Borzongató Netflix creepypasta

Feltételezzük, hogy ismeritek a Netflixet, ahol bizony rengeteg sorozatot és filmet nézhettek meg. Most ezzel kapcsolatosan hoztunk nektek egy borzongató történetet, amit egy Reddit felhasználó osztott meg.

“Nem magyarázom el, hogy mi is az a Netflix, hiszen biztosan ismeritek. Azonnal bele is kezdenék a történetbe. Nem használom többet a szolgáltatást, és ennek bizony nagyon jó oka van. Az Egyesült Királyságban élek, ahol nem lehet annyi filmhez és sorozathoz hozzájutni, mint Kanadában vagy az Államokban. Erre úgy jöttem rá, hogy megtaláltam az országok DNS-kódját, amit saját magam ütöttem be a sajátomba. Elkezdtem keresgélni, és közben több száz DNS-kóddal találkoztam, amiket a kanadai és amerikai Netflixekhez töltöttek fel a felhasználók.


“Megütöttem a főnyereményt” – gondoltam. Minden gondolkodás nélkül kiválasztottam az első DNS-kódot, amit megláttam, és azonnal beütöttem az XBoxomba. Nem működött. Végigpróbáltam minden kódot, de nem igazán jártam szerencsével. Közben azon törtem a fejem, hogy mi értelme ezeknek a kódoknak, hogyha nem működnek.  Tovább keresgéltem, aztán egyszer csak történt valami. A tizenkettedik oldalon, az alsó sarokban valaki névtelenül feltöltött egy kódot. Már ekkor húsz perce keresgéltem, és fel akartam adni az egészet, de eldöntöttem, hogy még utoljára megpróbálom ezt, aztán hagyom a fenébe.
Beütöttem a kódot…és működött! Az XBox újraindult, és két perccel később az Államok kínálatát nézegettem. Minden műsor ott volt, amit annyira meg akartam nézni. Másnap munka után csak az amerikai Netflixemet akartam nézni. Bekapcsoltam az Xboxot, és leültem. Azonnal kiválasztottam a Breaking Bad második évadát, de a nemrég nézett listában olyat láttam, amire egyáltalán nem emlékeztem.
A címe 6233564242 volt, a képen egy vörös háromszöget láttam. Halvány sejtelmem sem volt, hogy mi az. Aztán természetesen a “lejátszásra” nyomtam, és azonnal megbántam a döntésemet.
Először csak a vörös szín töltötte be a képernyőt, aztán Baphomet feje jelent meg a képernyőn, ami egyre nagyobb és nagyobb lett.


Felugrottam a kanapéról, amikor borzalmas kaparászó hang tört fel a hangszórókból, és csonkított emberek képe ugrott fel a képernyőn. Körülbelül harminc másodpercig tartott, aztán sikolyok törtek fel, amik egyre hangosabbak és hangosabbak lettek. Aztán minden elsötétült. Az XBox kikapcsolt, ezzel együtt minden áram elment a lakásban. Ültem a sötétben, remegtem az események hatására, aztán azonnal elsírtam magam, igyekeztem leküzdeni a feltörő hányingert.
Miután összeszedtem magam, lassan felálltam, és lefelé indultam, hogy visszakapcsoljam az áramot. Visszarohantam az Xboxomhoz, a Netflix mindent letörölt a merevlemezről, és a DNS kód újra a régi volt.
Fogalmam sem volt, mi is történt. A legrosszabb az volt, hogy egyedül voltam, így úgy gondoltam, senki sem fogja elhinni az egészet.
Felkerestem újra a weboldalt, megpróbáltam beszélni a moderátorral, de nem sikerült. Minden eltűnt, még az oldal is. Úgy döntöttem, hogy a Netflix fórumokon fogok utánakérdezni a dolognak, és megkérdezek másokat, hogy tapasztaltak-e ehhez hasonlót. Itt sem kaptam választ, az oldal később nem akart bejönni. A kérdésemet törölték pár perccel később.
Ez annyira felkavart. A legrosszabb az egészben, hogy hetekkel később rájöttem, hogy a videó címe, a 6233564242…az IP címem. “

forrás: Reddit.Com

OctoberAir

Szaszkó Gabriella vagyok, online újságírással és kreatív írással foglalkozom. Gyerekkorom óta rajongok a történetek és az írás minden formájáért. A hátborzongató sztorik, paranormális és megmagyarázhatatlan jelenségek mindig is érdekeltek, ezért is alakult meg 2013-ban a Bizzarium. Ezen kívül regényeket és novellákat alkotok, további írásaimat a http://szaszkogabriella.com/ oldalon olvashatjátok.

Leave a Reply

Your email address will not be published.