A pokol hangjai

A következő részletek a finn Ammennusatia című lapból származnak:

Egy geológuscsoport, amely 14,4 km mélyre fúrt a föld kérgébe, azt állítja, emberi sikolyokat hallott a mélyben. A sikolyok kárhozott lelkektől származnak, akik a föld legmélyebb bugyraiban szenvednek. A rémült tudósok attól félnek, hogy a pokoli erőket szabadítottak a földre.

„Az információk, amiket gyűjtöttünk annyira meglepőek, hogy őszintén tartunk attól, amit lent találtunk” – jelentette ki dr. Azzacov, a szibériai központú projekt vezetője.

 „ A második meglepő dolog a magas hőmérséklet volt, amit a földkéreg azon pontján tapasztaltunk. A számításaink szerint a hőmérséklet 1100 C fok volt.” Ahogyan Azzacov megjegyezte: „Ez lényegesen több mint amennyire számítottunk. Úgy tűnik, valamilyen pokoli tűz tombol abban a rétegben”

 „Az utolsó felfedezés annyira sokkolta őket, hogy inkább felhagytak a projekt folytatásával. Meghatározott időközönként szuperérzékeny mikrofonokat engedtünk le az általunk fúrt lyukba, hogy a földkéreg mozgásának hangjait dokumentálhassuk. „Amit viszont tapasztaltak – az a racionálisan gondolkodó tudósokból idegroncsot csinált: „Néha halkan, de kivehető hangok hallatszottak a felszerelésünkből” – mondta dr. Azzacov.

„Finomhangolások elvégzése után rájöttünk, hogy a hangok a Föld belsejéből származnak. Alig hittünk a fülünknek. Egy fájdalmasan sikoltozó emberi hang volt! Bár csak egy hang volt tisztán kivehető, hallhattuk, ahogyan a háttérben, ezernyi vagy talán milliónyi gyötrődő lélek jajveszékel.” A kísérteties felfedezés után a kutatók fele kilépett, túlzottan féltek folytatni. „Remélhetőleg akármi is van lent, az lent is maradt”– mondta dr. Azzacov.

A másik dolog, ami megrémítette a szovjeteket, a hangokon kívül egyfajta világító gáz volt, ami a fúrás helyéről tört elő. Egyesek látni véltek a ragyogó felhő közepén egy denevérszárnyú lényt, ami oroszul a következő szavakat mondta: „Meghódítottam.”

„Az egész történet hihetetlen. Az oroszok üvöltöttek félelmükben” – mondta Mr. Nummedal, aki aznap éjszaka később látta, hogy egy mentőautó áll a táborban. A sofőrje elmesélte neki. hogy azt az utasítást kapták, hogy gyógyszerrel szedáljanak le mindenkit a társaságból. ( A Szovjetunióban bevett gyakorlat volt a sokkos állapotban lévőknél, hogy megakadályozzák a rövidtávú memória bevésődését.)

„Kommunistaként nem hiszek a mennyekben és a Bibliában, de tudósként a pokolban már kénytelen vagyok.” – Mondta dr. Azzacov. „Mondani sem kell, mennyire sokkolt minket a felfedezés , de tudjuk mit láttunk és hallottunk. Meg vagyunk róla győződve, hogy átfúrtuk a pokol kapuit.”

„Leeresztettük a mikrofont az aknába, aminek a földkéreg mozgásait kellett volna vennie, de ehelyett fájdalmas emberi üvöltéseket rögzített. Először azt hittük, csak valamilyen hiba van a felszerelésünkben, de a beállítás után a gyanúnk beigazolódott, és kiderült, hogy nem csak egy, de milliónyi ember sikolyát halljuk.”

Tudják, a híres felfedező, Jacques Costeau miért hagyta abba a halála előtt a mélytengeri búvárkodást? Ő azt mondta, egyszer mikor egy vízalatti barlangot térképezett fel, emberek jajveszékelését hallotta.

Máskor az emberei közül egy, búvárharangban ereszkedett le a Bermuda-háromszög egyik legmélyebb árkába. A fentiek vették a jelzését, hogy azonnal húzzák fel. A sokk elmúltával elmesélte, hogy embereket hallott lent fájdalmasan üvölteni a mélyben.

http://amightywind.com/hell/aboutsounds.htm

ScapeGoat

-

Leave a Reply

Your email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d bloggers like this: