Egy szerző, akit meglátogatott a Slenderman

Most egy író, Samuel Kelling történetét mondjuk el nektek, akinek borzongató élményekben volt része. A szerző maga nem ír horrortörténeteket, de ismeri a Slenderman mítoszát. De nem igazán hitt benne, csak városi legendának gondolta, egészen addig, amíg félelmetes dolgok nem történtek vele. 

Samuel három évtizede dolgozik hivatásos íróként a szakmában, manapság már kényelmesen él házában. Felesége, Amber szerkesztőként dolgozik, és múzsaként szolgál Samuel könyveihez, ugyanis az ő családja szolgáltatja új könyvéhez az alapot. Emellett a férfi kézzel írt kéziratait is begépelte.

Image Credit: iStock/richcano

Samuel mindenképpen régimódi volt, hogyha írásról és kéziratokról volt szó. A gondolatait papírra vetette a kedvenc töltőtollával, amely teljesen megváltoztatta az életét. Samuel története így kezdődött: “Január huszonharmadika van. Igen fagyos nap. A felhők paplanként fedik be az eget, elbújtatva előlünk a napot.” Elsőre ez a mondat nem tűnhet félelmetesnek, de később fog.
Samuel folytatja reggeli rutinja leírását, majd lefelé indul, ahol Amber issza reggeli kávéját. A nő egy apró tárgyat vizsgál. Később a márványra helyezik kettejük közé.

– Megtaláltam az egyik tolladat a kertben – mondta, miközben töltött férjének is egy csésze kávét. A férfi azonnal felismerte a tollát, ami a kabalája volt, és a legjobb könyveit írta vele. Azon gondolkozott, egyáltalán hogy is került ki a házból. De ahogy a férfi visszatette a tollát az íróasztalára, akkor felfedezte, hogy kettő van belőle. Amber egy másik tollat talált, ami egy félelmetes dologban különbözött a régitől. A kupakjára egy X-et véstek fel, amelyet bekarikázta. Ez a Slenderman jele volt.

Samuelt kirázta a hideg a felismerés miatt. A szoba hőmérséklete hirtelen lecsökkent, és halk éneklést hallott, amely a dolgozószobája falaiból áradt. Az ösztönei azt súgták, hogy ki kell dobnia a tollat az ablakon, de a teste azonnal érzéketlenné vált, furcsa zsibbadást érzett, ahogy a vér elhagyta a végtagjait. Aztán megpillantotta a fehér, arctalan lényt. A félelemtől elveszítette az eszméletét.

Amikor felébredt, próbálta összegezni a történteket. A kávé a csészéjében még mindig meleg volt, így arra következtetett, hogy sokáig nem lehetett eszméletlen. Az ölében nyitva volt az egyik jegyzetfüzete, a papíron egy kézzel írt bekezdést talált, pedig nem emlékezett, hogy bármit is írt volna. Ráadásul nem is a saját kézírása volt:

“Január huszonharmadika van. Igen fagyos nap. A felhők paplanként fedik be az eget, elbújtatva előlünk a napot.”

A keze megremegett, ahogy végigolvasta az egész oldalt. A mondatok pontosan leírták a reggeli történéseket, még az arctalan figura érkezését is, amiről azt hitte, hogy csak egy rossz álom volt. A bénultságból égett szag ébresztette fel, amely a konyhából áradt. Tudta, hogy borzalmas látványban lesz része, ahogy eléri a konyha ajtaját.

Image Credit: iStock/Michael Blann

A konyhát füst töltötte meg, amely a pirítóból szált fel. Az ablakokat növények nőtték be, a gymölcsök megrohadtak a tálban. Amber nem volt ott, de a ruháinak darabjai igen. A férfi térdére omlott, majd fojtott, mély férfihangot halott a lépcső felől. Samuel tudta, hogy mivel fog szembekerülni, de ennek ellenére a hang irányába ment. Nem volt más választása. A könnyein keresztül meglátta az arctalan alakot, amely újra megszólalt.

– NEM HALT MEG – mondta az alak. – HOGYHA AZT ÍROD, AMIT PARANCSOLOK, VISSZATÉR HOZZÁD.

Ezzel az alak eltűnt. Samuel tudta, hogy mit kell tennie. Le kell írnia a történetét annak, amit megtapasztalt.

Image Credit: iStock/wragg

A történet vége az író szavaival:

“Egy napos reggelen egy kávézóban ültem. 2012. augusztus 5-én. Nem tudom hol vagyok, mindenki engem néz. A ruhám egy egyszerűen szakadt, fekete öltöny, minta csak az erdőből menekültem volna egy temetés után. Az asztalon egy vastag könyv és egy csésze kávé. A távolban egy nőt látok, gyászolók fekete ruhájába öltözött, de ugyanolyan rossz állapotban van, mint az enyém. Leül elém. Amber az. A pincérnő az asztalunkhoz jön, lerakja elém a számlát, amelyre csak ennyit írtak: “most már szabad vagy”. Amber felé fordulok, azt akarom mondani neki, hogy szeretem, de csak egy halálos hümmögés hagyja el a torkomat.”

forrás: BlumHouse

OctoberAir

Szaszkó Gabriella vagyok, online újságírással és kreatív írással foglalkozom. Gyerekkorom óta rajongok a történetek és az írás minden formájáért. A hátborzongató sztorik, paranormális és megmagyarázhatatlan jelenségek mindig is érdekeltek, ezért is alakult meg 2013-ban a Bizzarium. Ezen kívül regényeket és novellákat alkotok, további írásaimat a http://szaszkogabriella.com/ oldalon olvashatjátok.

Leave a Reply

Your email address will not be published.

%d bloggers like this: