órányi kérdezősködés után végre elengedtek.

Anyám aztán végigkérdezte a szülőket, hogy ki hozta el a gyerekét is a vásárra, de a leírás senkire sem illett.  Egy idő után anyám nem foglalkozott többé a dologgal én pedig önként nem mondtam semmit (legkevésbé az újságról). Sosem fogom elfelejteni azt a napot és a gyerek borzasztó arcát, ahogy futok el előle.  A tátott szája, a hörgés, a fekete madzagok a torkában és a vadul cikázó szeme örökre beleégett a memóriámba. Sajnos nem tudok jól rajzolni, de párszor megpróbáltam ábrázolni, miközben felidéztem a történetet. Idegesítő, mert sosem sikerül jól. Nem tudom a nevét vagy bármi mást róla, de élénken emlékszem rá, különösen az arcára.

Most 34 éves vagyok és teljes határozottsággal ki merem jelenteni, hogy nem valami hisztéria miatt láttam dolgokat. Többen próbálták azzal magyarázni, hogy valamiféle pánikrohamom lehetett, mivel olyan fiatalon szembesültem a kemény pornóval. De nem az volt. Biztos vagyok benne hogy nem az volt. Amit láttam az valóság volt, mikor majd beszartam a félelemtől akkor sem fordítottam el a fejem.  Amit láttam valódi volt és természetfeletti .

Nem sokkal ezelőtt (2019 júliusában) arrafelé jártam, úgyhogy elugrottam a templom parkolójához. Új szemetes konténert helyeztek ki, de ugyanoda, ahol a régi állt.  Ahol a pekándió ültetvény húzódott, most kis lakások állnak , azon túl pedig egy új út osztja fel a területet.  A déli részen áll az új városháza.  A régi fák közül sok megmaradt errefelé.  Rosszul éreztem magam miattuk.   Sötét volt és nem akartam sokáig ott időzni, mert attól tartottam, hogy igazoltatnak, de legközelebb, ha arrafelé járok, csinálok pár fényképet.  Ahogy azon az éjjelen meglátogattam a templomot az emlékeim különösen élénken tértek vissza és nem hiszem, hogy egyhamar képes leszek elfelejteni őket, különösen azt az arcot.

 

u/T-Saxon242

ScapeGoat

-

Leave a Reply

Your email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d bloggers like this: