A nagyrévi arzénes asszonyok

A nagyrévi arzénes asszonyokat nagyrévi angyalcsinálók néven is ismerték. Mindannyian egy tiszántúli kis faluban éltek. A legrémisztőbb, hogy 1914 és 1929 között körülbelül 300 embert mérgeztek meg. 
Az asszonyokat egy falusi bába, Oláh Zsuzsanna hajtotta az arzén használatára. A nőt 1911 és 1921 között legalább tíz alkalommal zárták be illegális abortuszok elvégzése miatt. Később a bíróság felmentette őt az ügyben.
Akkoriban a lányok férjeit általában a család választotta ki, így mindenkinek bele kellett törődnie a sorsába, ráadásul a válás sem volt elérhető. Az első világháború idején Nagyréven rengeteg szövetséges hadifoglyot szállásoltak el, akik a faluban korlátozott szabadsággal bírtak, így sok nő szerzett magának külföldi szeretőt, miközben férjük a fronton harcolt. Természetesen a háborúból visszatérő férfiak elutasították feleségük szerelmi viszonyait, és folytatták volna megkezdett életüket.
Ebben a zavaros időszakban kezdte el meggyőzni a bába az asszonyokat, hogy használjanak arzént férjük kiiktatására. A mérget légyfogó papírok kiáztatásából nyerték ki.
A férjgyilkosságok után néhányan még családtagjaikat és rokonaikat megmérgezték. Sokan így akarták örökségüket megkaparintani.
A gyilkosságok sokáig észrevétlenek maradtak, hiszen a bába közel állt a helyi orvoshoz, ráadásul unokatestvére állította ki a halotti bizonyítványokat. A nő 18 évig élt a faluban, pontosan nem lehet tudni, hogy hány embert segített a halálba. De a “légyvíz” igen kelendő volt a helyiek körében.
Rengeteg hadirokkant férfi, beteg csecsemő, beteg gyermek és szenvedő idős lett a méregkeverő asszonyok áldozata. Az 1920-as évektől Nagyrév megkapta a dicséretes “halál faluja” becenevet. A környéken is terjedni kezdtek a mérgezések.
Hamarosan azonban kezdett fény derülni a mérgezésekre. Állítólag 1929-ben kerültek nyilvánosság elé az esetek, amikor egy helyi újság szerkesztője kapott egy névtelen levelet, amelyben megvádoltak a nőket, így azonnal nyomozást indítottak. A nők szerencsétlenségére az arzén évekkel később is kimutatható az emberi testben, így könnyű volt a bizonyítás.
Később 28 gyanúsítottra 162 gyilkosságot bizonyítottak rá, de körülbelül 300 áldozattal számolnak. Végül hat halálos ítélet született az ügyben, ebből kettőt életfogytiglanra változtattak. A felbujtó azonban öngyilkos lett.
forrás: WikiPedia

OctoberAir

Szaszkó Gabriella vagyok, online újságírással és kreatív írással foglalkozom. Gyerekkorom óta rajongok a történetek és az írás minden formájáért. A hátborzongató sztorik, paranormális és megmagyarázhatatlan jelenségek mindig is érdekeltek, ezért is alakult meg 2013-ban a Bizzarium. Ezen kívül regényeket és novellákat alkotok, további írásaimat a http://szaszkogabriella.com/ oldalon olvashatjátok.

One thought on “A nagyrévi arzénes asszonyok

  • 2014-09-18 at 5:15 AM
    Permalink

    Valóban, a bábaasszonyok híre nem túl jó, pedig nem kevesebb erénnyel büszkélkedhettek, mint ma egy orvos.

    Reply

Leave a Reply

Your email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.