Carl Panzram – A nihilista sorozatgyilkos

Egyesek szerint nincs rossz gyerek. Szeretettel, megfelelő neveléssel és kellő odafigyeléssel a legvásottabb kölökből is tisztességes embert lehet nevelni. Carl Panzram ezekből soha nem kapott. Az eredmény pedig a saját szavait idézve:

Életem során meggyilkoltam 21 emberi lényt, elkövettem több ezernyi rablást, fosztogatást, tolvajlást, gyújtogatást és végül, de nem utolsósorban megerőszakoltam több mint ezer hímnemű emberi lényt, és ezen dolgok miatt egy cseppnyi megbánást sem érzek.

Hányatott gyermekkor

1892. június 28-án látta meg a napvilágot poroszországi bevándorlók gyermekeként. Apja, Johann Panzram és anyja, Matilda kis farmján nevelkedett Minnesota északnyugati csücskében lévő East Grand Forks nevű városban öt testvérével együtt. Már kisgyerekként kiütközött bajkeverő természete, hétévesen pedig hazug tolvajnak tartotta környezete. Az idő múlásával pedig egyre bővült bűnlajstroma. Hétévesen a fiatalkorúak bírósága elé került ittasan elkövetett garázdaságért, tizenegy évesen pedig már visszaesőként kellett megjelennie a megyei bíróságon ugyanezért. Ugyanebben az évben volt egy ennél súlyosabb balhéja is: A szomszédjuktól lopott éppen némi süteményt és almát, amikor észrevett egy pisztolyt, amit szintén magához vett. Ez már több volt annál, hogy egyszerű gyerekcsínyként lehessen kezelni, így Minnesotai Állami javító-nevelő intézetbe küldték október 11-én. Akkoriban ezek a javítóintézetek ugyanolyan szabályozatlanul működtek, mint az elmegyógyintézetek. A Red Wing pedig még ezek között is olyan hírhedtnek számított a nevelők kegyetlenkedései miatt, hogy Bob Dylan is írt róla egy balladát. A beutaltak az keresztényi szemléletű intézményt csak „a festékbolt” néven emlegették, mivel a gyerekek vérrel és lila foltokkal távoztak onnan. Az intézmény nevelői Carlt is verték, kínozták, és ha kedvük úgy tartotta, meg is erőszakolták.  „olyan átkozottul megszerettem Jézust, hogy én magam is keresztre feszítettem volna újra.” Annyira gyűlölte az intézményt, hogy elhatározta fel fogja égetni az egészet. 1905. július 7-én fel is gyújtotta és bár a tüzet eloltották, a gyújtogató kilétére nem derült fény. A szabadon bocsátása előtti maradék egy évben még majdnem sikerült megölnie a Mr. Moore nevű nevelőt, de a mérgezett rizspuding végül nem volt elég hatásos, a tettest pedig ekkor sem kapták el.

„Körülbelül két év után a felelős testület úgy látta, hogy egy kedves, tiszta fiú vagyok jó erkölcsökkel, tiszta, mint a liliom, hála azoknak az állami hatóságoknak, akikhez küldtek, hogy megváltozzam. Igen, bizony én megváltoztam, átkozottul jó lettem, és megváltoztam. Mikor kijutottam, akkor mindent tudtam Jézusról és a Bibliáról, tudtam, hogy az egész értéke pipafüst. De tudtam ezen kívül mást is. A keresztények megtanították hogyan kell képmutatónak lenni, de még többet tanultam a lopásról, hazudozásról, gyűlöletről és a gyilkosságról.  Megtanultam, hogy a fiúk pénisze nem csak vizelésre való és hogy a végbél felhasználható más célokra is, mint a vécézés. Ó, igen, átkozottul sokat tanultam a szakértő oktatóktól, akiket a társadalom és főképpen Minnesota állam utalt ki a nekem. Az ott-tartózkodásom során kapott kezelés és a belőle levont tanulságok alapján, amikor otthagytam, teljes mértékben arra vágytam, hogy így éljem az életem. Eldöntöttem, hogy rabolni fogok, felgyújtok, és elpusztítok mindent és mindenkit, aki az utamba kerül ameddig csak élek. Így változtam én meg a Minnesotai javító-nevelő intézetben. Ez a válasz a miértekre.”

Hazatért, de a fogadtatása elég hűvös volt, mivel anyja éppen kedvenc gyermekét, Carl bátyját gyászolta, aki nem sokkal korábban fulladt vízbe. Miután kifosztotta anyja pénztárcáját, az megelégelte a fia viselkedési problémáit és szinte azonnal a hazatérése után elküldte egy lutheránus bentlakásos iskolába. Itt a társai rövid időn belül megtudták, hogy egy javítóintézetből jött, ezért gúnyolni kezdték. Carl viszont meglehetősen robosztus testalkattal rendelkezett a kortársaihoz képest, az agressziójához pedig semmi kétség sem férhetett, így a rajta gúnyolódó gyerekeket úgyszólván szarrá verte. Az intézmény egyik lelkésze viszont meglátta ezt, és a helytelen viselkedésért a korszellemnek megfelelő büntetéssel válaszolt, vagyis megverte Carlt. Carl viszont már túl volt azon hogy ilyesmire gyerektől elvárható reakcióval válaszoljon. Előhúzott egy 45-ös coltot, és szitkozódva elhagyta az intézményt.

Úgy  döntött, hogy hobóként folytatja tovább a életét. Tehervonatokra ugrott fel, és a pénzt a whiskyre kisebb lopásokból teremtette elő. De ez az életmód nem egy babarcú szőke 13 évesnek való, így be is szerezte újabb traumáját, amikor az egyik vonatozás alkalmával megjelent egy csapat csöves, akik egytől egyig megerőszakolták a gyereket.

„Sírtam és kegyelemért, szánalomért könyörögtem, de semmi, amit mondtam, nem tántorította el őket a céljuktól. Azt a vagont szomorúan, betegen, de bölcsebben hagytam el…”

A lopások miatt ismét egy javítóintézetben kötött ki. Rutinos bentlakóként nem hagyta magát, és az egyik verekedés alkalmával, egy fadarabbal félholtra verte egyik társát. Az intézmény nevelési szándékú eszköztára nem merült ki pusztán a verésekben, Carlt körül is metélték.

A minnesotai javítóintézet

Miután kiszabadult a Montanai Állami Javító-nevelő Intézetből pár évig csak tengett-lengett. Templomokat fosztogatott és gyújtott fel.

Katonaság, hadbíróság, felnőtté válás

16 évesen egy bárbeli lerészegedés alkalmával csatlakozott a hadsereghez. Karrierje nem tartott valami sokáig, mivel lopásért hadbíróság elő állították, és a hároméves büntetését a kansasi Fort Leavenwortban kellett letöltenie. „Büdös tőkehal, faggyús pörkölt, penészes vagy férges rizs és bab” és egy húsz kilogrammos lábbilincs, ami hat hónapon keresztül volt ráerősítve, de a 16 éves Carlt mégsem sikerült megtörni.

„Minél rosszabb volt az étel, és minél keményebben dolgoztak meg, én annál erősebb lettem.”

A büntetésének letöltése után jött egy rövid időszak, amikor polgári állásokat vállat. Akkoriban is az életstílusának megfelelő munkákat választott: őr a vasútnál, sztrájktörő, munkás egy utazó karneválon. Persze a kisebb törvényszegések ilyenkor is megvoltak. A hustoni tűzvész alkalmával például kifosztott pár égő házat.

Aztán találkozott egy férfival a vasútnál, akit elrabolt, összevert, fojtogatott és megkötözött. Elvette a 35 dollárját és otthagyta. Visszaemlékezéseiben bevallotta, hogy később eszébe jutott, hogy visszamegy, és meg is erőszakolja.

Egy évvel később adott még egy esélyt a seregnek, de akkor a mexikói hadseregbe lépett be, hogy aztán egy hónappal később dezertáljon. Egy lóval menekült, ami az úton elpusztult, így a rossz emlékek ellenére vonattal folytatta útját. Ekkor már nem kisfiú volt, hanem egy nagydarab férfi, így nem volt sok félnivalója a többi hobótól. „Ha találkozok eggyel, amelyik nem túl koszos, ráveszem, hogy tegye fel a kezét, és tolja le a gatyáját.”

Ezután ismét egy olyan szakasz jött az életében, amikor a kisebb balék, mint például tolvajlások és az ezekért kapott büntetések miatt olyan gyakran jár ki-be az USA államainak börtöneibe, mint más az illemhelyre szokott. De a hajlamainak köszönhetően feltaláltam magát a börtönben:  „olyan szorgosan követtem el szodómiát, hogy már arra sem maradt időm, hogy szolgáljam Jézust, ahogyan azt a javítóintézetekben tanultam”

Ezen kívül a sitten magára szedett más tudást is. A rabok már ekkor is képezték egymást. A páncélszekrények felrobbantásának mikéntjét egy Cal Jordan nevű rabtól sajátította el egy oregoni börtönben, ahol rablásért ült. A tudást gyorsan kamatoztatta is: kirobbantotta a börtön egyik falát, és elmenekült.

Legközelebb 1915-ben Oregonban kapták el, amikor már a Jefferson Baldwin álnevet használta. Ellopott egy órát, ékszereket és 130 dollár készpénzt.

 

Az első gyilkosság

A bíróság visszaesőként 7 évre ítélte, amit szerencsétlenségére egy oregoni börtönben kellett leülnie, amit a hírhedt Harry Minto vezetett. Minto a kemény bánásmód elkötelezett híve volt és nem hitt abban, hogy a foglyokat emberként kellene kezelni.  A kilencfarkú macska és a korbácsolás mindennapos volt, mint ahogy az is, hogy az így keletkezett sebekbe némi sót hintettek. Külön perverzió, hogy az ilyen kínzásoknál a foglyok lefogását a rabtársakkal végeztették. Ha ez nem volt elég, akkor széles választék volt különféle kényszerzubbonyokból is. Ha pedig még ez is kevésnek bizonyult, akkor ott volt az, amit csak „nyugtatógépnek” neveztek. Egy hideg betonhelyiség, ahol a raboknak a sötétben állva hátrabilincselt kézzel kellett hosszabb-rövidebb időt eltölteniük. A legrenitensebbek számára – akiket még ez sem tört meg -, pedig jött a „kolibri”. A neve ellenére ez egy kegyetlen kínzóeszköz volt, ahol a kádba bilincselt rab nedves testét árammal kínozták.

A rettegett kolibri

Panzram bajkeverő természete miatt meglehetősen gyakran találkozott ezekkel az eszközökkel. Viszont egyre inkább fortyogó gyűlöletében társra lelt egy Otto Hooker nevű rab személyében, akivel megpróbáltak megszökni. A szökés balul sült el. Carlt elkapták, viszont Hooker lelőtte a börtönigazgatót. Ez volt az első gyilkosság, amiben Carl részt vett.

Harry Minto

 A börtön élére új vezető került. Az ismerősen csengő nevű John Minto. Annak a börtönigazgatónak a bátyja, akit szökés közben lelőttek…

John is osztotta fivére nézeteit a rabok kezelését illetően, de ő már személyesen is érdekelt volt abban, hogy Panzram életét pokollá tegye. Carl viszont nem volt az az ember, aki ne venné fel az elé dobott kesztyűt… Egy elég érdekes párharc alakult ki: azokban az időszakokban amit Panzram éppen nem a magánzárkában vagy verések elszenvedésével töltött, például alkoholt főzött és leitatta vele a rabokat, lázadást szított, és felgyújtotta a börtön műhelyeinek nagyobb részét. És persze rendszeresen szökni próbált.

Az egyik ilyen szökési kísérlet után rabtársaival együtt kikötözték, majdfelváltva verték és kínozták egy tűzoltó fecskendőből jövő vízsugárral. „talán az a fecskendő lemosta rólam a szart, de az biztos, hogy sokkal több szar került belém” A megtorlás olyan jól sikerült, hogy a rabok súlyos sérülési miatt az igazgatót kirúgták.

A helyére egy Charles Murphy nevű liberális filantróp került, akinek a viselkedése Carl számára több volt, mint zavarba ejtő. „Úgy gondoltam, hogy valami punk vagy buzi, és rohadtul biztos vagyok benne, hogy nem tévedtem.”

A következő alkalommal, amikor Carlt aközben kapták el, hogy békésen reszelgette rácsait, az igazgató elé vitték. Murphy megkérdezte, hogy hányszor akart eddig szökni, és hányszor kapott ezért komolyabb büntetést. A válasz mindkettőre nyolc volt. Az új igazgató ezt nem a fogoly, hanem a módszerek csődjének tekintette, és megpróbálta a homlokegyenest ellenkező dolgokat tenni: Panzram valószínűleg először az életében kedvezményeket kapott. Ez nem csak az extra fejadagban és olvasnivalóban merült, ki, de ahogy viselkedése jó irányba változott, kimenőket is kapott. Elhagyhatta börtön falait, ha megígérte, hogy takarodóra visszaér. Miután képes volt ezt a szabályt is következetesen betartani, megkapta azt a kegyet, hogy a rabok zenekarának ő lehetett a zászlóvivője.

Képes volt nem egészen két hónapig tartani magát a jó úton. Aztán egy napon leitta magát, khm… kipihente magát egy nő ölelő karjaiban, majd vonatra pattant. Egy kisebb mezőgazdasági városban kapták el, ahol lelőtte a seriffet.

Visszaszállították a börtönbe ahol az igazgató őrjöngött a módszerének kudarca miatt. Természetesen a kedvezményit megvonták, és a nyugtatógépbe küldték pár napra . Amikor a szabadlábra helyezését mérlegelő bíró kikérte az igazgató véleményét, az ezt válaszolta: „Biztosan tudom, hogy nem bízhatok meg benne többé, de nem tudom, hogy milyen lépéseket kellene tennünk a megjavulása érdekében. Hajlamos vagyok azt hinni, hogy ez reménytelen ügy.”

1917-ben sikerül megszöknie az oregoni börtönből, miközben a szökésben részt vevő három rabtársát lelőtték.

John O’Leary néven folytatta életét, és három éven keresztül tengeri kereskedelemmel foglalkozott.  A sűrű utazgatás kimondottan jól jött, mivel a bűnözői életmódját tovább folytatta.

Jacht és a tengerészek

1920-ban rámosolyogott a szerencse: egy betörés során 40 ezer dollárnyi ékszert zsákmányolt, valamint egy pisztolyt. A lopott holmiért kapott pénzből vett magának egy jachtot. Egy idő után furcsa érzés kerítette hatalmába: ott ült a jachtján egyedül, és azon töprengett, hogy izgalomra és társaságra vágyik. Meg is született a megoldás. New Yorkba ment, ahol tengerészeket itatott le kocsmákban, majd rávette őket, hogy menjenek a jachtjára matróznak. Sok pénzt ígért, és könnyű melót. Ez meg is tette a hatását, akadt jelentkező. A matrózokat pedig, miután kihajóztak, elkezdte újra itatni, majd ha kellőképpen lerészegedtek, előkerült a pisztoly. A tengerészeket megkötözte, megerőszakolta, majd fejbe lőtte, vagy megfojtotta, a testüket pedig a vízbe dobta. Ezt pár naponta megismételte.  Piát szerzett jachtok kifosztásából, tengerészeket pedig a bárokból. Tíz embert ölt meg ezzel a koreográfiával. De egy idő után híre ment ezekben a kocsmákban, hogy van egy nagydarab fickó, aki matrózokat bérel fel, néha visszajön újakért, de a matrózokat, akik vele mennek, soha nem látja többé senki. Ezután kénytelen volt tisztességesen játszani: felbérelt két embert, akiket nem ölt meg. Ez a két ember volt vele akkor is, mikor a hajója New Jersey partjainál zátonyra futott, és elsüllyedt. Sikerült mindhármuknak a partra úszniuk, de Panzramnak mindene odaveszett, leszámítva a rablásból származó, gyilkosságoknál használt 45-ös Coltot.

„Mindig az ártalmatlanokra és a gyanútlanokra vadásztam.  Akiket bántottam mind gyengék voltak, vagy mentálisan vagy fizikailag. Akik erősek voltak testileg és szellemileg, azoknak először hazudtam, és csapdát állítottam, amiben aztán vagy részegek voltak, vagy aludtak vagy valami más módon kerültek kiszolgáltatott helyzetbe.  Mindig jól jöttem ki ebből, mert én tudtam, hogy mire számíthatok, ők pedig nem. Testileg és lelkileg is erősebb voltam, mint az áldozataim. Ezt másoktól tanultam. Az erős diktál.”

Út Afrikába

Ezután tett egy rablással és fosztogatással tarkított rövid kirándulást Európa part menti városaiban, majd Afrikában a belga fennhatóság alatt álló Kongóban kötött ki. Ezt a helyet gyakorlatilag neki találták ki: II. Lipót belga király uralkodott, aki az államot a magánbirtokának tekintette. Ami annyit tett, hogy Panzramhoz hasonló habitusú emberek irányítottak, miközben az őslakos feketéket minden jogától megfosztották és rabszolgasorba kényszerítették. Carl egy olaj fúrótorony vezetője lett. „A Sinclair olajtársaságnak dolgoztam, ahol niggereket irányítottam, és esküzöm a szart is kihajtottam belőlük.” A szabadidejében pedig folyatta erkölcstelen üzelmeit:

„Nem régen voltam ott, mikor elhatároztam, hogy szerzek magamnak egy nigger lányt. És szereztem is. Nagy pénzt fizettem érte. Az anyjától és apjától vettem meg 80 escudóért, ami vagy 8 amerikai dollár. Azért adtam érte ilyen sokat, mert még szűz volt. Legalábbis azt mondták. 11-12 éves lehetett. Egyik éjszaka bevittem a kunyhómba, a következő éjszaka pedig vissza az apjának. Visszaköveteltem a pénzem, mert átvertek azzal, hogy még szűz.

Nem adták vissza a pénzem, de adtak helyette egy fiatalabb lányt. Ez lehetett vagy nyolcéves. Bevittem a kunyhómba és lehet, hogy szűz is volt, de nekem nem úgy tűnt. Visszavittem, és befejeztem a szüzek utáni kutatást. Innentől egy fiút kerestem.

Találtam is egyet. Ő volt a pincérünk. Megtanítottam a szodómia művészetére, úgy ahogyan azt a civilizált emberek gyakorolják. De ő csak egy vadember volt, aki nem képes értékelni a civilizáció áldásait.”  A fiúban viszont volt annyi kurázsi, hogy bepanaszolta a férfit a főnökénél, aki emiatt kirúgta Carlt, és dühében még végigkergette a dzsungelen.

Azután Panzram megpróbált az Egyesült Államok nagykövetségén segítséget kérni, de a híre megelőzte így elküldték. Miközben azon gondolkodott, hogy mihez kezdjen, egy 11 év körüli fekete kisfiúra terelődött a figyelme, aki mellette játszott.  Elcsalta a gyereket egy közeli kavicsbányához, majd megerőszakolta, és szétverte a fejét.

Azután bérelt egy kisebb hajót hat evezőssel, hogy elmenjen krokodilra vadászni. De útközben megváltoztak a tervei, így amikor az éhes krokodiloktól hemzsegő szakaszhoz értek, az evezősöket lőtte le, majd etette meg testüket a krokodilokkal.

Ezután visszatért Luandában az amerikai konzulátusra, hogy kikönyörögjön egy jegyet egy Európába tartó hajóra. Segítséget ezúttal sem kapott, viszont ráküldték a rendőrséget, így menekülni kényszerült. Aznap éjszaka egy spanyol prostituált házába tört be, ahol 10 ezer escudót sikerült összeszednie, majd mikor a ház tulajdonosa azzal fenyegette, hogy ráhívja a rendőröket, még meg is verte.

Végül egy hónappal később sikerült egy angol szénszállító hajóra felkéredzkednie, azzal hogy a nagykövet vendége, majd Anglia érintésével eljutnia New Yorkba.

Újra az USA-ban

Itt azt a tervet eszelte ki, hogy visszaszerzi a régi hajóskapitányi engedélyét és a jachtjának papírjait, majd lop egy hozzá hasonlót, és átfesti a nevét és a számát. Júliusban a massachusettsi Salemben megerőszakolta a 12 éves Henry McMahont.

Utazgatásai közben kórházba került, és ha már ott volt, távozás közben magához vette a kórház morfiumkészletének egy nem elhanyagolható részét.  New Yorkban kapott egy állást egy malomnál, éjjeliőrként, ahol megismerkedett egy George nevű 15 éves fiúval. „Elkezdtem megtanítani a szodómia kifinomult művészetére, de kiderült, hogy valaki már megtanította rá, amit ő nagyon is élvezett. Úgyhogy megtartottam a fiút addig, amíg 1923 áprilisában otthagytam a munkát.”  

Ezután egy New Haven-i jachtklubban kapott állást éjjeliőrként. Második éjszaka kifosztotta a rábízott jachtokat, többek között egy magas beosztású rendőrét is, amiről egy pisztolyt zsákmányolt.

Pár héttel később lopott magának egy megfelelő jachtot Rhode Islanden. Visszament Georgeért, majd átfestette a jachtot, hogy passzoljon a régi papírjaihoz. Ezután megpróbálta eladni, de a vevő megpróbálta átverni, amire ő agyonlőtte a rendőrtől lopott fegyverrel.

Ezután nem sokkal kénytelen volt búcsút venni George-tól akit egyre jobban megrémített a férfi. A fiú első útja a rendőrségre vezetett, és bár nem tudott valami sokat a férfi viselt dolgairól, arra elég volt, hogy ráküldje a rendőrséget, akik letartóztatták Carlt szodómia, betörés és rablás vádjával.

Felfogadott egy Cashin nevű ügyvédet, akinek munkadíjként a jachtját ígérte. Az ügyvéd elég jó lehetett, mert Panzram a vádpontok alól felmentve, szabadon távozhatott. A hajó regisztrálásánál viszont kellemetlen meglepetés érte, mivel megjelent a régi tulajdonos, akitől ellopták a járművet.

Panzram ekkor már New Havennél járt, ahol megerőszakolt, majd megfojtott a derékszíjával egy fiút. A testet egy bokros területen rejtette el. Az áldozat személyazonosságára azóta sem derült fény.

Utoljára a rácsok mögött

Azután elszegődött egy Kínába tartó hajóra, de az ottani karrierje egy két nappal későbbi alkohollal jócskán megtámogatott verekedésig tartott, amiért instant kivágták.  Nem sokkal később elkapták egy hivatal kirablása közben. Az eljáró ügyésszel sikerült alkut kötnie: bűnösnek vallja magát és cserébe enyhe büntetést kap. Ő tartotta magát az alkuhoz, de az ügyész átverte. Öt évet kapott, amit a Dannemora nevű börtönben kellett letöltenie.

A börtönben ismét visszatért a régi szokásihoz. Barkácsolt egy időzített bombát, gyújtogatta a műhelyeket, és majdnem agyonverte az egyik elítéltet. Egy szökési kísérlet közben zuhant kilenc métert. A gerince megrepedt és eltörte mindkét lábát. A börtönkórházban sem volt sokáig maradása, mert megpróbált megerőszakolni egy rabot. „..csak hogy lássam hogy a nemi szerveim továbbra is jól működnek-e.”

A New York-i börtönből átszállították egy washingtoniba 1928 júniusában. Itt ismét a rácsok fűrészelése közben kapták el. Büntetésképpen úgy kötötték ki a két kezénél fogva, hogy a lábujja érje csak a talajt. Azon az éjszakán a börtön az ő átkozódásától volt hangos. A saját anyját szidta, amiért erre a világra szülte, és esküdözött, hogy ezért megöli őt és minden embert, aki elé kerül.

A következő reggelen egy fiatal zsidó őr, Harry Lesser tanúja volt, ahogy a foglyot zúzódásokkal és a rászáradt vérrel borítva visszaviszik a magánzárkájába. Lesser megszánta Carlt, és megpróbált emberi módon közelíteni hozzá. A beszélgetéseik során az őr számára feltűnt, hogy a rab mennyire olvasott és értelmes. Lassan barátság szövődött kettejük között. Panzram elkezdte leírni életének történetét, majd az őrnek adta a kéziratot azzal, hogy tegyen vele, amit jónak lát.

Carlt átszállították egy másik börtönbe, de levélbe tartották a kapcsolatot Lesserrel, mígnem összejött annyi anyag, hogy az őr leküldje az akkoriban népszerű és elismert H. L. Mencken nevű írónak. Mencken válasza annyi volt: „nem emlékszem rá, hogy valaha olvastam volna ennyire sokkoló dolgot”. Ezen kívül azt mondta Lessernek, hogy szerinte nincs az a magazin vagy kiadó, aki vállalná ennek a közzétételét.

Az utolsó gyilkosság

Panzram közben folyatta immár 25 éves börtönbüntetésének letöltését a Leavenworth fegyintézetben. Mondhatni nyílt kártyákkal játszott: a megérkezésének első napján közölte az igazgatóval, hogy „megöli az első embert, aki háborgatni meri”, így egyszemélyes mosodai munkára osztották be.  A bomba robbanását viszont elodázni talán lehetett, de elkerülni nem.  1929. június 20-án agyonverte a börtön mosodájának vezetőjét, Robert Warnkét.

A tárgyalására 1930-ban kerítettek sort. Carl lemondott az ügyvédhez való jogáról és bűnösnek vallotta magát.  1930. szeptember 5 én kötél általi halálra ítélték.

Büntetés ellen felemelte szavát egy halálbüntetés ellenző egyesület. Panzram nem volt elragadtatva emiatt:

„Inkább így halnék meg, és ha van lelkem, és ha ez a lélek a pokolban fog szenvedni millió évig,  akkor is inkább ez, mint hosszú kínokkal teli halál egy börtöncellában vagy egy elmegyógyintézet gumiszobájában… Az egyetlen köszönet, amit a ti fajtátok kap tőlem, hogy azt kívánom, bárcsak egy nyakatok lenne, amire ráfonhatnám a kezemet… Nem akarok megváltozni. Inkább megváltoztatnám azokat, akik engem próbáltak megváltoztatni, és úgy hiszem az egyetlen módszer egy ember megváltoztatására az, ha megöljük. A mottóm az, hogy: rabold ki, erőszakold meg és öld meg őket.”

A kivégzésére 1930. szeptember 5-én került sor. A bitófánál meglátott két lelkészt, és elkiáltotta magát hogy „Van itt valami Bibliából, élő faszszopó?” Amire azok hanyatt homlok menekültek. Amikor a nyakába akasztották a kötelet, megkérdezték, hogy akar-e valamit mondani az utolsó szó jogán. Élt a lehetőséggel: „Siessetek már ti nyomorékok! Egy tucat embert felakasztottam volna, amíg ti itt idétlenkedtek.”

A börtön temetőjében helyezték örök nyugalomra. Az övé az egyetlen sírkő, amin név helyett az azonosítója áll: 31614

Az élettörténetének kiadásához 1970-ben sikerült kiadót találni. A címe „Killer, egy sorozatgyilkos naplója.” Azonos címmel film is készült belőle 1996-ban James Woods főszereplésével.

„Ha létezik olyan, hogy született bűnöző, akkor én az vagyok.  Életem során megszegtem minden törvényt, amit Isten vagy ember alkotott. Ha közülük bármelyik többet is alkotott volna, vidáman megszegtem volna azokat is. Az a puszta tény, hogy ezeket a dolgokat megtettem, elég az átlagember számára. Nagyon kevés ember tartja érdemesnek gondolkodni azon, hogy miért vagyok az, ami vagyok, és miért teszem azt, amit teszek. Csak annyit értenek, hogy kell elkapniuk, és meg kell próbálni engem elítélni, és néhány évre börtönbe zárni, a börtönben nyomorúságossá téve számomra az életet egy pár évre, majd ismét szabadon engedni. Ez a rendszer működik manapság ebben az országban. A következményeket pedig bárki láthatja: egy rakás bűncselekmény. Azokat, akik szeretnék a bűncselekményeket visszaszorítani, szánni kell amiatt, mert minden próbálkozásuk milyen keveset ér el e cél érdekében.  Ők azok, akiket saját tudatlanságuk, valamint azok álnoksága és kapzsisága csap be, akik a bűncselekmények révén a legtöbbet profitálnak.”

sondralondon.com

wikipedia.org

wikiquote.org

ScapeGoat

-

Leave a Reply

Your email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d bloggers like this: