Dievas (Balti mitológia)

Dievas a Baltikum legfontosabb istene, ő felelős az emberek megteremtéséért, bár ez korántsem egy komoly elhatározásból született. Inkább véletlen művének köszönhető: Dievas ugyanis arcot mosott éppen, amikor egy kis piszok lehullott, és abból lettünk mi, emberek.
A kismadarak, a béke, a barátság és a virágok kedves istene. Testvére Velnias se nem okos, se nem túl jó. Ellentétben Dievas istennel ő gyakran lép gonosz útra.
 
Dievas az emberek megteremtésétől ellentétben nem egy aktív istenség a litvánok szerint. A legősibb isten, az emberek mellett minden létezőnek is az őse, és az előbb felsoroltakon kívül még az ég istene. A letteknél ezüstbe öltözve ábrázolták: kardja, fejfedője, palástja színezüst. Egy elzárt királyságban él, amelybe három ezüstkapun keresztül lehet eljutni.
 
Úgy tartják róla, hogy mindennap felszáll a rézből készült szánjára vagy aranyhintójára, óvatosan teszi, nehogy megrázkódjon a föld, és nem okoz több zavart, mint amennyire egyetlen egy harmatcsepp képes. A Baltikum legfontosabb istene a földek termékenységéért felelős, illetve az emberek sorsának alakításában is szerepet játszik.
 
Két névtelen fia (Dievo Suneliai) kíséri, és a Menuo nevű holdisten. Bár a leghatalmasabb és legősibb isten, mégsem ő a királya az isteneknek, ezt a tisztséget Perunra hagyományozta, akiről már korábban volt szó nálunk. Visszavonultan él, és otthona helyet ad a holtaknak. Több úton juthattak el az elhunytak lelkei hozzá: vagy az ég csúszós lankáin minden centiméterért küzdve, vagy a máglyafüst vitte el őket, esetleg a Tejúton át.
Forrás:
 Mike Dixon-Kennedy: Encyclopedia of Russian and Slavic Myth and Legend
Képek: Tumblr

OctoberAir

Szaszkó Gabriella vagyok, online újságírással és kreatív írással foglalkozom. Gyerekkorom óta rajongok a történetek és az írás minden formájáért. A hátborzongató sztorik, paranormális és megmagyarázhatatlan jelenségek mindig is érdekeltek, ezért is alakult meg 2013-ban a Bizzarium. Ezen kívül regényeket és novellákat alkotok, további írásaimat a http://szaszkogabriella.com/ oldalon olvashatjátok.

Leave a Reply

Your email address will not be published.