A molyember százéves misztériuma

A Molyember legendája annyira érdekes jelenség, hogy érdemes többször is feleleveníteni. Egészen Virginia állam nyugati részébe, Point Pleasantba kell repülnünk, hogy megértsük ezt a jelenséget. Az egész történet 1966 novemberében kezdődött az Ohio folyó partján elterülő kisvárosban, ahol többen is jelentették, hogy láttak egy 180 centiméteres szörnyeteget, amelynek a testét szőr vagy tollak fedik, és hatalmas kétméteres szárnyfesztávolsága van. Emellett vörös, világító szeme.

Ráadásul, nem csak egyetlen ember látta ezeket a fura lényeket. Hanem a város tiszteletbeli polgárai, mint tűzoltók, esetleg diplomás tanárok is. Több mint százan látták a jelenségeket, így a bejelentéseket nem lehetett figyelmen kívül hagyni.

Novemberben a szörnyeteget a fák tetején látta egy csapat nemzetbiztonsági őr, emellett egy csapat sírásó nem messze a várostól látott egy emberméretű repülő lényt. Salemben egy férfi és felesége nézték a tévét, amikor a televízió megőrült, aztán felrobbant.

A házaspár kiment a teraszra, ahol meglátták a világító piros szempárt. A kutyájuk örökre eltűnt. Eközben két fiatal pár vezettek hazafelé, amikor megpillantották a molyembert az utca szélén.

A bejelentések felhívták a figyelmét egy helyi riporternek, Mary Hyre-nak, aki elhatározta, hogy írni fog a jelenségről. Később, november Bob Bosworth és barátja motoroztak, és látták meg a világító vörös szemeket, és megálltak, hogy körülnézzenek. Aznap este fényes telihold függött az égen, amelyek miatt jobbak lettek a látási viszonyok, így újra megpillantották a magas, vörös szemű lényt. A férfiak lefagytak a félelemtől, amikor a lény elindult feléjük, de aztán eltűnt a sötétben. A férfiak elmondása szerint hallották a nagy szárnyak csattogását is.
A következő bejelentés Faye Dewitt Leporttól érkezett, aki testvéreivel utaztak a kocsijukban, amikor megpillantották a lényt.
Lawrence Gray, egy helyi tanár hajnali háromkor ébredt fel arra, hogy egy lény áll az ágya mellett, de aztán eltűnt.
Az újságíró, Mary Hyre legalább száz bejelentést kapott a szörnyűséges lényről, emellett a paranormális jelenségek is egyre sűrűbbek lettek.

Hyre 1975-ben publikálta a The Mothman Prophecies című könyvét, amely igazi sikerkönyv lett, és később film is készült belőle.

A legborzongatóbb esemény, hogy 1967 karácsonya előtt egy lánchíd omlott össze az Ohio folyó felett, amely Point Pleasant és Gallipolis között feszült. Ez a rémes baleset 46 ember halálát hozta, amely összefüggésbe került a Molyember feltűnésével. Sokan állították a hídon, hogy látták a rémületes lényt, amikor megtörtént a baleset. Ennek ellenére nem állítható biztosan, hogy a két esemény összefügg.
Manapság a Molyember részére múzeum is látogatható a helyszínen.

forrás: VintageNews

OctoberAir

Szaszkó Gabriella vagyok, online újságírással és kreatív írással foglalkozom. Gyerekkorom óta rajongok a történetek és az írás minden formájáért. A hátborzongató sztorik, paranormális és megmagyarázhatatlan jelenségek mindig is érdekeltek, ezért is alakult meg 2013-ban a Bizzarium. Ezen kívül regényeket és novellákat alkotok, további írásaimat a http://szaszkogabriella.com/ oldalon olvashatjátok.

3 thoughts on “A molyember százéves misztériuma

Leave a Reply

Your email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d bloggers like this: