Egy halálközeli élmény története

Érdekes könyv jelenet meg a halálközeli élményekről, amelyben egy intenzív osztályon dolgozó nővér írja meg tapasztalatait.

“Nővérként mindig örülök annak, hogyha egy betegem felépül. A 60 esztendős Tom Kennard esetében is ez volt a helyzet. A férfi vérmérgezést kapott műtétje után, melynek során rákos daganatot távolítottak el testéből. Hetekkel később szerencsére javult, kikerült az intenzív osztályról, azonban hirtelen rosszabbra fordult az állapota. Elveszítette eszméletét, nem válaszolt a kérdésekre, sem a fájdalmas nyomásokra. Oxigénszintje rohamosan csökkent, vérnyomása zuhanni kezdett, amely azt mutatta, hogy állapota egyszerre válságossá vált. Azonnal extra oxigént adtunk neki, és hívtuk az orvost. Tom az elkövetkező három órában sem nyerte vissza eszméletét.

Később kiderült, hogy ebben a három órában egy életét megváltoztató utazáson vett részt. Elmondta nekem, hogy első élménye az volt, hogy a szoba felett lebeg. Lenézett, látta saját testét, amint az ágyon fekszik. Nyugalmat érzett, és semmi fájdalmat nem tapasztalt.
A következő pillanatban egy szobába lépett be, ahol édesapja állt egy férfi mellett, akinek hosszú fekete haja és szép szeme volt. Tom beszélgetett édesapjával, majd egy másik pillanatban azt érezte, hogy valami megérinti őt. A következő percben visszakerült a kórházba: rám és az orvosra nézett.
Később száz százalékos teljességgel osztotta meg velem, hogy miket csináltam vele, amíg eszméletlenül feküdt. A fekete hajú férfi eközben azt mondta neki, hogy vissza kell térnie. Ez nem volt egyszerű számára, hiszen maradni akart. Amikor visszatér a testébe, akkor már érezte a fájdalmat. Elmondta nekem, hogy a halál csodálatos élmény volt számára.

Tom számára a halálközeli élmény teljesen megváltoztatta az életet. Mára egyáltalán nem fél a haláltól. Érdekes még, hogy gyermekkorától lebénult jobb keze az élmény hatására újra képes lett a mozgásra, amelyet az orvosok sem tudtak megmagyarázni.”

forrás: DailyMail

OctoberAir

Szaszkó Gabriella vagyok, online újságírással és kreatív írással foglalkozom. Gyerekkorom óta rajongok a történetek és az írás minden formájáért. A hátborzongató sztorik, paranormális és megmagyarázhatatlan jelenségek mindig is érdekeltek, ezért is alakult meg 2013-ban a Bizzarium. Ezen kívül regényeket és novellákat alkotok, további írásaimat a http://szaszkogabriella.com/ oldalon olvashatjátok.

Leave a Reply

Your email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d bloggers like this: