A tudat, hogy létezik – megtörtént Magyarországon?

Szürke Huszár fedőnevű régi olvasónk, a “megtörtént?” sorozatot olvasva arra a jutott, hogy neki vagy egy merőben szokatlan története, ami érdeklődésre tarthat számot. 

Régi történettel vagyok adós a Bizzarium olvasótábora felé. Hogy hét év után miért csak most jövök elő a dologgal, annak egy oka van: amikor régebben novellaírással töltöttem a szabadidőmet, az esemény számtalan történetet ihletett, de ennek a ciklusnak vége. A történtek nem csak örökre beleivódtak a lelkembe, hanem átformáltak és meghatároznak. Az életemnek egy szakasza hamarosan lezáródik, és kezdődik egy másik. Nem ez az esemény indított el ide, de olyan mértékű személyiségváltozást generált, aminek köszönhetően más emberré válhattam.
Egy fagyos, decemberi hajnalon kocsival tartottam a munkahelyem felé. Kanyargós, dimbes-dombos út, hatalmas erdősávokkal szegélyezve, csak elvétve találkoztam egy-egy munkába igyekvővel, azonban az egyik kanyarban furcsa dologra lettem figyelmes: az Öreg Csuklyás állt ott, személyesen.
Természetesen azt hittem, hogy rosszul látok. Fekete csuklyás alak, a kezében tart valami hosszúkás dolgot. Az idősebbeknek a Kaszás, a fiatalabbaknak Slender Man jutna ilyenkor eszébe, az akkoriban még vallásos, katolikus srácnak, mint amilyen én voltam egykoron, az első, ami beugrik: a stoppos.
Stoppos. Hajnalban. Az erdő mellett. Kaszával.
Kávé.
Meló előtt fel is hajtottam a feketét, és igyekeztem elhessegetni a gondolatot, hogy láttam valami ijesztőt idefelé jövet. Tizenkét óra meló, egy óra vezetés hazafelé, hat óra alvás, repeta.
Másnap már kávéval kezdtem, éhgyomorra. Hidegebb volt, mint előző nap, és ma sem szívesen gondolok vissza arra az időszakra, amikor egy órát kellett vezessek, munkába menet. A Fővárosban más életem van, és jobb is. De nem lennék itt, ha az a dolog meg nem történik.

Félúton töltöttem az autóba egy kis üzemanyagot, magamba meg reggelit, és ugyanazon az útvonalon haladtam, alacsony sebességgel. Ránéztem a dombon felfelé ívelő kanyarra, ahol tegnap a csuklyás fickó állt, de ma üres volt, és sötét. Tekertem a kormányt, és ekkor… valami nem stimmelt. A kocsi hátulja csúszni kezdett a partoldal felé, és egyre gyorsabban pörgött, majd szép lassan bekúszott a látómezőmbe a tegnap látott rémalak, ahogy a kocsi eleje újból arra mutatott. A partoldal mentén két, száz éves tölgyfa állt, ami egyre közelebb került, én pedig felkészültem az ütközésre, mert tudtam, hogy az autóval keresztben nem férek el közöttük.
A csattanás elmaradt, a csúszás azonban folytatódott, lecsúsztam a dombon a búzamezőre.

Az első dolgom az volt, hogy a fickót keressem, mert határozottan éreztem, hogy értem jött. Ez tényleg a Halál, azért jött, hogy magával vigyen – gondoltam magamban, és egy furcsa, égett szag csapta meg az orromat, amiből a kénköves pokolra asszociáltam, ahová a vallásos és önmegtartóztató életmódom miatt – az egyház szerint – nem kerülhettem volna. Még véletlenül sem arra, hogy szűz vagyok, és így fogok meghalni, vagy hasonlóra, mint minden normális (?) ember.
Remegett kezem-lábam, mire kiszálltam. Átvizsgáltam az autót, és sehol egy karcolás. Néhányan megálltak, hogy megnézzék, jól vagyok-e. Még a búzamezőről is sikerült kijutnom a kocsival segítség nélkül, mert a talaj kőkeményre volt fagyva, ahogy a kanyar is, – mint utóbb kiderült – csak ez az egy.

A két fa között a kocsi hosszában, farral csúszott le, senkinek és semminek semmi baja, csak egy falevél szorult a hátsó keréknél a gumi és a felni közé . Tiszta mázli. Az égett szag azonban mindenhová elkísért a rémalak látványával együtt, még napok múlva is, hiába fürödtem és mostam ki a ruháimat.

A szerencsésen megúszott balesetre volt magyarázat, az Öreg Csuklyásra azonban nem. Beszéltem a vallásos nagyszüleimmel és a pappal, de az a fajta tagadás és ellenállás, amit felém mutattak meglepett. Mindenki a gonosznak tulajdonította a jelenést, de egyikük sem gondolta azt, hogy én azt nem élhettem meg valóságosnak.
A Bibliával kezdtem a keresést. Mivel korábban olvastam az egészet, nem volt nehéz dolgom.
A Halált nem említik benne, mint személyt. Az internetnek hála, kiderült, hogy a Tóra és a Korán azonban Azrael arkangyalként ismeri. A nyugati kultúra angol nyelvterületein Grim Reaper-ként hivatkoznak rá, és igen kevesen észleltek hasonlót.
Amikor a vallás nem nyújtott megfelelő támaszt, a tudomány felé kapaszkodtam, mert a tudat, hogy létezik, oly mértékben belém mart, hogy a félelem lassan áthatotta a mindennapjaimat.
Így találtam meg a jelenésre a tudományos magyarázatot: a temponáris lebeny neuronkisülését Szendi Gábor: Isten az agyban – című könyvében. Hasonló dolog rengeteg emberrel történt, és mindegyik megváltozott utána. Ufóészlelés, Szűz Mária-jelenés, angyalok, gyíkemberek, szentek és terroristák vannak a sorban: egy jelenés, a kozmás szag, és az agyi hálózatok elektromos kisülése hozza a mintát. Szerencsés esetben kettő-három esemény összesen egy életen át, rosszabb esetben epilepszia vagy más betegség.
A sztori innen unalmas. A kutatással telt idő izgalmas volt, és félelmetes, a tudomány azonban kiábrándító, de megnyugtató magyarázatot adott. És minden jobb, mint nem félni.
Ha nincs Halál, nincs félelem, nincs bűn és baj…

Szóval ateista lettem. Egy darabig, mert már rájöttem, hogy a nem létező dolgok tagadása kiábrándítóan értelmetlen.
A Kaszás tényleg elvitte azt a katolikus srácot abban a kanyarban. Mindennel együtt, amiben képes volt hinni: vallás, politikai eszmék, a rokonok támogatása, naivitás, szülői szeretet: mind mentek a kukába. Jött helyette az önmagamba és a társamba vetett hit, a kemény munka és a harmonikus párkapcsolat.
Szerencsés ember vagyok. A felnőtté váláshoz találkozni kell a halállal, konfrontálódni a szülőkkel és szembenézni önmagaddal. Minden beavatási szertartás erről szól, még a modern mesék, például Csillagok Háborúja is. Férfiaknál a törzsi szertartások emlékeztetnek erre, hiszen nem része az életnek, hogy kimész az erdőbe medvét ölni, de a nők könnyebben átélhetik mindezt, például, ha anyává válnak.

Az öreg már vagy húsz embert elvitt a környezetemben, a legtöbbször szó szerint darabokban. Egyiket sem ismertem, de néhányszor nekem kellett felvennem az eseménykönyvet. Ilyen az, ha az ember közlekedési dolgozó, sűrűn lakott területen. Néha az az érzésem, hogy én valójában a Kaszásnak dolgozom, és az ágazat üzemviteléért felelek, amíg ő arat, és jobbra-balra csapkodhatja kedvére a kaszát, és lehet, hogy valakinek a darabjait csak egy hét múlva szedik össze teljesen, reklámszatyorban (mint az nem olyan régen volt, egy fiatal srácnak hiányoztak a fogai a zsákból). Amikor eszembe jut, csak egy wikipédiás cikkre gondolok, hogy milyen gyakori dolog, hogy valakinek elgurul a feje.
A halál nem létezik. Valójában az élet is csak egy definíció. Az egész csak azért különleges, mert fel tudjuk fogni a saját pusztulásunkat.
Most, hogy elolvastad, tégy meg egy szívességet! Nézz körül a síneken, mielőtt átmész. Megkönnyíted vele a munkámat.
Köszönöm!

Szürke Huszár

ScapeGoat

-

Leave a Reply

Your email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d bloggers like this: