A vesszőből font ember

Julius Caesar beszámolója alapján a kelta druidák előszeretettel áldoztak embereket, méghozzá az úgynevezett vesszőből font ember alakjában. Bár csak ő írt róla a galliai háborúja kapcsán, mégis töretlen népszerűségnek örvend ennek a fajta emberáldozatnak a legendája. Akár elfogadjuk Julius Caseart forrásként – még akkor is, ha az emberáldozatok szokásának barbár szokása jóvoltából a gall területek meghódítását fel lehetett fogni a kultúra és a civilizáció elterjesztésével.

Mivel csak Julius Caesar az egyetlen forrásunk (és Sztrabón, ókori utazó), így meglehetősen keveset tudunk a vesszőből font ember szertartásáról.  A többi történetíró (például Tacitus vagy idősebb Plinius), bár említik az emberáldozatok kultuszát a keltáknál, mégsem írnak a vesszőből font emberről. Még egy tizedik századi kézirat emlékezik meg Taranis, a viharisten kultuszáról, akinek vesszőből font bábukba zárt embereket (általában elítélteket, bűnözőket, hadifoglyokat, de esetenként ártatlan férfiakat) áldoztak fel. Mondván, Taranis szereti a neki felajánlott áldozatok sikoltozását. Ugyanis az áldozatokat a hatalmas fából, vesszőkből készült bábukban elevenen elégették, mivel a nekik fenntartott ketrecek Caesar leírása szerint jóval a föld felett voltak, így menekülési lehetőség nélkül tűzcsapdába kerülve kínok közt haltak meg. Esetenként felajánlottak állatokat is, de az emberek számítottak igazán nagyvonalú ajándéknak.  
A nagyszabású áldozatra ötévente került sor, és valószínűleg a termékenységgel, az aratással összefüggő ünnep volt tavasszal vagy nyáron. Elképzelhető, hogy nemcsak Taranist tisztelték meg vele, hanem más kelta isteneket is, mint Esust és Teutatest is.
 
Az ősi időkbe visszanyúló áldozat, a vesszőbábú elégetése emberi áldozatok nélkül egészen a tizenkilencedik századig folyamatosan fennmarad, és beleolvadt a már keresztény ünnepek szertartásrendjébe egész Európában.
A vesszőből font ember alakja tovább él a mai, modern kultúrából, az emberáldozat-mentes változata állandó résztvevője újpogány rituáléknak, de megjelenik fesztiválokon, rock dalokban, illetve egy brit horrort is forgattak a témában 1973-ban, A vesszőből font ember (The Wicker Man) címmel.
 
Forrás:
James George Frazer: The Golden Bough: A Study In Magic and Religion

Gitta Sereg

Mindig érdekelt, hogy mit tudunk megosztani egymással, talán ezért is írok. Hobbijaim: a kreatív írás és a mitológia, meg a főzés-sütés. Itt az előbbi kettővel ismerkedhettek meg.

Leave a Reply

Your email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d bloggers like this: