Egy fotó megjósolta volna három gyerek halálát?

Ma egy nagyon hátborzongató fényképeket hoztunk nektek egy ismeretlen gyűjtőtől, aki múzeumba akarta adni furcsa fényképes gyűjteményét, ám mégsem tette. Inkább megosztotta a Reddit közönségével. A mostani fotó az Anomália nevet viseli, és erőszakos és félelmetes háttértörténete van. A képen az elátkozott sorsú Sorrenson gyerekek láthatóak.

A Sorrenson család dán emigránsokból állt, akik a korai huszadik században érkeztek az Egyesült Államokba, és megvettek egy kis földet Missouri államban, ahol szép farmot rendeztek be. Ekkor még csak legidősebb fiuk, Anders volt meg (aki a képen a szamáron ül), de 1916-ban a család megnőtt, megszületett Simone (a kép közepén látható), Frikke (jobb oldalt látható) és a legfiatalabb, Mathilde (aki szekéren ül). A gyűjtő szerint ez az egyetlen kép, ahol együtt látható a négy gyermek. Ráadásul három közülük borzalmas halált halt pár héttel a fotó készítése után. A három legidősebb gyermek egy nagy adag szénába rejtőzött, amikor édesapjuk, Nicolas hazaérkezett a traktorral. A traktorra szerelték azt a szerkezetet is, amely egy gombócba nyomja össze a szénát. Az éles villák felmarkolták a szénát, miközben a gyerekek játszottak benne, és meghaltak, mielőtt az apa észrevette volna, mi történt. A baleset már magában is borzalmas, de a részletek, amelyek a képhez tartoznak még félelmetesebbé teszik a dolgot.

sorrensons_02

Ahogy látjuk a képen több vonal is végigfut rajta, amely egy kerítéshez tartozik, a többi pedig az előhívás miatt jöhetett létre. A legborzalmasabb az egészben az, hogy pont ezeken a vonalakon mart bele a gyerekek testébe a traktor villája. Csupán a legkisebb lány, Mathilde élte túl, aki édesanyjával volt a házban. Ráadásul őt semmilyen vonal nem érinti a képen. Még egy bizarr feltevés, hogy még a képen látható szamár is meghalt abban az időben. Semmi további információ nincs a Sorrenson család további sorsáról.

sorrensons_03

forrás: BlumHouse

Szaszkó Gabriella vagyok, online újságírással és kreatív írással foglalkozom. Gyerekkorom óta rajongok a történetek és az írás minden formájáért. A hátborzongató sztorik, paranormális és megmagyarázhatatlan jelenségek mindig is érdekeltek, ezért is alakult meg 2013-ban a Bizzarium. Ezen kívül regényeket és novellákat alkotok, további írásaimat a http://szaszkogabriella.com/ oldalon olvashatjátok.

Leave a Reply

Your email address will not be published.