Az Octavius szellemhajójának története

A régi időkből rengeteg történetet hallhatunk szellemhajók, amelyek csak végigvándorolnak a tengeren szellemes legénységükkel, és sosem kötnek ki. Biztos hallottatok már ilyenekről, azonban ma az Octavius történetét fogjuk elmesélni.

A történet 1761-ben kezdődik, amikor is az Octavius Londonban várt az indulására Kína felé. A hatalmas hajó teljes személyzettel, egy hajóskapitánnyal és annak feleségével és fiával hagyta el a kikötőt. Biztonságban megérkeztek Kínába, ahol megszabadultak a rakománytól, és visszaindultak a brit partok felé megrakodva mindenféle kinccsel. Az időjárás szokatlanul meleg volt, így a kapitány úgy döntött, hogy a Északnyugati átjáró felé veszi az irányt. Ez volt az utolsó alkalom, hogy hallottak bármit is a hajóról. Az Octaviust eltűntnek nyilvánították.

Azonban 1775. október 11-én a Herald nevű hajó Grönland közelében kiszúrt egy hajót. A közelben lévő gályát igencsak megtépázta az időjárás, a vitorlákat rongyosan lengedeztek. A Herald kapitánya egy csapatot küldött a másik hajó fedélzetére, hiszen meg voltak róla győződve, hogy az Octaviust találták meg. A kutatócsapatnak borzalmas látvány tárult a szeme elé. A hajó teljes legénysége, mind a 28 ember halálra fagyva volt odabent a hálófülkékben. A kapitány a székében ült, kezében a tollával, előtte az útinaplóval. A tintatartó és más hétköznapi tárgyak még mindig előtte hevertek. Mögötte egy plédbe csavart nő feküdt halálra fagyva egy kisfiúval.

A kutatócsapat halálra rémült, megragadták a hajónaplót, és azonnal távoztak az Octavius fedélzetéről. A nagy rohanásban azonban elveszítették a napló középső oldalait. A biztonságba érve megtudták, hogy az Északnyugati átjárón próbált átjutni a kapitány, azonban a hajó legénységét körbezárta a jég, így történhetett, hogy a teljes legénység megfagyott odabenn. Valószínűleg később a hajó távolabbra sodródott, így találkozhatott a Heralddal. A Herald legénysége annyira megrémült a látottaktól, hogy hagyták továbbsodródni. A mai napig nem látta újra senki a hajót.

forrás: Vintage News

OctoberAir

Szaszkó Gabriella vagyok, online újságírással és kreatív írással foglalkozom. Gyerekkorom óta rajongok a történetek és az írás minden formájáért. A hátborzongató sztorik, paranormális és megmagyarázhatatlan jelenségek mindig is érdekeltek, ezért is alakult meg 2013-ban a Bizzarium. Ezen kívül regényeket és novellákat alkotok, további írásaimat a http://szaszkogabriella.com/ oldalon olvashatjátok.

Leave a Reply

Your email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d bloggers like this: