Darwin Díjak – 1995

Azok számára kik még nem hallottak a Darwin díjról: egy olyan kitüntetés, amit azok kapnak akik saját ostobaságuknak köszönhetően kizárták magukat az evolúcióból, legyen szó akár valamilyen bizarr halálról vagy pusztán nemzőképtelenségük elvesztéséről.

1985-ben kezdődött az szerveződés pár témában írt e-maillel, de csak 1994-ben vált hivatalossá egy Wendy Northcutt nevű amerikai nő jóvoltából, aki létrehozott egy honlapot a témának és egységesítette az odaítélés kritériumait, amik pedig a következők:

– A jelöltnek halottnak kell lennie, vagy el kellett veszítenie a szaporodóképességét

-A jelöltnek felnőttnek kell lennie valamint mentálisan egészségesnek

-A jelölést kiváltó eseménynek a jelölt saját hibájából kell bekövetkeznie

-A jelölést kiváltó eseménynek különlegesnek kell lennie

-A jelölést kiváltó eseménynek ellenőrizhetőnek kell lennie (Bár volt rá példa a kori érában hogy néhány díjazottról kiderült, hogy városi legenda)

1995 díjazottjai

  1. Gyorsítórakétával támogatott felszállás

Az arizonai rendőrség egyik járőre egy füstölgő fémhalmazra lett figyelmes egy kanyar ívében lévő sziklafalon. A körülményekből ítélve repülőgép-szerencsétlenség történhetett, de a légi irányítás kizárta ennek lehetőségét.  A roncsok behatóbb vizsgálata kiderítette, hogy egy autó maradványait találták meg, csak az a sziklafallal egybeolvadt kormos fémtörmelékből már nehezen lehetett következtetni a kiindulási formára.

A nyomozás kiderítette, hogy egy az amerikai hadseregnél szolgáló őrmester valahogyan szert tett egy szilárd hajtóanyagú rakétára, amit a katonai gépek rövid távú felszállásánál használnak (JetAssistedTakeOff – JATO)

Rászerelte az 1969-es évjáratú Chevy Impalájára, és kiment a sivatagba, hogy keressen egy megfelelő útszakaszt a kipróbálásához.

Ahogy a sikerült rekonstruálni az esetet: a baleset helyszínétől hat kilométerre kapcsolta be a rakétát, mivel innentől vezettek olvadt aszfaltcsíkok a helyszínig. A kocsi pillanatok alatt felgyorsult kábé 450-500 kilométer/órára, ami a vezető szervezetének kábé olyan terhelést jelentett, mint aminek egy bekapcsolt utánégetővel harci manővereket végző F14-es pilótájának szervezete van kitéve.  15-20 másodpercig az autó tartotta a sebességet majd a vezető a fékre lépett. A fékbetétek egy szempillantás alatt elpárologtak, ahogyan a gumiabroncsok is. A maradék két kilométert a levegőben tette meg, majd 40 méter magasan a sziklafalba csapódott, amibe egy méter mély krátert vájt.

A slusszpoén az, hogy a becsapódástól nem messze megtalálták a lökhárítót, amin a „Hogy tetszik, ahogy vezetek? Hívd az 1-800-NYASGEM-et.” matrica díszelgett.

Ezt a díjazottat városi legendának minősítették.

  1. Akit elkapott a keverő.

Mindenki látott már jégkása-készítő gépet. A folyadékot tartalmazó tartályban van egy forgó henger lapátokkal, ami megakadályozza, hogy a megfagyott folyadék egy tömbbe álljon. Hasonlóak léteznek ipari méretekben, amik különféle felhasználásra gyártják a jeget (pl.: halászhajók rakományának hűtésére). Ezek a gépek elég nagyok ahhoz, hogy egy ember belemászhasson. Gondolom, nem kell mondani, hogy az ilyen munkahelyeken a munkavédelmisek azzal kezdik az oktatást,  hogy a számtalan burkolat és védelmi berendezés ellenére se próbáljon senki belemászni egy ilyen tartályba, ha éppen működésben van.

1995. július 31-én az új-zélandi Christchurch-ben egy munkás persze megtette. A gép működtetéséhez egy pedált kellett folyamatosan nyomni. Ha a pedál felemelkedett a gép megállt. A munkás kitámasztotta a pedált egy nehéz fémlappal, majd elindult kitakarítani a tartályt… A henger elkapta.

Ironikus módon a munkavállaló segített egy olyan munkaszerződés megkötésében, amely előírja, hogy a dolgozóknak gondosan követniük kell az összes biztonsági eljárást, és be kell tartaniuk a vállalat működési szabályait.

  1. Tartsd számon a csirkéidet

1995. augusztus 31-én hat ember fulladt egy kútba, miközben megpróbáltak kimenteni egy csirkét. Egy 18 éves farmer volt az első, aki leereszkedett a 18 méter mély kútba a csirke után, de egy felszín alatti áramlat a mélybe húzta. A segítségére sietett ezek után a nővére és két bátyja is, akik közül egyik sem tudott jól úszni. Majd a segélykiáltásokat meghallván két idősebb farmer is bemászott, és szintén elmerült.  A csirke szerencsére túlélte az esetet…

  1. Javítás menet közben

A 34 éves James Burnst már nagyon zavarta az a zaj, amit menet közben adott ki a teherautója, így elhatározta, hogy utánajár a zaj forrásának. Megkérte egy barátját, hogy vezessen egy kilométeren keresztül, amíg ő a kocsi alján csimpaszkodva figyeli, mi okozza a hibát. A barát eleget is tett a kérésnek. Az út végén Burnst a kardántengelyre csavarodva találta meg, ami elkaphatta a ruhájának egy darabját, és behúzta a férfit.

     5. Vadvízi evezés

1995-ben Arkansasban hirtelen 250 mm-nyi eső esett. A 27 éves Stephan úgy gondolta, ez egy remek alkalom egy kis vadvízi evezésre. Összecsődítette három barátját, felcsapták a kocsira pár gumicsónakot, amit a legkevésbé sem ilyen használatra terveztek, és még néhány cuccot, ami még kellhet. Mentőmellényt természetesen nem. A tervezett helyre nem sikerült eljutniuk, mivel útjukat állta egy az útvonalon lévő híd fölött méter magasan hömpölygő folyó.  Ott összeakadtak pár más hozzáértőbb kalandorral, akik szintén ugyanoda készültek, de szintén nem jutottak tovább.  A társaság nagy része feladta a dolgot, mert túl veszélyesnek tartották. Ők viszont ha már útnak indultak, akkor legalább vízre szerették volna tenni a csónakokat. Egyikük pár méter és egy borulás után belátta, hogy volt már ennél észszerűbb ötletük is, így visszatért a hídhoz. A másik kettő és Stephan viszont folytatta az útját. Fél mérföldig jutottak. Ott az útvonalat keresztezte egy fatörzs, aminek sikerült nekicsapódniuk. Ketten megmenekültek. Stephan holttestét egy nappal később találta meg a keresésére küldött csapat.

  1. Felvillanyozó mutatvány

Egy michigani férfi megpróbálta saját maga odébb tenni egy leszakadt villanyvezetéket a kocsijáról. Ha figyelt volna általános iskolában, akkor nem kellet volna első kézből megismerkednie azzal a fizikai jelenséggel, amit úgy ismerünk átütés.

  1. A halember

November 29-én egy férfi bomlásnak indult tetemét találták az ausztráliai Toolondo víztározó melletti legelőn. A férfi halálának körülményei homályba és vízhatlan műanyagba burkolóztak. A testét ugyanis egy zöld gumimatracból házilag készített speciális ruha borította. A ruhán a gerince mentén húzódó cipzárt leszámítva csak a szemeknél volt nyílás. A lábainál pedig egy sellőszerű farokuszonyban végződött.

A 49 éves Nielként azonosított férfi magára erőszakolta ezt a ruhát, ami egyszerre gátolta a mozgásban és a levegővételben. A ruha sárga színű párját egyébként megtalálták a garázsában

A motivációit azóta sem tiszták. A szomszédjai  azt mondták róla, hogy „régóta szeretett volna halként élni”.  Hogy is van az a híres/hírhedt szlogen? „Higgy valamiben! Akkor is, ha azért fel kell áldoznod mindened”

darwinawards.com

ScapeGoat

-

Leave a Reply

Your email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d bloggers like this: