Az USA nemzeti parkjánál dolgozom a kutató-mentő egység tisztjeként és van pár sztori amit elmesélnék – 6. rész – creepypasta

Sajnálom hogy ilyen régen posztoltam utoljára. A fórum megváltozott formázási lehetőségeivel is volt némi problémám, de már letisztázódott. A következő pár történetet egy kicsit másképpen adom közre, mégpedig abban lesz más, hogy próbálom tartani a kronológiai sorrendet, de közben a szálak keresztezik is egymást, úgyhogy remélem, nem hagyok ki semmit.

Mikor kezdő voltam, senki nem beszélt túl sokat nekem arról, hogy a munka során milyen különös esetekkel találkozhatom. Úgy gondolom, ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy nem kaptam frászt, és húztam el a park környékéről is. De pár hónapnyi szolgálat után egy bulin egy barátom kissé berúgott, és megnyílt: „Ja, néha kicsit elborulnak itt kint a dolgok. Szerintem a legdurvábbak azok, amikor emberek halnak meg, amikor egyáltalán nem kellene nekik,  nem-e? Vagy amikor holtan találjuk őket azután tíz perccel, hogy valaki életben látta őket.  „Még nem volt semmi bajuk, mikor találkoztam velük a hegyoldalban. Esküszöm!” Meg ilyen szarságok. Mint az a faszi, akit tavasszal találtam meg azon a népszerű ösvényen. Valaki bejött a központba, és arról kezdett hadarni, hogy talált valakit az ösvényen egy egy bazi nagy vértócsa közepén. Szóval, kaptuk magunkat, és rohantunk, de a srác már halott volt. Annak is kellett lennie, mert a koponyája hátulja úgy össze volt zúzva, mint egy krumpli. A koponya széthasadt, az agya meg folyt kifelé, mint a pudingtöltelék. Ja, öreg is volt már, úgyhogy biztosan lesett, és beverte a fejét.

„Az idősek mindig megbotlanak, nem szokatlan eset. Kivéve azt, hogy ahol elesett ott sehol nem volt egy nagyobb kő. De még csak egy farönk vagy egy nagyobb fadarab sem. Mindennek a tetejébe vérnyom sem volt, szóval biztosan ott halt meg, ahol rátaláltunk. Erre mondanád azt, hogy akkor gyilkosság, de emberek voltak látótávolságon belül. Ha valaki mögé lép, és megöli, nincs az az isten, hogy valaki nem hallott volna valamit. Na meg, ha valaki ezt teszi, akkor mindent összefröcskölt volna a vér a környéken. De mindenki, aki a közelben volt azt állította, hogy azt látta, hogy elesik, és bezúzza a fejét egy kővel. Úgyhogy mi a faszba verhette be a fejét? Meg ott van az a hölgy, akit egy másik parkban találtam öt évvel ezelőtt, mikor egy másik államban voltam.

„A borókafenyők között találtuk meg, hogy az egyik törzsét karolta át épp, mintha ölelgetné. Mikor megpróbáltuk megemelni, egy kibaszott vízesés tört elő a szájából, és mind a cipőmre ment. A ruhái szárazak voltak és a haja is, de a gyomra és a tüdeje tele volt vízzel. Hihetetlen, ember! És a boncolási jegyzőkönyv? Azt állítja, hogy a halál oka vízbefulladás. A tüdeje tele volt vízzel. Úgyhogy egy sivatagos rész közepén voltunk, ahol mérföldekre nincs víz. Még egy pocsolya sem, semmi. Nem volt nyoma, hogy bárki más is lett volna ott. Úgy értem, azért lehetséges, hogy megölték, de mégis miért ilyen módon akarna bárki végezni vele? Miért nem szúrta le egyszerűen oszt’ kész. Franc tudja, de furcsa, és azóta is itt kavarog bennem.

Ez azért persze kissé megijesztett. De be voltunk nyomva, úgyhogy úgy gondoltam, hogy kissé ki van színezve.

A következő esetről nem szívesen beszélek. Borzalmas volt átélni és minden megtettem, hogy elfeledhessem, de persze ezt is könnyebb mondani, mint megtenni. Vagy hat hónappal a barátommal történt bárbeli beszélgetés után esett meg, eddig a pontig nem volt szerencsém semmi igazán kifordult szarsághoz. Pár apróság itt-ott és persze a lépcsők, de ezeket elképesztően gyorsan meg lehet szokni, ha úgy áll hozzájuk az ember, mintha teljesen normális dolgok lennének. Ez az eset viszont kissé más volt.

Egy húsz év körüli Down-szindrómás srác eltűnt, miután a családja szem elől tévesztette az egyik fő turistaösvényen. Már önmagában ez különös volt, mert a srác sosem mozdult el az anyja mellől. A nő biztos volt benne, hogy elrabolták, és balszerencsénkre egy ranger, aki már nem dolgozik nálunk azt kezdte el bizonygatni neki, hogy senki nem rabolna el egy embert aki ilyen… problémákkal küzd. Nem volt valami tapintatos, az biztos. Elég sok időt kellett arra pazarolnunk, hogy az anya eléggé lenyugodjon ahhoz, hogy információkkal tudjon szolgálni a fiáról. Ezután megkezdtük a szokásos eltűnt embereknél előírt gyakorlatot. A helyzet sürgőssége miatt, mivel a srác képtelen volt ellátni magát, segítséget kértünk a helyi rendőrségtől. Elsőre nem jártunk sikerrel, ami szívszaggató érzés volt. Egyikünk sem akart arra gondolni, hogy ott van kint egyedül. Úgy gondoltuk, hogy csak céltalanul kóborol ezért nem sikerült beérnünk eddig. Másnap bevetettük a helikoptereket, és sikerült felfedeznünk egy kis kanyon mélyén.

Segítettem felhozni, de rossz bőrben volt és mindnyájan tudtuk, hogy nem fogja túlélni. Lezuhant, és eltört a gerince, emiatt nem érzett semmit derékon alul. Eltörte mindkét lábát, az egyiket a combjánál, és rengeteg vért veszített. Egyedül volt, zavarodott volt és rémült, valószínűleg rontott a sérülésein, hogy megpróbálta odébb vonszolni magát. Tudom, hogy szörnyen hangzik, de miközben a helikopterrel utaztunk, azt kérdeztem tőle, hogy miért kószált el. Csak akartam valamit, amit majd elmondhatok az anyjának, hogy azt mondhassam, ne hibáztassa magát. Mert a fiú egyre rosszabb állapotba került, és az anyjának már nem lesz alkalma megkérdezni.  A srác sírt, és mondott valami olyat hogy a „szomorú kisfiú”  akarta, hogy menjen vele játszani. Azt is mondta, hogy a kisfiú „cserélni” akart, hogy ő hazamehessen. Azután behunyta a szemét, és mikor újra kinyitotta, már a kanyonban volt. Nem vagyok benne biztos, hogy egész pontosan ezeket mondta, de erre emlékszem.

Tovább sírt, és azt kérdezgette, hol van az anyukája, én pedig fogtam a kezét, és minden erőmmel azon voltam, hogy lenyugtassam. „Hideg volt ott” – ezt mondogatta. „Hideg volt ott. Fázott a lábam. Hideg volt ott. Fáztam.” Egyre gyengült, aztán egyszer elhallgatott, és behunyta a szemét. Mikor öt percnyire voltunk a kórháztól, rám nézett, hatalmas könnycseppek gördültek végig az arcán, és azt mondta. „Anyu nem fog látni többet. Szeretem anyut, bárcsak itt lenne” Aztán behunyta a szemét és.. és többé nem nyitotta ki.  Borzalmas volt. Nem szeretek erről beszélni. Ez volt az egyik első azok közül az esetek közül, amik nagyon megráztak.

Amiért ennyire megviselt, megkerestem egy idősebb rangert, aki segített valamennyire túltenni magam rajta. Ahogy múlt az idő, egyre jobban megismertük egymást, a végén pedig elkezdett nekem történeteket mesélni a múltjából.  Nagyon felkavaró volt, de valamennyire meg is nyugtatott, hogy nem én vagyok az egyetlen, akit ennyire megráznak azok a dolgok, amik kint folynak. „Gondolom ez a dolog még akkor történt, mielőtt idekerültél, mivel ha itt lettél volna, mikor történt, akkor biztosan emlékeznél rá. Tudom, nem került be a hírekbe valamiért, de szerintem, akik elég régóta itt vannak, biztosan tudnak róla. A park eladott egy földterületet egy fakitermelő vállalatnak, és ez elég problémásnak bizonyult. Nem volt egy kimondottan nagy öreg erdőrész és a recesszió után történt, amikor nagyon nagy szükségünk volt a pénzre. Akárhogy is, eladták, aztán hívtak, hogy a feljebbvalóink menjenek a helyszínre. Nem tudom, miért, de végül engem és egy pár másik srácot küldtek a fejesekkel, gondolom, hogy mutassuk meg magunkat, és nézzük meg mi a problémájuk. Odaértünk és láttuk, hogy azok a férfiak éppen körbeállnak egy fát, amit az imént vághattak ki.

 Mindegyikük egyszerre volt ideges és rémült, aztán előlépett valamilyen főnökféle, és azt mondta, hogy tudni akarja, hogy szerintünk miért kellett kivonulnunk. „Mi a francot gondoltak, ez valami idióta tréfa lenne? Mert kibaszottul felhúztak vele! Mi ezt a földet tisztességes üzletben vásároltuk! Nekünk meg ötletünk sem volt hogy mi a francról beszél úgyhogy odavezetett a kivágott fához és rámutatott, és azt mondta azóta ugyanígy van mióta kivágták és itt dögöljenek meg ha ők tették azt oda. A fa törzse belül szét volt rothadva és odvas volt. és ahogy kivágták az egyik odúban volt egy kéz. Egy tökéletesen leválasztott kéz, ami úgy látszott, hogy teljesen összeforrt a fával. Erre mi gondoltuk azt, hogy ők akarnak elsütni valami viccet a kárunkra, úgyhogy mondtuk, hogy baszakodjanak velünk, és elindultunk visszafelé, de erre mondták, hogy már értesítették a rendőrséget, és ha elmegyünk  a médiát is fogják. Na erre már a főnökeink is felkapták a fejüket, úgyhogy maradtunk, amíg a rendőrség kiérkezett. Persze mindenki tagadta, hogy ők tették volna a fába a kezet, de az isten szerelmére: hogyan is tehette volna bárki is oda?

Tisztán látható volt hogy egy valódi kéz, de nem mumifikálódott, vagy mállott le a húsa. Mondhatni vadiúj, nem lehetett több egy naposnál. És határozottan összeköttetésben volt a fával. Látszott, ahogy belőle áll ki. A favágók tagadták, hogy ők tették volna oda. Valahogy az a friss emberi kéz egybeolvadt egy élő fa belsejével. A rendőrök kivágták azt a részét a fának, hogy egy mozdítható rönköt kapjanak. Majd elvitték, és a területet lezárták. Ahogy tudom, elég nagy nyomozás indult, de végül is nem találtak választ. Mára ez egy legendává vált, és ahogy tudom azóta sem adtak el területet fakitermelésre.

ScapeGoat

-

Leave a Reply

Your email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d bloggers like this: